Vasárnapi üzenet: 2020. október 4.

2020. október 4., 08:47 , 1026. szám

Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben!        (I.Korinthus 6:19–20)

Isten nem csupán azt akarja, hogy templomba járó emberek legyünk, bár ez is fontos dolog. Sokkal inkább azt szeretné, hogy „járkáló” templomokká váljunk, akikben ott van az Isten Lelke, igéje, dicsérete, az Istenről szóló bizonyságtétel. A templom egy Isten számára elkülönített, megszentelt hely – amikor templomba jövünk, Isten imádására készülünk. De nemcsak Istennek van temploma. A korinthusbelieknek írt levélből is láthatjuk, hogy mennyi bálványnak volt temploma. Életünk folyamán választ kell adni arra a kérdésre, hogy a mi testünk kinek a temploma? Kit dicsőít testünk? Kiről beszélünk olyan nagyon sokat, és kihez beszélünk nagyon sokat? Aki veled találkozik, mit tapasztal? Sajnos, sokszor régi sérelmeinkről beszélünk, felmagasztaljuk magunkat, vagy másokra mutogatunk ahelyett, hogy Isten szeretetét mutatnánk be.

Továbbá a templom a szolgálat helyszíne is, ahol keressük, hogy mi kedves a mi Urunknak. A templom az imádság háza is. Kitől kérjük és várjuk a segítséget? Ha Isten csupán egy kis részét uralja életünknek, meg kell rettennünk, mert a mi templomunk nem jó célt szolgál. A történelem folyamán voltak olyan időszakok, amikor elvettek templomokat. Ravatalozónak, magtárnak használták ezeket a szent épületeket, de ma is előfordul, hogy kiállításokat rendeznek bennünk, vagy szállodának használnak templomokat.  Sajnos, sokszor a mi testünk sem tölti be szerepét. Dolgozunk, teszünk-veszünk, de Isten elsősorban nem erre teremtett, hanem arra, hogy az Ő dicsőségére éljünk. Használjuk rendeltetésszerűen testünket, a Szentlélek templomát! Istent nem lehet a magunk módján tisztelni, ahogy mi kitaláljuk, elképzeljük. Az Ézsaiás könyvének 58. része azokról a dolgokról ír, melyek nem kedvesek Isten előtt, az Ő tiszteletében. A templom nem a külsejétől válik templommá, hanem a tartalomtól, ami megtölti azt. Ha bennünket is megtölt Isten szeretete, a róla szóló bizonyság, akkor „járkáló” templomokká válunk, akik elérik azokat az embereket is, akik a templom épületét életük során messze elkerülik. Adjuk vissza testünk templomát Istennek, és megtapasztaljuk, hogy formálni fog bennünket, és általunk másokat is.

Barta Ferenc
református lelkész, Barkaszó, Rafajnaújfalu
(szerk: Tóth János)