Ukrajna átírná a minszki megállapodásokat

2020. február 21., 12:03

A folytatódó háború jelzi, hogy módosítani szükséges a minszki megállapodásokat, amelyek idejét múlttá váltak – jelentette ki Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter az ENSZ közgyűlésén.

A tárcavezető New Yorkban az Amerika Hangjának nyilatkozva arról beszélt, hogy a változásokat ellenző Oroszország nyilatkozatai ellenére Ukrajna a minszki megállapodások módosításán dolgozik.

Mint rámutatott, a megállapodásokat még 2015-ben végre kellett volna hajtani.

„Ma 2020-at írunk, és még mindig nem értük el a békét. Ezért gondoljuk úgy, hogy ezt a dokumentumot nemcsak lehetséges, hanem szükséges is módosítani, mivel egyes tételei nem valósíthatók meg” – közölte az ukrán diplomata.

Vadim Prisztajko elmondása szerint az ukrán oldal azon dolgozik, hogy „minden résztvevőt rákényszerítsenek, lássa be: a minszki megállapodások idejétmúltakká váltak és változtatásra szorulnak”.

Az ukrán külügyminiszter rámutatott, hogy a minszki megállapodásokban már eddig is történt néhány változtatás, például a „Steinmeier-formula és a csapatszétválasztás”, s hangsúlyozta, hogy „Oroszország nem kifogásolta ezeket a lépéseket”.

Prisztajko szavai szerin „valószínűleg idővel létrejön egy új dokumentum, amelyet könnyebb lesz végrehajtani és eredményt elérni”.

(ukrainian.voanews.com/Kárpátalja)