Gui Demeter képzőművész munkái Ráton

2020. április 5., 15:12 , 1000. szám

Amint arról lapunkban is olvashattak, az ungvári járási Ráton tavaly júniusban magyarországi és kárpátaljai civil összefogással, valamint magyar kormánytámogatással kápolnát építettek a Szent Mihály Gyermekotthon területén. Az avatásra a Vereckei-hágótól Budapestig tartó Egy vérből valók vagyunk mottójú jótékonysági futás részeként került sor. Az ünnepségen jelen volt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Gui Angéla karitatív futónagykövet, Majnek Antal munkácsi római katolikus megyéspüspök, a római katolikus egyház képviselői, anyaországi diplomaták, számos magas rangú kárpátaljai megyei és járási vezető, illetve a település és a gyermekotthon lakói.

Azt viszont talán kevesen tudják, hogy kinek a keze munkáját dicsérik a kápolna képei. Nos, az alkotó nem más, mint Gui Demeter, aki az erdélyi Nagykárolyban született 1949-ben. Tanulmányait szülővárosában és Kolozsváron, a képzőművészeti szakiskolában végezte. Hosszú ideig szobrászattal, kőfaragással foglalkozott. Ebből az időből származnak a saját tervezésű és kivitelezésű, Erdély különböző vidékeinek templomait díszítő márványoltárok, keresztelőkutak és más egyházművészeti alkotások. A művész 2002 óta Magyarországon él, Győrszentivánban telepedett le, ahol visszatért eredeti hivatásához, a festészethez. Színes, virágos, természet inspirálta festményei közül mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebbet.

Az alkotóval még a kápolnaszentelés előtt beszélgettem, amikor meglepődve értesültem arról, hogy a keresztutat ábrázoló képek alkotója Gui Demeter, Gui Angéla édesapja.

– Hogyan esett Önre a választás?

– Amikor a lányom említette, hogy mi készül itt, és szóba került, hogy elvállalnám-e a főoltárkép és a keresztút képeinek megfestését, először meglepődtem, mert ez a téma távol áll a festői tevékenységemtől. Impresszionista festő vagyok, és általában tájképeket, csendéleteket, portrékat festegetek, távol áll tőlem az egyházi téma. De az ember, én legalábbis, szeretem a kihívásokat. Így egy percig sem haboztam, habár nem tudtam, hogy mibe vágom a fejszémet. Érdekesnek tűnt a dolog, főleg, hogy Angéla elmondta, ezzel segítenénk az otthont, ez lenne a mi hozzájárulásunk a kápolna elkészítéséhez. Viszont nagyon érdekes és izgalmas feladat volt a keresztút képek megfestése.

– Milyen konkrét tettek követték az elhatározást?

– Nagy örömmel fogtam neki. Felvettük a kapcsolatot Marika nénivel (Bíró Mária, a gyermekotthon vezetője), mert tudnom kellett, hogy milyen méretű képekről van szó, milyen a kápolna elhelyezése, hol vannak az ablakok, mekkora szabad felület van, hogy fognak elférni a stációk. Összetett dolog ez. Az alaprajz szerint egyeztettünk, s akkor megállapítottuk, hogy milyen a legnagyobb méter, amiben gondolkodhatok. Ez 30x40-es méret lett, ráma nélkül. S amint látható, ez pont jó lett, szépen elférnek a kápolnában, 6-6 a két falon és a bejáratnál 1-1.

– Ezt követte az alkotás.

– Igen, ezután kezdődött a kompozíciók megtervezése. Utánanéztem az interneten, hogy eddig mik készültek, mert ez egy kötött téma, ezen nem lehet nagyon változtatni, variálni, mert Jézus elesik, találkozik a síró asszonyokkal, keresztre feszítik, stb. Ezek mind megváltoztathatatlan kompozíciók, csak különféle formában lehet megtervezni, megkomponálni.

Ezután nekifogtunk: megvettük a 14 vásznat, az ecseteket, festékeket, s hozzáláttam magához a festéshez. S kezdődött a, mondhatni, éjt nappallá tévő munka, mert az agyam állandóan azon járt, hogyan legyek kész az avatásig.

– Mennyi idő alatt készültek el?

– Mindent félretettem és feszített iramban csak ezeken dolgoztam. Az avatás előtt két hónappal már készen voltak. Legelőször mind a 14-et felrajzoltam a vászonra. De a festés során, ahogy egy-két kép elkészült, festettem a következőt, a harmadikat, s mire a negyedik képet megfestettem, akkor egymás mellé téve láttam, hogy már az első nem jó. Mert a 14 képen azonosnak kell lenni Jézus ruhájának, a hajszínének, a színeknek összhangban kell lenniük mind a 14 stáción. Hogy ne húzzam sokáig a dolgot, mire a 14. kép végére értem, 3-4-szer átfestettem valamit mindegyik képen. Mindig úgy voltam vele, hogy addig nem tudtam kiadni a kezemből azt, ami nekem nem tetszett.

– A festészeten kívül mivel foglalkozott?

–  Odahaza, Erdélyben szobrász és kőfaragó szakmában dolgoztam 31 évig. Képzőművészetet végeztem Kolozsváron. Édesapám szobrász és kőfaragó volt, saját műhellyel, és úgy nőttem fel, hogy az udvaron gyerekként megtanultam a szakmát, anélkül, hogy akartam volna. Katonaság után végül is ott maradtam, folytattam az apukám műhelyében a szobrászatot.

A munkáim 12 erdélyi katolikus templom márványoltárát, ambóját (emelvény a szentély és a templomhajó határán a felolvasók és az énekesek számára) díszítik, gyertyatartókat, keresztelőkutakat, tehát komplett belső berendezéseket készítettem az új rítus szerint, amikor a hívekkel szemben kell misézni a papoknak.

A legszebb Nagyváradon a Barátok Templomában (Szentlélek kiáradása plébániatemplom Nagyvárad Olaszi városrészében) van, ahol Tempfli püspök úr (Josephus II. Tempfli) akkor még pap volt, utána nevezték ki püspöknek. Nem tudom, hogy Kárpátalján ismerik-e, de Erdélyben nagyon híres püspök volt. Neki például három oltárt készítettem különböző településeken. Újpalotán, Nagyszalontán, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, sőt, Szilágysomlyón, ahol a Báthoriakat keresztelték, abban a templomban is az általam készített oltár áll. Erre 12 év ment el, de a kőfaragás kikezdte az egészségemet, és azt mondta az orvos, hogy nem szabad tovább folytatnom, ha még élni akarok.

– Azóta mivel foglalkozik?

– Nem tudtam tétlenül ülni. Dolgozom. 2002-ben, amikor Angéla férjhez ment, akkor települtünk át Magyarországra. Ekkor vettem vissza az ecsetet a kezembe. Azóta több mint 43 kiállításom volt, többek között Budapesten, Nyugat-Magyarországon és Erdélyben is. Impresszionista stílusban dolgozom. Azért is volt ez egy külön kihívás, mert a kápolnában ezek inkább realisztikus alkotások.

– Mindig az életük része volt a jótékonykodás?

– Ez egy családi vonás, nálunk a családban is volt egy beteg testvérem. Tehát én tudom, mit jelent az, hogy valaki beteg, és ápolni kell, vigyázni rá. Úgy hiszem, a lányom is …

Rehó Viktória