Az össznemzeti felejtés politikája

Korábban nemzedékeken át igyekeztek belénk verni, hogy június 22. a „nagy honvédő háború” kitörésének napja. Mire megtanultuk, jöttek mások, és azt állítják, hogy ezen a napon támadták meg a nácik a Szovjetuniót. Hogy ez ugyanazt jelenti? Távolról sem! Nagyobb gond azonban, hogy már gyakorolják a szövegüket azok, akik se a németekről, se a szovjetekről nem akarnak tudni. Csak az oroszokra – és legfeljebb a magyarokra – emlékeznek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az évforduló reggelén a Facebook közösségi oldalon osztotta meg gondolatait népével.

„1939 szeptemberében elérte az ukrán földet a második világháború, amikor Lvivet, Szambirt és Drohobicsot német repülőgépek bombázták. És 1941. június 22-én a háború elért az ukrán fővárosba. Hetvenkilenc évvel ezelőtt, reggel négykor dobták le az első bombákat a náci repülőgépek Kijevre” – írta az elnök.

Zelenszkij emlékeztetett, hogy Ukrajna körülbelül 10 millió emberéletet veszített a második világháborúban, minek következtében nem születhetett meg mintegy 13 millió gyermek.

„A történelem folyamán soha nem fizettünk magasabb árat, hogy megmaradjunk népnek, nemzetnek. Sajnos ez a háború még mindig sok vitát vált ki a társadalomban. Vitát arról, hogy az »saját« vagy »idegen« volt-e. Azt hiszem, nincs min vitatkoznunk. Ez a háború így vagy úgy minden ukrán családot érintett. Innen nyertük a veszteség keserű tapasztalatát és az inspiráló hőstett tapasztalatát” – fogalmazott Zelenszkij.

Kijelentette, Ukrajna minden elesettre emlékezni fog: a katonákra és a civilekre, a férfiakra, nőkre és gyermekekre.

„Emlékezve, hogy nemcsak túléltük azt a szörnyű háborút, hanem azután saját államot nyertünk. És a mi kötelességünk, hogy békés és boldog országgá változtassuk azt minden ukrán számára” – zárta sorait az államfő.

Megállapíthatjuk, hogy Volodimir Zelenszkij kitartott a május 8–9-i győzelmi és emlékező duplaünnep alkalmával megismert történelmi narratívánál, amely arra helyezi a hangsúlyt, hogy a lényeg megemlékezni az áldozatokról, s minél kevesebbet beszélni arról, hogy kivel, mi, és miért történt azokban az években, kerülve mindent, ami ellentéteket szülhet napjainkban. Igaz, nehéz lehet megmagyarázni, hogyan lehet „inspiráló” hőstettet végrehajtani egy „idegen” háborúban, és hogy az ördögbe ne lenne már miről vitatkozni, ha egyszer mindkét fél oldalán harcoltak ukránok egy olyan a konfliktusban, amelyben 10 millió nemzettársuk veszett oda, de az elnök szerint: ne szólj szám, nem fáj fejem.

Ehhez a középutas struccpolitikához képest két véglet volt tapasztalható az idei „ünnepi” megnyilvánulásokban. Nem nehéz kitalálni, hogy az egyiket a nemzeti-nacionalista oldal képviselte, a másikat – meglepetésre – az ukrajnai LGBT-közösség.

A nemzetiek táborában is kitűnt leleményességével a Petro Porosenko elnök hathatós közreműködésével létrehozott önálló Ukrán Pravoszláv Egyház, amelynek a világhálón megjelent közleményben anélkül sikerült megemlékeznie június 22-ről, hogy akár egyetlen egyszer is megemlítette volna Németországot vagy a Szovjetuniót. Ezzel szemben az egyház nem mulasztja el emlékezetünkbe idézni a Kreml Ukrajna elleni fegyveres agresszióját napjainkban.

Eközben az LGBT-közösségnek azzal sikerült felhívnia magára a figyelmet, hogy kijevi aktivistáik június 21-én, az LGBT „világhónap” keretében közösségük hatszínű, hatalmas méretű zászlaját szimbolikusan „kifüggesztették” a Kijev fölé magasodó emlékmű, a hazát jelképező kardos-pajzsos asszonyalak kardjára. Valójában senki nem mászott fel az emlékműre, hanem amikor a zászlót a magasba emelő drón a levegőben az emlékmű fölé ért, az akciót megörökítő felvétel tanúsága szerint úgy tűnt, mintha a lobogó a kardhoz lenne erősítve, s ott lobogtatná a szél. Talán mondanunk sem kell, hogy amikor a felvétel megjelent a Facebook közösségi oldalon, felháborította azokat, akik számára fontos dátum június 22., s fontos az emlékmű is.

„És ezután a bizonyos devianciákkal bíró elvtársak csodálkoznak, hogy nem értik meg őket. Néha pedig számukra elég fájdalmasan nem értik meg őket. Nincsenek szavak. És mindez június 22. előestéjén!” – fakadt ki Oleh Volosin, az Ellenzéki Platform – Az Életért párt parlamenti képviselője ugyancsak a közösségi médiában.

Azonban csalódnunk kellett volna Petro Porosenkóban, ha nem tud új „színt” vinni ebbe az össznemzeti diskurzusba. Már Zelenszkij köszöntőjében is megfigyelhető a törekvés, hogy a háborút függetlenítse a Szovjetuniótól (és ezzel együtt Oroszországtól is) azáltal, hogy annak kezdetét 1939 szeptemberére, vagyis a Lengyelország elleni német támadás kezdetéig tolja ki, amelyet egyben a második világháború kezdetének is szokás tekinteni. Porosenko azonban ennél is messzebbre ment:

„Számunkra, ukránok számára a második világháború első lövései még 1939 márciusában dördültek el Kárpátalján. A totális háború pedig 1939 szeptemberében következett el, amikor Hitler és Sztálin hozzáláttak a befolyási övezetek felosztásához, amiről titkos diplomácia útján egyeztek meg” – írja egyebek mellett az exelnök.

Porosenko Kárpátaljára vonatkozó megjegyzésével nyilván a régió Magyarország általi megszállására (1939. március 15.) akart utalni, ám annak semmi köze a két fő gonosz, Hitler és Sztálin megállapodásához, az úgynevezett Molotov–Ribbentrop-paktumhoz (1939. augusztus 23.), hiszen jóval korábbi eseményekről van szó. A magyarok bevonulása Kárpátaljára Csehszlovákia felosztásának következménye volt, amelyről Anglia és Franciaország állapodott meg Németországgal és Olaszországgal Münchenben, még 1938 szeptemberében. Porosenko tehát tulajdonképpen azt állítja, mutat rá elemzésében a Politika Sztrani Telegram-csatorna, hogy a háború azért érte el az ukrán földeket (konkrétan Kárpátalját), mert Anglia és Franciaország szövetkezett a náci Németországgal annak érdekében, hogy gyakorlatilag kiszolgáltassák Csehszlovákiát Berlinnek. Porosenkónak óvatosabbnak kellene lennie az efféle történelmi eszmefuttatásokkal, mert előfordulhat, hogy Ukrajna jelenlegi partnerei félreértik a szavait, véli a Politika Strani.

(hk)