Egészségügyi és élelmiszer egységcsomagot adott át a Visk Jótékonysági Alapítvány

2020. április 10., 20:03

A Visk Jótékonysági Alapítvány folytatva jótékonysági segélyakcióját – az egészségügyi rendelőt követően –, a községben élő hetvenöt év feletti idősek számára készített ötszáz darab egységcsomagot. Az egészségügyi eszközöket és élelmiszereket tartalmazó csomagokat a viski négy történelmi egyház arányosan elosztva kapta meg április 9-én.

A jelenleg kialakult járványhelyzetből adódóan a Visk Jótékonysági Alapítvány három héttel ezelőtt hirdette meg segélyakcióját, melynek második körében a községben lakó idősek számára tartós élelmiszereket, valamint egészségügyi maszkokat, fertőtlenítőt, C-vitamint adtak át. Jenei Károly viski református lelkész szerint nagy segítséget jelent a csomag, hiszen sok olyan szükséges dolgot tartalmaz, melynek a beszerzése a mostani időben nem egyszerű. „A presbiterek döntése alapján az 1945, illetve az előtt született időseink fogják megkapni a csomagokat. Jelentősége a tartalmával együtt és attól függetlenül nagyon fontos, hiszen azért nem kell kimenni a boltba, azért nem kell senkit megkérni, azért nem kell pénzt adni. Tehát mindenféle olyan fogyóeszköz, napi használati cikk vagy maszk, amit nehezen lehet beszerezni a mostani kialakult helyzetben. Ez a csomag a spórolást nyilván megkönnyíti az időseink számára, amely nagy segítséget jelent” – mondta el a lelkipásztor.

Váradi Enikő, a Visk Jótékonysági Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: „Az alapítvány három héttel ezelőtt hirdette meg segélyakcióját, amelyből adódóan első körben a Viski Családorvosi Rendelő számára adtunk át egészségügyi eszközöket. A második körben pedig sikerült 300 db egészségügyi és élelmiszer egységcsomagot átadnunk a községben élő idősek számára. Az akcióba bevontuk a történelmi egyházakat is, ők kapták meg a csomagokat, és ők fogják a saját körzeteikben célba juttatni, hiszen nekik ebben már évek óta jól működő, kiépített infrastruktúrájuk van. Figyelembe véve, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepéhez közeledünk, igyekeztünk a csomagokat nagyhéten átadni a magyar egyházak számára, jövő héten, az ortodox húsvét előtt az ukrán közösség kap további kettőszáz darab csomagot.”

Az alapítvány igazgatója örömét fejezte ki, hogy a nehezedő körülmények ellenére sokan csatlakoztak határon innen és túl a segélyakcióhoz. „Alapítványunk az elmúlt tíz évben a legfontosabb tevékenységének azt tartotta, hogy a viski közösséget ösztönözze arra, hogy együtt tegyünk, viskiek a viskiekért. Ez az összefogás most valamelyest megmutatkozott, hiszen sok felajánlás érkezett vállalkozóktól, magánszemélyektől, intézményektől. Csatlakoztak olyanok is, akik életvitelszerűen már nem itt, Kárpátalján élnek, hanem határon túl. Mindenkinek nagyon köszönjük a segítségét. Hajrá Visk!”

Az alapítvány munkatársai a jövő hét folyamán adják majd át a viski görögkatolikus és pravoszláv egyház számára a további kétszáz egységcsomagot.

A felajánlásaikat továbbra is várják a Visken elhelyezett perselyekben.

ke