Ahogy a vén Duna hömpölyög…

A Duna szelektől fodrozott, napsütésben csillámló tükrű, hatalmas folyamként hullámzik végig a Kárpát-medencén, a Dévényi-kaputól a Vaskapuig, át a Kárpátok karéjától átölelt történelmi Magyarországon, melyet idelenn darabjaira törtek gonosz kezek, ám odafenn tovább is egységes egészként él tovább, mint az Illyés Gyula-i „haza a magasban”, a szellemi Magyarhon, és továbbél idebenn is, minden igaz magyar szívében. S ahogy a vén Duna tovahömpölyög széles medrében, úgy hullámzik tova az időben, keresztül az 1100 éves Kárpát-medencei magyar történelmen…

A folyamra telepedő hajnali ködökből pedig feldereng megannyi harc, megannyi arc, megannyi vér, veríték és könny,
s megannyi, építkezésekben bővelkedő napsütéses fénykor. Felsejlenek a honfoglaló ősök, akik 907-ben e folyó mentén, a pozsonyi csatában verték tönkre a hazánkra rontó német hadakat, s diadalt harsogó kürtjeik szavával tudatták mindenkivel, hogy nekünk helyünk, honunk, otthonunk van itt, a Dévényi-kaputól a Vaskapuig, a Magas-Tátra roppant ormaitól a szélesen hömpölygő Al-Dunáig. Elődereng Géza nagyfejedelem alakja, aki ha félpogány-félkeresztényként is, de nekigyürkőzött a keresztény, európai magyar állam megalapításának, valamint fia, a meg­győződéses keresztény I. (Szent) István királyunk, aki befejezte, kiteljesítette az apja által megkezdett nagy munkát, s örökre a nyugati keresztény kultúrkörhöz kapcsolta hazánkat. Az idő ködéből kibontakoznak a térítő papok alakjai, akik kezükben kereszttel, szívükben a misszió szent lángjával jöttek ide már Taksony nagyfejedelem, s még inkább fia, Géza, majd unokája, első királyunk hívó szavára. Feldereng a veszprémi csatatér képe, ahol a félpogány-félkeresztény Koppány vezér köré sereglő pogány magyarok csaptak össze a Géza halála után nagyfejedelemmé felövezett István hadaival: a Vecelin gróf vezette behívott német lovagokkal és a Csanád vezér által vezetett magyar könnyűlovasokkal, s ahol eldőlt, hogy István vezesse tovább Magyarországot a keresztény államiság felé. Majd a ködfátyol mögül megannyi fénypont kezd derengeni, s felsejlenek az első, Szent István vértanú tiszteletére emelt esztergomi templomban lobogó gyertyák, a szentegyházat megtöltő hívek tömege, valamint a szentély oltára, mely előtt ekkor, az ezredik év karácsonya és 1001 újéve között került sor történelmünk egyik legfényesebb pillanatára, amikor a nagyfejedelemből királlyá lett I. (Szent) István fejére illesztették a II. Szilveszter pápa által küldött koronát…

A gomolygó ködből kibontakoznak első királyunk nagy építkezései, amint felhúzzák az első, fenséges szépségű esztergomi székesegyház, valamint az ugyancsak pompás székesfehérvári katedrális falait s megannyi szentegyházat első városaink nagy templomaitól a kicsiny, falusi szent hajlékokig. Aztán újabb harcok képei sejlenek elő: I. András és öccse, Béla herceg (a leendő I. Béla király) diadalmas csatái III. Henrik német-római császár hazánk leigázására induló hadai fölött. Majd elődereng a magas, vállas I. (Szent) László, a magyar lovagi eszmény egyik legtökéletesebb megtestesítője, aki előbb még hercegként, I. András fiával, Salamon királlyal és bátyjával, Géza herceggel együtt, majd királlyá koronázottan, minden magyar uralkodójaként verte szét a honfoglalási célból Magyarországra támadó nomád besenyők, úzok s az akkor még ugyancsak pogány, lovas nomád kunok seregeit. Majd a horvát trón megszerzésével tengeri kijáratot biztosított hazánknak a kéklő Adriára. Ám a csatazaj mellett hallani lehet az építőszerszámok hangjait is, és láthatjuk, miként épül fel az uralkodó korábbi hercegi székhelyének otthont adó, a Sebes-Körösre néző földvár helyén s körülötte Nagyvárad városa, benne a királlyá lett herceg által alapított gyönyörű katedrálissal…

Ám hirtelen vörösleni kezd a köd, s tűzvészek lángjai lobognak elő Magyarország egyik végétől a másikig, s lángnyelvek írják fel az égre 1241-et és 1242-t, a tatárjárás rettentő éveit. De aztán kihunynak a lángok, s felderengenek a második honalapító, IV. Béla alatt üszkös romjaikból újjáépülő falvak, városok, templomok, paloták, valamint az újonnan épülő erős kővárak, köztük Buda képei. Majd sűrűsödni, kavarogni kezd a köd: ez az Árpád-ház fiúágon való kihalása utáni interregnum, a hazánkat csaknem darabjaira szedő kiskirályok kora. Ám ritkulni kezd a ködfátyol, ahogy IV. Béla leányági leszármazottja, Anjou Károly Róbert leveri az oligarchákat, újraegyesíti Magyarországot, a csataképek után pedig láthatjuk, miként épül fel Visegrád első gyönyörű, gótikus királyi palotája, ahol – az újból erőssé lett Magyar Királyságban – közös dolgaikat tárgyalja meg a magyar, a lengyel és a cseh uralkodó a nevezetes visegrádi királytalálkozón. S a ködből kibontakoznak a felvirágzó máramarosi só- és aranybányák, a felvidéki arany- és ezüstbányák, valamint a velük együtt felvirágzó városok képe. Majd felsejlik I. (Nagy) Lajos uralma, amikor csak a határokon túl vívták harcaikat eleink, itthon béke és kulturális, gazdasági virágzás honolt, s felderengenek pompás gótikus templomaink Brassótól és Kolozsvártól Kassáig és Budáig…

A gomolygó ködből azonban előrontanak az oszmán-török hadak, s délről ismét vörösleni kezd a láthatár, mert újból külső ellenség dúlja falvainkat, városainkat. Ám kibontakoznak Hunyadi János seregei is, és a ködfüggönyön át láthatjuk, amint 1456-ban, Nándorfehérvárnál elsöprő rohamra indulnak a csillogó páncélt öltött magyar nehézlovasok a török ostromágyúk ellen, hogy történelmünk egyik legkiválóbb hadvezére elfoglalja, majd a törökök ellen fordítsa saját tüzérségüket. S miután elül a hidegfegyverek csattogása, a tűzfegyverek dörgése, éjszaka halálos riadalomban menekül el a szultáni had a számára bevehetetlen vár és város alól. Azután feldereng Hunyadi Mátyás királyunk csodaszép reneszánsz budai és visegrádi palotája, árkádjaikkal, szökőkútjaikkal, de nemcsak királyi pompa honol itt, hanem a királyi udvar humanista kulturális pezsgése is, és ahol aranyló betűkkel, díszkötésben sorakoznak polcaikon a reneszánsz uralkodó könyves házának ékességei, a híres corvinák…

Majd újból sötéten kezd gomolyogni a köd, mely égő falvak, városok füstjével elegyedik. Betakarja a mohácsi csatateret, majd Budát is. Ám felszakad a sűrű massza, amint feldereng Jurisics Miklósnak és kőszegi várvédőinek, Dobó Istvánnak és egri vitézeinek az alakja, amint szilárdan megvetik lábukat a falakon, karjuk erején, szívük bátorságán pedig megtörik minden oszmán roham, így meggyújtják a remény lámpásait a magyar szívekben, hogy a török mégsem legyőzhetetlen. A Nagyszombati Egyetem, a Sárospataki, a Debreceni és a Gyulafehérvári, majd Nagyenyedi Református Kollégium, valamint megannyi városi és falusi iskola pedig a tudás fényével oszlatja a török világ sűrű ködét. Majd 150 évvel Buda eleste után az idő ködéből kibontakozik a töröktől megszállt várat és várost ostromló s bevevő soknemzetiségű európai haderő képe, majd egy roppant hosszú háború után a ködben végleg tovatűnnek a Magyarországról kitakarodó török seregek…

Helyüket azonban új ellenség foglalja el, a Habsburg Birodalom, mely ellen szabadságharc szabadságharcot követ. Elődereng II. Rákóczi Ferenc fejedelem alakja, és kuruc lovasok, talpasok indulnak rohamra az akkori Európa egyik legerősebb hadserege ellen. Harcuk elbukik, de lazábbá válik a magyarságra szoruló Habsburg béklyó. Majd bő egy évszázad múltán látjuk, mint sejlik fel Széchenyi István, a legnagyobb magyar arca, s a ködből kibontakozik a jórészt általa megindított reformkor. És láthatjuk, miként indul be egy hatalmas társadalmi, gazdasági, kulturális pezsgés, miként indul el Magyarország a polgárosodás, a haladás útján. Felderengenek a Duna és a Balaton habjait szelő gőzhajók, valamint a klasszicizmus jegyében megújuló Pest, mely szebb lesz, mint volt addig valaha, s benne a Nemzeti Múzeum, mely előtt a történelem ködéből hirtelen elősejlik egy hatalmas tömeg, mely Petőfi és a többi márciusi ifjú vezetésével hideg esőben, de forró szívvel sereglik fel Budára, hogy a polgári átalakulás 12 pontja aláírására kényszerítse a várban székelő Helytartótanácsot. 1848. március 15. – első forradalmunk kirobbanásának napja… Aztán kibontakozik Kossuth Lajos arca, aki a forradalom és szabadságharc élére áll, és azok a honvédek, akik hősies harcukkal csaknem kiverekedik a magyar szabadságot. Ám Világos után sűrű homály telepszik hazánkra, mely csak a Habsburg-hadak solferinói és königgrätzi vereségei után kezd oszladozni. És jön a kiegyezés, mely után a ködből elődereng egy modernizálódó ország képe, ahol vasútvonalak nyújtóznak minden irányba, a fellendülő magyar gyáripar kéményeinek füstje száll az ég felé, a Budából, Óbudából és Pestből egyesülő Budapest pedig a Duna gyöngye lesz…

Ám 1914-től ismét sűrűsödni kezd a köd: világháború, országcsonkítás, országgyarapítás, újabb világégés, újabb országcsonkítás, diktatúrák váltják egymást, s csak rövid időre lobban fel 1956 fénye. Majd ritkulni kezd a köd, s elődereng egy hullámzó tömeg a Parlament előtt, melynek erkélyén 1989. október 23-án kikiáltják a kommunista éra Magyar Népköztársaságát felváltó, a polgári demokrácia útjára visszataláló Magyar Köztársaságot. A XIX. és a XX. század azonban nemcsak politikáról, harcról és gazdaságról szól, hanem a magyar tudomány és a magyar kultúra felvirágzásáról is, amikor felfedezők, feltalálók, költők, írók, drámaszerzők, festőművészek, építészek öregbítik nemzetünk jó hírét…

A vén Duna pedig tovább hömpölyög, át a Kárpát-medencén, s reméljük, hogy a jövő ködéből egy felfejlődő Magyarország és egy határok fölött újból egységesülő magyar nemzet képe bontakozik elő.

Lajos Mihály