Az év végéig tető alá kerül a magyarkanizsai birkózóakadémia

2020. szeptember 23., 09:04 , 1025. szám

Magyarkanizsán mintegy negyven napja kezdődtek meg a Vajdasági Birkózóakadémia építési munkálatai. A Tisza-parti város a délvidéki magyar birkózósport egyik fellegvára, ezért nem véletlen, hogy ott létesül ez az oktatási és sportközpont. A munkálatokat múlt pénteken megtekintette Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is.

– Nem látok egyetlenegy olyan körülményt sem, amelyik megkérdőjelezné az eredeti szándéknak a megvalósulását, az pedig az, hogy 2021 kora őszén az akadémia elkezdjen működni – nyilatkozta az újságíróknak Pásztor István hozzátéve, hogy az év végéig tető alá kellene, hogy kerüljön az épület.

– Ez egy hihetetlenül fontos beruházás a térség, de a sportélet számára is, mert arra ad lehetőséget, hogy szisztematikusan a tehetségeket felkutatva, azokra odafigyelve, ápolva folytassuk azt a hagyományt, amely bennünket a birkózáshoz köt. A birkózás a térség és a vajdasági magyar közösség egyik leginkább trófeagazdag sportja. Ahogy az előző időkben megvoltak a tehetségeink, szerintem most is megvannak. Meg kell őket találni, meg kell velük szerettetni a sportot, és ezt a célt kell, hogy szolgálja ez a létesítmény – mondta Pásztor István.

A többi vajdasági sportakadémia tervei is készülnek már.

– A palicsi evezős-vitorlás központ tervét leszámítva az összes többi tervünk megvan. Megvan az adai vízilabda-akadémia terve, a szabadkai jégkorongcsarnok terve, a zentai úszóközpont terve. Ezekkel készülök a magyar miniszterelnökhöz az elkövetkező egy-másfél hónapban – fogalmazott a VMSZ elnöke.

(vajma.info/Kárpátalja)