Mintegy 200 ezer ukránt várnak haza húsvétra

2020. április 1., 20:40

A határőrség arra számít, hogy mintegy 200 ezer ukrán polgár tér haza a húsvéti ünnepekre – jelentette a zn.ua az Állami Határőrszolgálat sajtószolgálata nyomán.

„Az ukrán állampolgárok számára elérhető valamennyi útvonalon mintegy 160 ezer polgár tért már vissza külföldről. Ukrajna Külügyminisztériumának adatai szerint jelenleg kb. 17 ezer ukrán jelezte, hogy vissza kíván térni Ukrajna területére. Természetesen ez nem minden polgár. Arra számítunk, hogy körülbelül 200 ezer polgárunk térhet vissza húsvét előtt” – idézi a sajtószolgálat Szerhij Dejnekót, az Állami Határőrszolgálat elnökét.

Dejneko jelezte, hogy az Állami Határőrszolgálat nyilvántartást vezet kivétel nélkül minden ukrán állampolgárról, külföldiről és hontalanról, aki átlépi a határt, a belépőkről és a kilépőkről egyaránt. Azokat, akik megsértik az önkéntes karantén szabályait, a határőrség átadja a nemzeti rendőrségnek, amely közigazgatási szabálysértési eljárást folytat le velük szemben – tette hozzá.

Korábban jelentették, a kormány 61 hotelt készített elő a külföldről hazatérő ukránok megfigyelésére. Kijevbe március 11. óta 37 ezer ukrán tért vissza, Ukrajnába pedig összesen több mint 140 ezer vendégmunkás és turista. Olaszország, Magyarország, Románia és Csehország két hónappal meghosszabbította az ukránok tartózkodási engedélyeinek érvényességét.

(zn.ua/Kárpátalja)