Egészségügyi védőeszközök kerültek átadásra a Felső-Tisza-vidéken

2020. április 28., 11:22 , 1004. szám
Gyertyánliget

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közel egy hónappal ezelőtt hirdette meg jótékonysági segélyakcióját a kárpátaljai egészségügyben dolgozók megsegítésére a koronavírus-járvány megjelenésének idején. Április 27-én a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki szervezetének elnöke immáron másodszor több szórványtelepülés kórháza számára adott át egészségügyi védőeszközöket.

Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, valamint Kékesi Sándor, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány Felső-Tisza-vidéki regionális irodájának vezetője több szórványtelepülésre ellátogatva adta át a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány által meghirdetett segélyakció keretében megvásárolt egészségügyi védőeszközöket. A szervezet képviselői ezúttal Kőrösmezőre, Terebesfejérpatakra, Nagybocskóra és Gyertyánligetre vitték el a segítséget. Az adományt mind a négy településen a kórházak képviselői és dolgozói fogadták, akik köszönetet mondtak a KMKSZ vezetésének a segítségnyújtásért.

Sari József elmondta: „Két héttel ezelőtt kezdtük el az eszközök átadását a Felső-Tisza-vidéken, és összesen 10 helyszínre sikerült elvinni. Egy láthatatlan vírussal állunk szemben, de nagyon jóleső érzés, hogy segíthetünk azokon az embereken, akik bajban vannak. Jó azoknak is, akik kapják, és mi is jól érezzük magunkat, akik adjuk. Minden helyszínen örömmel fogadták, és megköszönték az adományt. Gyertyánligeten elmondták, hogy ilyen adományt eddig még sosem kaptak. A szórványterületen ukrán emberek vannak többségben, de számunkra az a fontos, hogy segíteni tudjunk ebben a nehéz helyzetben.”

A nagybocskói kórház egészségügyi dolgozója, Zelenka Valentina elmondta: „A karantén idején egy orvos nálunk is megbetegedett, így két hétre az intézményünket is karantén alá vonták. Nemrég tesztelték le a dolgozóinkat, akiknek negatív lett a tesztjük, azok újra nekiláthatnak a munkának. Nagyon nehéz körülmények között kell dolgoznunk, hiszen borzasztó állapotok uralkodnak a kórházban. Mára összesen 29 betegünk van Nagybocskón, ebből hat súlyos eset, akiket Ungváron kezelnek, a többiek pedig házi izolációban otthon vannak.” 

A mostani négy településre összesen 640 egyszer használatos maszk, illetve respirátor, 1100 pár kesztyű, 25 db többször használatos védőruha, 10 db védőszemüveg, 6 db egyliteres és 4 db ötliteres fertőtlenítőszer, valamint 5 db fertőtlenítőtabletta került átadásra.

Váradi Enikő