Boldogulás szülőföldön (4. rész)

Kárpátaljai magyar fiatalok, avagy megmaradásunk zálogai

2020. május 31., 12:50 , 1008. szám

A Kárpátalja hetilap által indított cikksorozat olyan kárpátaljai magyar fiatalokat mutat be, akik a jobb életkörülmények, magasabb munkabér, illetve a biztosabb megélhetés reményében nem szálltak fel a külföldi munka nyújtotta, néha viszontagságokkal teli „pénzvonatra”, hanem itthon próbálnak boldogulni, önmagukat megvalósítani, környezetükben segíteni. A mostani cikkünkben két kárpátaljai magyar fiatalt kérdeztünk meg a munkájukról, mindennapjaikról és főként arról, hogy miért érdemes itthon, Kárpátalján, a szülőföldön maradni.

– Meséljetek egy kicsit magatokról, illetve a munkátokról!

Lőrinc Ingridnek hívnak, Gáton születtem, 21 éves vagyok. 2014-ben kezdtem tanulmányaimat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében. 2017-ben megszereztem molodsij specialist (ifjú szakember) diplomámat könyvvitel szakirányon, aztán ugyanabban az évben felvételt nyertem az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetébe nemzetközi kapcsolatok szakra. Egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan levelező tagozaton a Rákóczi-főiskola történelem szakának is diákja vagyok. 2019 októberében megválasztottak a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének (KMDFKSZ) elnökévé. 2019 novemberétől a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Külhoni Programjának alelnöke vagyok.

A nevem Pólin Lénárd, 28 éves vagyok, salánki születésű. Az idén újonnan induló Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Intézetének az igazgatójaként dolgozom, emellett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, továbbá terület- és településfejlesztő szakgeográfus, doktorandusz, vállalkozó, weboldal-tulajdonos is vagyok. Izgalmas életutam folytán számtalan helyen megfordultam szerte Európában, a szívem mégis hazahúzott.

– Mi volt a legfőbb ok – felsorolhattok többet is –, hogy itthon, Kárpátalján maradtatok, és helyezkedtetek el?

Ingrid: Nekem Kárpátalja a szülőföldem, itt nevelkedtem, itt élek a családommal, itt vannak a barátaim, ideköt a múltam, s nap mint nap teszek azért, hogy legyen itt jövőm. Így amikor elérkezett a továbbtanulás ideje az életemben, tudtam, hogy nekem a szülőföldemen kell felsőoktatási intézményt választanom, ahol anyanyelvemen tanulok majd, és itt szerzek tudást, amit később hasznosítani is tudok.

Lénárd: Hálás vagyok Istennek, mivel szinte az összes gyerekkori álmomat teljesíthettem már, de a legfőbb az volt, hogy idehaza is meg tudjak élni tisztességesen. Ez nagy kihívás mindenki számára – nemcsak a nyelvi, de az anyagi nehézségek és a szűkös munkalehetőségek miatt is. Nem vetem meg azokat, akik a jobb élet reményében külföldön dolgoznak, de aki igazán szereti a szülőföldjét, és érzi ezt a köteléket, az másutt idegennek érzi magát, s mindenkor hazavágyik majd.

– Milyen volt a kezdet kezdete?

Ingrid: Nem volt könnyű megszoknom, hogy egyszerre két felsőoktatási intézményben kell tanulnom, és azt sem, hogy mindezek mellett vannak kötelezettségeim a szakkollégiumban és a KMDFKSZ-ben is. Sokat köszönhetek egykori iskolámnak, a Rákóczi-főiskola koledzsének, ahol megtanultam tanulni, ahol olyan minőségű tudásra tettem szert, melyet ma is hasznosítani tudok mindkét intézményben.

Lénárd: Viszonylag korán felfedeztem, hogy ha idehaza tisztességesen szeretnék boldogulni, akkor hasznosan kell töltenem az időt: elszántan és szorgalmasan tanultam. A Nagyberegi Református Líceumot elvégezve szülőföldemen, Kárpátalján szerettem volna továbbtanulni – anyanyelvemen. Ekképpen nem volt kérdés, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát válasszam. Mellette levelező tanfolyamos joghallgató voltam Ivano-Frankivszkban. Mindig is szerettem a hangtechnikát, így OKJ szintű rádió-műsorvezetői és újságírói tanfolyamot is végeztem – így jutottam el először Brüsszelbe. Mivel idehaza nem volt lehetőségem magyarul tanulni MSc szinten, így azt a Debreceni Egyetemen szereztem meg terület- és településfejlesztő szakgeográfusként. Ezt követően az intézményben maradtam PhD-tanulmányokat folytatni.

– Mi jellemzi a munkátokat, milyen tapasztalatokra tettetek szert a munkakörötökben?

Ingrid: Bár a KMDFKSZ-ben mindenki önkéntesen tevékenykedik függetlenül attól, hogy elnök vagy aktivista, én a szervezet vezetését tekintem a munkámnak, napi szinten foglalkozom vele. Tapasztalatot szereztem rendezvényszervezés terén, hiszen éves szinten több mint 30 programunk van. Emellett adminisztratív feladatokat is végzek. Azt tapasztalom, hogy amennyit én önkéntesen adok, annyi pozitívumot is kapok vissza a csapatmunka és a közös élmények által. Továbbá heti szinten kapcsolatot tartok kárpátaljai, magyarországi és külhoni diákszervezetekkel is.

Lénárd: Fontos az alaposság és a precizitás, a határidőket viszont nem szeretem. Mindig figyelek a részletekre, így rengeteg időt szánok a munkáimra. Magamnak szeretek megfelelni velük. Számos kutatási projektben vettem részt, van tapasztalatom a pályázatírásban, vidékfejlesztési kutatásaim során pedig rengeteg időt töltöttem terepi adatgyűjtéssel, adatelemzéssel. Azt tapasztaltam, hogy az odaadó munkavégzés kulcsfontossággal bír.

– Véleményetek szerint hogyan lehetne itthon tartani a fiatalokat? Milyen új ötletekre volna szükség?

Ingrid: Fantasztikus az, hogy Magyarország Kormánya Kárpátalját is támogatja annak érdekében, hogy lehetőségeket biztosítsanak az embereknek, kortól függetlenül. A fiatalok számára kevesebb eséllyel lenne opció a külföldi munkavállalás, ha olyan munkalehetőségeik lennének itthon, amelyek által életszínvonaluk növekedni, illetve fejlődni tudna.

Lénárd: Mára több támogatási lehetőség is kínálkozik, mely korábban nem volt. Érdemes lenne konkrétan a fiatal pályakezdő, szülőföldön vállalkozóvá válást ösztönző célirányos támogatások tekintetében még fejlődni. Nagyon jó lehetőségnek tartom viszont az újonnan induló Egán Ede Szakképzési Centrum nyújtotta szakmatanulási lehetőségeket, hiszen a jó szaktudásra nagy az igény idehaza is!

– Hogyan élitek meg kárpátaljai magyar fiatalként az itthoni mindennapokat akár a munkátokban, akár azon kívül? Hogyan néz ki egy napotok vagy hetetek?

Ingrid: Diák vagyok, így a hétköznapjaim fő részét az egyetemi órák teszik ki. Délutánonként foglalkozom az egyetemi és főiskolai kötelezettségeim teljesítésével, illetve a KMDFKSZ-re is főként az egyetem után, délutánonként fordítok időt. Hétfőtől péntekig Ungváron vagyok, hétvégenként pedig vagy szülőfalumban, Gáton, vagy épp azon a konferencián, gyűlésen Kárpát-medence-szerte, ahol a szervezetet képviselem.

Lénárd: A karanténhelyzet előtt főként a munkámból fakadóan a terepi és a szervezői tevékenység, továbbá az irodai adatelemzés és az oktatás töltötte ki a mindennapjaimat. Dinamikusan teltek a napok, sok emberrel személyesen kellett találkoznom. Nagy változásként éltem meg a karantént, az online oktatás és számonkérés feladatai mindenkinek, így nekem is új kihívást teremtettek. Rugalmas ember vagyok, alkalmazkodtam a helyzethez, már a vizsgaidőszak következik. A karanténhelyzet miatt kicsit másképp, de aktívan telnek a mindennapok – amire korábban nem szántam elég időt, azt most elvégzem. Sok szakkönyvet olvasok, szőlész-borász vállalkozóként rengeteg munkám van idehaza is. A hétvégi szabadidőmben létrehoztam a salánki történelmi archívumot, amely a helyi történelmi értékeinket gyűjti az utókor számára. Mára boldogan mondhatom, hogy aktív közösséggé váltunk!

– Mit ajánlanátok a fiataloknak az itthoni boldogulást illetően? Mit tegyenek és mit ne?

Ingrid: Minden fiatalnak és örökifjúnak azt ajánlom, hogy használjon ki minden lehetőséget, amit csak hoz az élet. Igyekezzen napi szinten tanulni, fejlődni, előre haladni, illetve, ami nagyon fontos, olyan emberekkel vegye magát körbe mindenki, akivel azonos az értékrendje, az érdeklődési köre, s akik hisznek benne, motiválják. Annak érdekében, hogy egy fiatal itthon tudjon maradni, fel kell mérnie a saját kompetenciáit, talentumait, melyeket meg kell próbálnia itthon hasznosítani. Nem kötelessége mindenkinek felsőoktatási intézményben doktorit szereznie. Van, akiben ott a tehetség, hogy fafaragó, fodrász, szakács vagy szőlész, borász legyen. Kedves fiatal, aki most ezt olvasod, azt tanácsolom neked, a jövőd megalapozása érdekében mérd fel most, milyen erősségeid vannak, ki szeretnél lenni. S már most, tizenéves fiatalként tégy azért, hogy szülőföldeden tudd azt a munkát végezni.

Lénárd: Sohasem késő tanulni, megújulni. Fontos a nyelvtanulás! Teljesen mindegy, milyen foglalkozást választotok, de olyat keressetek, melyet igazi szeretettel és odaadással tudtok végezni. Tudom, hogy nehéz tőke nélkül vállalkozni, de kellő szorgalommal idehaza is lehet érvényesülni. Aki a kevésen hű, arra sokat bíz az Isten!

– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Ingrid: Jelenlegi elsődleges célom befejezni az alapképzést mindkét szakon, majd elvégezni a mesterképzést. Ezt követően pedig szülőföldemen elhelyezkedni. Mindezen túl mindig megmaradni felelős, kárpátaljai magyar református fiatalnak, aki szülőföldje javát szolgálja.

Lénárd: Szeretném folytatni az írást, és befejezni az első verseskötetem. A barátaimmal nemrég létrehoztunk egy webáruházat, a Tochka Store-t, amely a helyi magyar vállalkozók piacra jutását biztosítaná. Ez a vállalkozás egy régi álom is, mely hatékonyan segíti a szülőföldön maradást. Szeretnék továbbra is aktívan dolgozni a sikerért.

Dankai Péter