A jegybank szerint megnyugodott a valutapiac

2020. március 27., 17:32

Március 26-án az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) körülbelül 11 millió dollárt adott el a bankközi valutapiacon. Ez volt az első intervenció az utóbbi három napban – közölte az NBU sajtószolgálata a Facebook közösségi oldalon.

„Összességében a piac sokkal nyugodtabbnak tűnik, mint a koronavírus kitörésekor, március elején. A legtöbb tranzakció ma (március 26-án – a szerk.) a 28,05–28,20 UAH/USD tartományban köttetett” – mutat rá a közlemény, amelyet a korrespondent.net idéz.

Az NBU emellett beszámolt arról, hogy Ukrajna valutatartalékai jelenleg körülbelül 25 milliárd dollárt tesznek ki. Tavaly a jegybank majdnem 8 milliárd dollárt vásárolt a piacról, és ebben az évben kevesebb, mint 1,5 milliárd dollárt értékesített.

„Ezért elegendő biztonsági tartalékunk van, és ha szükséges, folytatjuk a devizapiaci intervenciókat a túlzott árfolyamingadozások enyhítése érdekében” – közölte az NBU.

A jegybank emellett reményét fejezte ki, hogy sikerül megállapodni az új programról az IMF-fel, amely jelezni fogja az ukrán reformok folytatását.

Az NBU részéről korábban leszögezték, hogy nincs ok Ukrajna államcsődjéről beszélni.

(korrespondent.net/Kárpátalja)