Amit a helyhatósági választásokról tudni érdemes IV.

2020. augusztus 27., 18:28 , 1021. szám

Sorozatunkban a Választási törvénykönyv (Vtk.) alapján áttekintjük, hogyan folynak az előkészületek az október 25-ére kiírt helyhatósági választásokra, s miként zajlik majd a szavazás.

Jelöltállítás a pártszervezetek által

A pártoknak legkésőbb 48 nappal a választások előtt tájékoztatniuk kell a Központi Választási Bizottságot (CVK), amennyiben helyi szervezeteik indulni szándékoznak a helyhatósági választásokon. A CVK-nak legkésőbb 45 nappal a szavazás előtt nyilvánosságra kell hoznia weboldalán azon pártok listáját, amelyek nyilatkoztak helyi szervezeteik indulásáról a választásokon.

A pártszervezetek az adott párt tagját vagy független polgárt egyaránt indíthatnak a választásokon.

A megyei pártszervezet egységes megyei képviselőjelölti választási listát állíthat az adott megyei tanácsba. A megyei pártszervezet ezenkívül indíthat képviselőjelölteket az adott megyében a járási, városi, városi kerületi, községi és nagyközségi tanácsokba. Emellett legfeljebb 1-1 jelöltet indíthatnak a községi, nagyközségi, városi polgármester-választásokon – szintén az adott megye határain belül eső településeken.

A párt városi szervezete állíthat:

1. képviselőjelölti választási listát a városi tanácsi választásokra az adott településen;

2. képviselőjelölti választási listát az adott városi kistérséghez tartozó város tanácsába;

3. képviselőjelölti választási listát az adott városi kistérséghez tartozó községek, nagyközségek tanácsainak választásaira;

4. egy jelöltet állíthat a polgármester-választásra;

5. egy-egy jelöltet állíthat a polgármester-választáson az adott kistérséget alkotó községekben, nagyközségekben, városokban.

Amennyiben a pártnak nincs városi szervezete, a megyei szervezet állíthat választási listát a városi tanácsba.

A párt járási szervezete, illetve annak hiányában a megyei szervezet állíthat:

1. képviselőjelölti választási listát a járási tanácsi választásokra;

2. képviselőjelölti választási listát a közigazgatásilag a járáshoz tartozó város önkormányzati választására;

3. képviselőjelölti választási listát a járáshoz tartozó községek és nagyközségek tanácsi választásaira;

4. településenként egy-egy jelöltet a polgármester-választásokra a járáshoz tartozó városokban, községekben és nagyközségekben (kivéve a közigazgatásilag a városokhoz tartozó községeket és nagyközségeket). (Lásd a Vtk. 217. cikkelyét!)

Jelölteket állítani a pártszervezetek gyűlésein, konferenciáin van lehetőség, a párt alapszabályával és a Vtk. rendelkezéseivel összhangban. A jelölőgyűlésekről legkésőbb egy nappal korábban tájékoztatni kell írásban az illetékes territoriális választási bizottságot. A szervezők tájékoztatni kötelesek a sajtót is a jelölőgyűlés helyéről és kezdési időpontjáról, valamint az akkreditáció módjáról. (Lásd a Vtk. 218. cikkelyét!)

Jelöltállítás a megyei és járási tanácsokba, valamint a tízezer vagy annál több választópolgárt számláló városok, községek és nagyközségek tanácsaiba

A megyei és járási tanácsokba, valamint a tízezer vagy annál több választópolgárt számláló városok, községek és nagyközségek tanácsaiba a pártszervezet párttagot vagy párton kívüli személyt is jelölhet, amennyiben az a Vtk. 193. cikkelyével összhangban megválasztható képviselőnek.

A jelöltek egységes választási pártlistát alkotnak, számuk nem haladhatja meg az adott tanács képviselőinek számát.

A választási pártlistában meghatározzák az 1. számú jelöltet. A többi jelöltből (az 1. kivételével) a pártszervezet ugyanazon a gyűlésen kialakítja a territoriális választókerületi pártlistákat. Ezeken a listákon a jelöltek száma nem lehet kevesebb ötnél s több 12-nél. Egy jelölt legfeljebb egy territoriális választási listán szerepelhet. A jelölőgyűlésen egyben határoznak a jelöltek sorrendjéről (sorszámáról) az egységes és a territoriális választási pártlistákon.

A listák összeállításakor biztosítani kell, hogy minden öt jelölt között (az 1–5., 6–10. stb.) mindkét nem legalább 2-2 fővel legyen képviselve. (Lásd a Vtk. 2019. cikkelyét!)

Jelöltállítás a 10 ezer választópolgárnál kevesebbet számláló kistérségek községi, nagyközségi és városi tanácsi választásaira

A 10 ezer választópolgárnál kevesebbet számláló területi közösségek községi, nagyközségi és városi tanácsi választásaira a pártok által és önjelöléssel is állíthatók jelöltek. Egy adott személy csak egyetlen párt jelöltjeként vagy csak önjelöléssel, független jelöltként indulhat a választásokon.

A pártok ilyenkor is jelölőkonferencián vagy -gyűlésen döntenek a jelöltek indításáról. A párt saját tagját vagy párton kívülit egyaránt indíthat a választásokon, amennyiben az a Vtk. 193. cikkelye értelmében megválaszthatónak minősül.

A párt listát állít össze és fogad el induló jelöltjeiről, a többmandátumú választókerület számának feltüntetésével, amelyben a jelöltek indulnak. Az egyes választókerületekben indítható jelöltek száma nem haladhatja meg az adott választókerületben megszerezhető képviselői mandátumok számát. Egy jelölt csak egy helyi pártszervezet képviseletében indulhat (amennyiben nem függetlenként indul).

Jelöltállításkor a pártszervezetnek biztosítania kell, hogy az egyazon tanácsba indított jelöltjei között mindkét nem legalább 30 százalékban legyen képviselve.

Ha a Vtk. 193. cikkelye értelmében megválasztható személy a 10 ezer választópolgárnál kisebb területi közösségek tanácsaiba rendezett választásokon önjelöléssel kíván indulni, kérvényben kell jeleznie ezt a szándékát az adott territoriális választási bizottságban, mellékelve a Vtk. 223. cikkelyének 2. pontjában felsorolt okmányokat. Egy személy csak egy választókerületben indulhat önjelöltként. (Lásd a 220. cikkelyt!)

Polgármesterjelölt indítása

A polgármester-választásra a pártok által és önjelöléssel (függetlenként) is állíthatók jelöltek. A pártok esetében a jelölési folyamat gyakorlatilag azonos azzal, amelyet az önkormányzati választások kapcsán fentebb nagy vonalakban már ismertettünk.

A Vtk. 193. cikkelye értelmében megválasztható személynek az adott territoriális választási bizottságnak benyújtandó kérvényben kell jeleznie, ha függetlenként indulni kíván valamely településen a polgármesteri tisztségért, mellékelve a 224. cikkely 2. pontjában felsorolt okmányokat.

Egy adott személy csak egyetlen párt jelöltjeként vagy csak függetlenként indulhat a polgármester-választáson.

Egy személy csak egy községi, nagyközségi vagy városi polgármester-választáson indulhat, akár valamely pártszervezet jelöli, akár függetlenként kíván indulni.  (Folytatjuk.)