Vasárnapi üzenet: 2020. március 22.
„Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 4,11)
Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban! Mikor egy ünnepségre, előadásra vagy konferenciára érkezünk, megfigyelhető, hogy vidékünkön mindenki a hátsó sorokban igyekszik helyet foglalni, és hátulról töltik fel a sorokat. Nem tudom, pontosan honnan ered ez a szokás, de azt igen, hogy a szerénység, önmagunk megalázása fontos jézusi tanítás. Mikor Jézus látja, hogy korának előkelőségei miként versenyeznek a tekintélyért és az első helyekért, akkor figyelmezteti őket: jobb az utolsó helyre ülni és később előrehívatni, mintsem erőszakosan előre tolakodni és szégyenszemre visszaküldetni.
Sajnos, a mai nemzedékek számára nem olyan fontos érték a szerénység, udvariasság, előzékenység, kedvesség, mint ahogy kellene. Ma már jobban érvényesülnek az erőszakos, hangos, törtető, bunkó emberek. De mi lesz akkor, ha a keresztyének is versenyt akarnak futni a világiakkal a dicsőségért és a tekintélyért? Vajon nem válik-e hívő életünk hiteltelenné ezáltal? Hiszen Jézus önmaga is mindig az alázatosság útján járt itt a földön, pedig Ő királyok Királya és uraknak Ura.
Mahatma Gandhinak, a híres indiai politikusnak, filozófusnak tulajdonítják a következő mondatot: „Minden bizonnyal én is keresztyénné lennék, ha a keresztyének a nap huszonnégy órájában keresztyénként viselkednének.” Ha versenyt futunk a világgal a hiúságban, gőgben, hataloméhségben, akkor előbb-utóbb megaláztatás lesz a sorsunk.
És mi van azokkal, akik az alázatosság útját választják? A világban keresztülnéznek rajtuk, mint az üvegpoháron, kigúnyolják és elnyomják őket, de Isten előtt felmagasztaltatnak! Ne a földi életben várjuk csupán az Isten igazságtevését és felmagasztalását! Sokkal inkább függesszük szemeinket arra a mennyei örökségre, amelyet Megváltónk saját élete feláldozásával készített el nekünk a mennyben! Ott megkaphatjuk az igazság koronáját, ha megharcoltuk a hit nemes harcát. Egy csodálatos „mennyei bankszámlára” gyűjthetjük a mennyei kincseket az alázatosság útján.
Sokan az alázatosság útját valamilyen depressziós, szomorú és megkeseredett útnak vélik. Igen, ilyenné teszi az embert az „elszínészkedett”, de nem belülről fakadó alázat. A belülről fakadó alázat boldoggá tesz, mert Krisztus szeretetében hisz. Ha az én Megváltóm életét adta értem, akkor én értékes vagyok neki, még ha a világ észre sem vesz. És ha ez a világ meg is feledkezik az alázatos és szelíd emberekről, Isten soha nem feledkezik meg az övéiről. Ámen.
Gulácsy Dániel
munkácsi református lelkipásztor