Magyarországi támogatás az egészségügyi dolgozók számára

2020. június 1., 17:18 , 1009. szám

Kárpátalján folytatódik a nemzetközi együttműködés a koronavírus elleni küzdelemben. Magyarország ismét segítő kezet nyújtott vidékünknek. Ezúttal a figyelem a szociális támogatásokra is kiterjedt.

„Mivel egyes településeket nehéz megközelíteni, és az egészségügyi dolgozók idejük javát a kórházban töltik, úgy döntöttünk, hogy a szakszervezetek bevonásának segítségével élelmiszercsomagokkal látjuk el azon dolgozókat, akik rászorulnak. Erről a szakszervezet fog dönteni” – mondta Ihor Sinkarjuk, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese.

Gerevich János, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai képviselője úgy fogalmazott, hogy a koronavírus-járvány mindenkit megijesztett, de amikor a beregszászi egészségügyi dolgozók segítségért fordultak hozzájuk, Magyarország reagált először, előbb egészségügyi védőeszközökkel, most pedig több mint 900, élelmiszert tartalmazó egységcsomaggal.

Joszip Bubrjak, a Beregszászi Linner Bertalan Központi Járási Kórház egészségügyi igazgatója elmondta: az ökumenikus segélyszervezet által adományozott csomagot az intézmény valamennyi dolgozója meg fogja kapni.

Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke egyetértését fejezte ki a támogatásnyújtással kapcsolatban. Elmondása szerint a tömeges megbetegedésekre senki sem volt felkészülve, főleg az egészségügy átalakítása során.

A támogatást nyújtók főleg magyarországi civilek, ők pénzadományaikat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezethez utalták, akik az egyeztetéseket követően megvásárolták a szükséges eszközöket, amelyekkel támogatni tudták a kárpátaljai egészségügyi dolgozókat. A segélyszervezet a közeljövőben több mint négyezer csomag kézbesítésével kívánja támogatni az egyedülálló nyugdíjasokat, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű családokat.

(TV21 Ungvár/SD)