Biró Erzsébet: Teljes mértékben visszautasítom a vádakat

2020. augusztus 25., 18:22 , 1021. szám

Eljárást indítottak dr. Biró Erzsébet, a Kárpátaljai Megyei Egészségügyi Főosztály korábbi vezetője ellen. A vád szerint magasabb áron szerezték be a koronavírus elleni védekezéshez szükséges felszereléseket. A beszerzésre nem írtak ki pályázatot, és a védőruházat sem felel meg a minőségi követelményeknek.

A Kárpátalja.ma újságírója telefonon kereste meg a szakembert, aki nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

– Teljesen értetlenül állok a helyzet előtt. Kijelentem, hogy én mint az egészségügyi főosztály akkori vezetője a törvényeknek megfelelően jártam el. A szerződést a törvényeket betartva írtam alá. A kötelességemet teljesítettem. Az pedig, hogy közbeszerzés nélkül bonyolítottuk le a vásárlást – mely a Prozorro portálon volt meghirdetve –, nem igaz. Minden hivatalos dokumentum, ami a minőséget garantálja (deklaráció, tanúsítvány stb.), megvolt. A vád­emelés tárgyát kategorikusan elutasítom.

Dr. Biró Erzsébet a portálnak elmondta: rendelet szerint egy húsz főből álló munkacsoport volt megbízva, hogy megállapítsák azokat a felszereléseket, melyekre szükség van ebben a kritikus időszakban. A minőségi elvárásokat is előírták. Ezek a személyek mind felelős szakemberek: kórházigazgatók, főnővérek, epidemiológusok stb. – hangsúlyozta. – „Ezenkívül a törvénynek megfelelően a közbeszerzési felelős is ki volt jelölve Ivan Hustan, a pénzügyi helyettesem személyében. Hozzátenném, hogy egy egészségügyi intézményből sem érkezett panasz arról, hogy rossz minőségű felszerelést kaptak volna. Ezek az eszközök az előterjesztett dokumentumok szerint megfeleltek mindennemű követelménynek. Soha nem tenném kockára a kollégáim, az orvosok és ápolók egészségét. Elutasítom a vádakat. Bízom benne, hogy kiderül az igazság. Nem követtem el bűncselekményt. Ugyanakkor nem bújok el a törvény elől. A helyemen vagyok és kiállok magamért!”

Dr. Biró Erzsébetet előzetesen hatvannapos elzárásra ítélték, melyet 1,8 millió hrivnya óvadék kifizetésével válthatott ki. Az összeget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség tette le a szakemberért.

– Munkám során tisztviselői fizetést kaptam, ekkora összeggel nem rendelkezem. Lehetetlen az, hogy egy orvos, ha vezetői posztot is tölt be, ekkora volumenű óvadékot tudjon kifizetni – fűzte hozzá az esethez az egészségügyi főosztály korábbi vezetője.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma