Vasárnapi üzenet: 2020. július 26.
„Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” Zsolt. 139, 3–6
Manapság nagy divat lett, hogy az embereket szemmel tartják. Egyrészt biztonsági okokból, másrészt, mert nagyon kíváncsi egyik ember a másikra. Kíváncsiak, hogyan viselkednek emberek, mikor be vannak zárva, és minden lépésüket figyelik. Állítólag azt is meg lehet szokni, hogy valaki szemmel tart. Mint ahogy megszokja sok hívő ember, hogy Isten szemmel tartja őket. Vannak olyan pillanataik, hogy szinte nem érdekli őket, hogy a „mennyei kamerák” reá szegeződnek: úgyis csinálja. Melyik az a ciki helyzet, melyet nem szívesen néznél vissza az ítéletkor? Ugye, milyen jó lenne, ha életed filmjéből hiányoznának a legszégyenletesebb részek? Ha ezt akarod, akkor erre van megoldás – ez az Úr Jézus drága vére. Ő az, aki azért jött, hogy elmossa, eltörölje a bűneidet, a szégyenletes dolgokat, melyeket elkövettél akár ifjú korban, akár már a megtérésed után.
De vigyázz! Ezzel nem lehet játszani! Miért? Mert Isten látja a szívedet is, nemcsak azt, hogy mit csinálsz. S ha nincs igazi bűnbánatod, csak megszokottan kéregeted az Isten bocsánatát, az visszaüthet itt a földi életben, de még jobban odaát. Itt, a földön megkeményedhetsz, odaát pedig az a meglepetés érhet, mint akikről Jézus beszél: „Nem minden, aki azt mondja nekem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába, hanem, aki cselekszi a mennyei Atya akaratát” – tehát Istennek engedelmes (és nem bukdácsoló) életet él.
Isten tehát szemmel tart járásunkban és pihenésünkben. Most egy durva példát mondok, amit Klaus Douglass Az új reformáció c. könyvében ír. Leírja ez az evangélikus lelkész, Németország egyik legnagyobb evangélikus pásztora, hogy volt olyan időszak az életében, amikor a sok szolgálat, az elvárások miatt alig jutott ideje a saját lelki életére, és odáig jutott, hogy a szabadságára nem vitte magával a Bibliát. Ezzel csak arra szeretnék utalni: van úgy, hogy a hívő emberek csak vasárnap délelőtt hívők, délután semmi sem árulkodik erről. Meg amikor úgymond pihennek vagy ünnepelnek, akkor elfeledkeznek arról, hogy Isten azt is látja.
Ha hiszünk a mindenható Isten gondviselésében, akkor egy percig sem kétséges előttünk, hogy nincsenek véletlenek. Az emberek a hitetlenségük miatt meggondolják az útjaikat (babonából – péntek 13; átmegy egy fekete macska stb.). Miért félnek? Mert nem merik Isten gondjaira bízni magukat. Pedig Isten gondviselése olyan, mint amikor látunk két nagy kezet, s benne egy pici babát, akit az egyik kéz alulról tart, a másik meg felülről betakar. Ilyen az Isten gondviselése, s az Isten kezében biztonságban vagyunk – bármi is érjen, bármilyen nap is legyen. Sokszor az Istennek még arra is gondja van, amit el sem mondtunk neki. Még ki sem jött a szánkon a segítségkérés (mert lehet, hogy idő sem lett volna kimondani, hogy „Istenem, segíts!” – a másodperc töredéke alatt történt a baj) –, Isten már segített. Hány ilyen helyzetért kellene hálásnak lennünk? Ezért lehet a hívő ember élete sokkal felszabadultabb, mint egy hitetlené. A hívő tudja: „Még egy hajszál sem eshet le a fejemről mennyei Atyám akarata nélkül”. Ne félj hát semmitől!
Sipos József
tiszaújlaki és tiszakeresztúri református lelkipásztor
