Magyar állami kitüntetéssel ismerték el Kovács Géza munkáját

„Örülök, hogy én is csapattag lehetek!”

2020. szeptember 18., 11:18 , 1025. szám

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki Kovács Gézát, a TV21 Ungvár kereskedelmi televízió főszerkesztőjét, az MTVA kárpátaljai tudósítóját. Kovács Géza a kárpátaljai magyarság érdekképviselete, illetve identitásának megőrzése iránt elkötelezett, magas színvonalú újságírói tevékenysége elismeréseként vehette át a kitüntetést Buhajla József ungvári magyar főkonzultól.

A szeptember 17-én Magyarország Ungvári Főkonzulátusának kertjében szervezett ünnepségen a kitüntetett családján és a konzulátus munkatársain túl a kárpátaljai magyarság egyházi és társadalmi vezetői, valamint a kárpátaljai magyar újságírószakma számos képviselője is jelen volt. A főkonzul beszédében kiemelte: „Géza az eddig végzett tevékenysége alapján megérdemelte a kitüntetést. Azt gondolom, hitelesen mutatja be az itt élő magyarság helyzetét, hiteles riportokban számol be a napi eseményekről, legyen az magyar vagy akár ukrán nyelven is.”

Kovács Géza megköszönve a magas elismerést elmondta, hála Istennek, a magyar állam úgy döntött, hogy számos más terület mellett egy kárpátaljai magyar televízió létrehozását is támogatja, és ebben partnerszervezetté vált a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. A KMKSZ-nek megköszönte, hogy biztosított az anyagi háttér a munkájukhoz, továbbá elmondta, hogy sikerült rövid idő alatt egy ütőképes csapatot is létrehozni, akikkel ma már el tudják készíteni a napi hatórás adást. Olyan műsorokat tudnak gyártani, amelyeket több mint kétszázezren is megnéznek. A kitüntetést az adományozók mellett munkatársainak is megköszönte, kijelentve: „Örülök, hogy én is csapattag lehetek!”

dózsa