Több mint 150 millió hrivnyát fordít Kárpátalja a koronavírus elleni harcra

2020. március 18., 15:34 , 999. szám

Ilyen döntést hoztak a képviselők a Kárpátaljai Megyei Tanács soron kívüli ülésén, amelyet március 18-án, szerdán tartottak Ungváron.

A megyei tanács képviselői az elmúlt napokban számos munkatalálkozót tartottak, amelyeken megvitatták a költségvetési pénzek újrafelosztását, hogy maximálisan hatékonyan használhassák fel a megyei büdzsé forrásait a kárpátaljai lakosok védelmére a Covid-19 vírussal szemben.

Összesen 153 millió 749 ezer hrivnyát fordítanak a fertőzés terjedését és a kezelését célzó komplex intézkedésekre. Ebből az összegből két megyei programot finanszíroznak. Egyhangúlag elfogadták Kárpátalja kommunális egészségügyi intézményeinek fejlesztési és támogatási programját a 2020–2021-es évekre, erre a célra 135 millió 749 ezer hrivnyát szavaztak meg. A testület megszavazta Kárpátalja 2020–2024-re szóló polgárvédelmi komplex programját is. Megvalósítására 18 millió hrivnyát utaltak ki.

Nézzük, konkrétan mit jelent ez! Az első program keretében kiutalt pénzösszegből a megye egészségügyi intézményeinek teljes értékű működéséhez szükséges egészségügyi eszközöket és berendezéseket vásárolnak. A második program megvalósításához biztosított keretből egyéni védőfelszereléseket vesznek azoknak, akik a koronavírus-fertőzés elterjedésének megakadályozásával foglalkoznak Kárpátalján.

A határozatot az egészségügyi ágazat elismert szakembereinek, a képviselői frakciók és a megyei közigazgatás illetékeseinek konstruktív és hosszú párbeszéde előzte meg. Március 17-én Roman Snicer elnökletével ülésezett az egészségügyi állandó bizottság, amelynek munkájában részt vett Vaszil Szkrip, a Tüdőbetegségek Központjának vezérigazgatója, Ivan Kurah, az Ungvári Központi Városi Klinikai Kórház főorvosa és Jurij Pakanics, a megyei kórház orvosa, valamennyien megyei képviselők. A meghívottak között volt Mihajlo Rivisz, a megyei tanács elnöke, Vaszil Koselja, a költségvetési állandó bizottság elnöke, dr. Biró Erzsébet, a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője, Petro Lazar, a megyei költségvetési főosztály vezetője, valamint helyetteseik, Ivan Hus­tan és Natalija Borkules. A fő téma a járványügyi intézkedések végzéséhez szükséges egészségügyi eszközök beszerzésének finanszírozása, valamint a megye egészségügyi intézményeinek felkészítése volt. Dr. Biró Erzsébet ismertette a kórházak számára szükséges eszközök listáját, amelyet pontosítottak a szakemberek javaslatainak megfelelően. Úgyszintén tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy mely gyártók készek a legrövidebb időn belül egészségügyi eszközöket szállítani.

Elhangzott, hogy pénzügyileg támogatni kell a járási kórházakat, és maximálisan azokba a megyei egészségügyi intézményekbe kell irányítani a pénzforrásokat, amelyek kulcsfontosságúak lesznek a koronavírus elleni harcban, s ahol szükség esetén a fertőzötteket fogják kezelni. A képviselők megvizsgálták a lehetséges forrásokat, s Mihajlo Rivisz javaslatára úgy döntöttek, hogy az egyes elnapolható megyei programok megvalósítására beütemezett pénzeket átirányítják a halaszthatatlan feladatok megoldására. Hiszen jelenleg a legfontosabb a koronavírus terjedésének megakadályozása, a kórházak felszerelése minden szükséges eszközzel és a megye élettevékenységének biztosítása.

Barta József, a megyei tanács első elnökhelyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke a soron kívüli tanácsülés után úgy nyilatkozott, hogy azon határozatoknak köszönhetően, amelyeket egyhangúlag elfogadott a testület, jó eséllyel vesszük fel a küzdelmet a koronavírus-járvány ellen.

Az ülésen Olekszij Hetmanenko, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal megbízott elnöke tájékoztatta a képviselőket az éjjel-nappal működő regionális törzskar munkájáról, amely a megyei szolgálatokat koordinálja járvány­ügyi kérdésekben.

Rehó Viktória