Buda Ferenc: Forgácsok

Ki vagy? Mi vagy? Sors martaléka?

Múlt és jövő közt víg staféta?

Vak űrben kószáló kométa?

Folyamkanyarban uszadékfa?

*

Hibáztam egy-két számvetésben,

hajójáratokról lekéstem,

de „profi” lévén hírverésben,

névjegyem a homokba véstem.

*

Mit szónokoljak s mit szavaljak?

Csepűből mézet mint facsarjak?

Szállnak fölöttem kósza varjak,

s nincs két hitem, mit összevarrjak.

Mivel Forgácsok a címe Buda Ferenc itt olvasható versének – mely a kecskeméti Forrás 2019. decemberi számában jelent meg –, ezért úgy is tekinthetünk erre a három strófára, mintha egy jókora bölcsességhasábról lennének lefaragva.

Mintha az emberi élet értelmét kutatná-faragná a szerző, úgy teszi föl kérdéseit az első forgácsversszak. Ebből halványan az dereng elő, hogy életünket igenis a sors formálja, létünk bizony ennek „martaléka”. Mind „staféták” vagyunk, vagy esetleg „kométák”, azaz: üstökösök – állítja a szerző –, illetve „uszadékfák”, vagyis sodródunk valami nagyobb erő által.

A második „forgács” már önironikus darabka: ebben a megszólaló korántsem mutatja tökéletesnek magát. Az idézőjelbe tett „profiról” az önironikus bölcsesség mindent elmond, mikor így fogalmaz: „névjegyem a homokba véstem”. A harmadik „forgács” gazdagságával viszont vigyázzunk. Érdemes egy pillanatra elgondolkodni, hogy vajon tényleg nagyon kevés, vagy a lehető legtöbb-e, ha valaki életösszegzésként ezt állapítja meg: „nincs két hitem, mit összevarrjak”...

Penckófer János