Idegenvezetői továbbképzés – készülünk egy jobb turisztikai szezonra

2020. július 15., 16:33 , 1015. szám

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) mint ernyőszervezet a turizmus szereplőinek széles skáláját öleli fel, többek között nagy hangsúlyt fektet a vidékünkön tevékenykedő idegenvezetők képzésére és tapasztalatcseréjére. Az elmúlt években a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával partnerségben két olyan tanfolyamot is meghirdetett és lebonyolított, melyek során a résztvevők idegenvezetői végzettséget és jogosultságot szerezhettek.

A fentieken túl – különösen ebben a nehéz időszakban – a KMTT fontosnak tartja az aktívan tevékenykedő idegenvezetők továbbképzését, tapasztalatcseréjét. Emiatt időközönként megrendeznek olyan alkalmakat, melyek során a résztvevők idegenvezetői tapasztalatcserét bonyolíthatnak le, új lehetőségekről hallhatnak, és új helyszíneket keresnek fel közösen. Ezek az alkalmak lehetőséget biztosítanak az éppen aktuális, turisztikai szempontból vonzó helyszínek minél mélyebb megismerésére, amit hozzáértő szakemberek segítségével érnek el a szervezők. A legutóbbi program alkalmából Ungváron Fegyir Sandor turisztikai szakértő, a Kárpátaljai Regionális Idegenforgalmi Szervezet elnöke vezette végig a csapatot az ún. ungvári turisztikai útvonalon, bemutatva a város olyan helyi jellegzetességeit is, amelyeket nem ismerhet minden idegenvezető, Munkácson pedig Popovics Béla helytörténész szolgáltatott nem hétköznapi információkat a várossal és a környékkel kapcsolatban. Berghauer Sándor, a KMTT alelnöke elmondása szerint a szervezők arra összpontosítottak, hogy olyan információk hangozzanak el ezeken a „képzéseken”, amelyeket a jelenlévő idegenvezetők be tudnak építeni a repertoárjaikba, ezáltal élménydúsabbá és tartalmasabbá téve a már önmagában is érdekfeszítő honismereti túrákat.

A KMTT a tapasztalatcserék alatt kiemelt hangsúlyt fektet a rövidebb túrák népszerűsítésére is, hiszen ezek könnyen beépíthetők egy-egy csoport programjába, és tovább színesíthetik vidékünk turisztikai kínálatát. Így látogatták meg július elején a Nagybereznai járásban található „kék lagúna” elnevezésű természeti képződményt Horváth Zoltán honismereti vezető kalauzolásával. A következő „félnapos túra” a szintén az Ung völgyében fekvő Csillagfalvára  (Knyahinya) vezet, ahol az 1866-os meteorbecsapódás helyszínét keresi fel majd a csapat.

A különböző programok szervezésének a legfőbb oka, hogy a kárpátaljai idegenvezetők erős közösséget alkossanak: sikeres kommunikáció és együttműködés legyen a többgenerációs túra- és idegenvezetők között.

Az említett rendezvényeket a KMTT tagsága körében hirdetik meg, és a Bethlen Gábor Alap, valamint dr. Grezsa István miniszteri biztos támogatásának köszönhetően kerülhettek megrendezésre.

SD