Levélben fordult a KMKSZ elnöke Szijjártó Péterhez a határátkelés könnyítése ügyében

2020. július 20., 15:54 , 1016. szám

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke levélben fordult Szijjártó Péterhez, Magyarország külgazdasági és külügyminiszteréhez a határátkelés megkönnyítésének ügyében. A levelet változtatás nélkül közöljük.

Szijjártó Péter külügyminiszter úrnak,
Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

 

Kárpátalja magyar lakossága pozitív lépésként értékelte az ukrajnai határátkelők megnyitását.

A július 15-től életbe lépett kormányrendelet azonban, mivel Ukrajnát a vörös (súlyos fertőzöttségű) kategóriába sorolták, nagy mértékben megnehezítette az Ukrajnából Magyarországra történő beutazást. Ennek következtében gyakorlatilag ellehetetlenült a kapcsolattartás a határ két oldalán élő honfitársaink között.

Ezért fontosnak tartjuk, hogy például a forrásországon belüli régiók besorolásának differenciált kezelésével, lehetőség szerint mihamarabb tegyék lehetővé a közlekedést valamennyi ukrajnai határátkelő helyen.

Az amúgy is nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarok anyaországi kapcsolattartásának elősegítése érdekében kérjük Külügyminiszter Urat, hogy minden eszközzel segítse elő a határok átjárhatóságának javítását.

 

Ungvár, 2020. július 20.

Tisztelettel:

 

dr. Brenzovics László
elnök