Orosz Ildikó a külső független tesztelés fontosságáról

2020. július 1., 17:30 , 1013. szám

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) nyilatkozatban hívja fel a kárpátaljai diákok és szüleik figyelmét, hogy bár Ukrajna felmentette az érettségiző diákokat a külső független tesztvizsgák (ZNO) alól, azonban a felsőoktatásba továbbra is csak sikeres ZNO-vizsgákkal lehet felvételt nyerni. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke szerint fontos, hogy minden diák megadja magának ezt a lehetőséget.

A KMPSZ elnöke tudósítónknak így nyilatkozott: „A törvény, amit elfogadtak, kétértelmű, és nagyon sok részletben nem biztos, hogy a gyermekek érdekeit szolgálja, erre szeretném felhívni a szülők és az érettségizők figyelmét. A nemzetközi normák szerint érettséginek külföldön –  Magyarországon, Szlovákiában – az az okirat számít, amely tartalmazza a külső független tesztvizsgákat is. Amennyiben az szerepel benne, hogy felmentést kapott a vizsgák alól, az egy sima féléves bizonyítványnak számít, és valószínűleg továbbtanuláskor nem ismerik el, vagy nem fogják elismerni érettségiként más országokban” – emelte ki Orosz Ildikó. Az elnök asszony szerint célszerű részt venni a külső független tesztelésen: bármilyen osztályzat kerül be a bizonyítványba, az igazolja, hogy a diák bizonyos tantárgyakból érettségit tett, s így már elismerik bizonyítványként külföldön. Ha pedig nem tesz vizsgát, és csak a zárójegyek kerülnek bele a bizonyítványba, nem biztos, hogy minden felsőoktatási intézmény elfogadja.

A KMPSZ elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy bár Ukrajnában felmentették a diákokat a külső független tesztelés alól, azonban a felsőoktatási intézmények továbbra is a ZNO-vizsgák alapján vehetik fel a diákot. „Mivel a felsőoktatást nem mentették fel, így továbbra is csak ZNO alapján lehet bejutni a felsőoktatási intézményekbe. Ezért fontos, hogy minden diák megadja magának a lehetőséget, és megpróbálja letenni a ZNO-vizsgákat.”

Mindez nemcsak a felsőoktatást érinti, hanem a szakiskolákat is. Kérdés, hogy ezzel az érettségivel, amely nem tartalmazza a ZNO-vizsgajegyeket, vajon OKJ-képzésre be lehet-e iratkozni? Valószínűleg nem, mert nem számít érettségi bizonyítványnak. Illetve csak erre az évre vonatkozik, következő éven más szabályokat fognak hozni. Aki tájékozatlan, az elronthatja a jövőjét.

A kérdésben Zseltvay-Vezsdel Emese, a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola igazgatója is nyilatkozott: az intézményeknek, iskoláknak naprakésznek kell lenniük a külső független tesztelés intézkedéseivel kapcsolatban. Mi felvázoltunk minden lehetőséget a diákok és szüleik számára, de azt javasoltuk, hogy menjenek el az érettségi vizsgákra, hiszen az érettségi bizonyítvány nagyon fontos. Természetesen a későbbiekben is elmehetnek ZNO-vizsgát tenni, azonban az nem kerül majd bele a bizonyítványba, így érdemes most letenni ezeket a külső független teszteket. Mi megkértük a szülőket, hogy a karantén szabályait betartva írják meg a kérvényt, szeretnék-e, hogy a gyerekeik vizsgázzanak. Mivel a törvény szerint a gyerekek még nem nagykorúak, így a szülőknek kell kérvényezniük, hogy vizsgázhassanak az érettségizők.

VE/TV21UNGVÁR