„Egy nemzetet nem lehet legyőzni addig, amíg nem adja meg magát”
Az aradi vértanúkra emlékeztek a Perényi-kúria udvarán
1849. október 6-án a majdnem egy éven át tartó szabadságharc befejezését követően az ifjú Ferenc József császár súlyos büntetés kiszabásával akarta megüzenni a magyaroknak: birodalmában nem tűri a lázadást. A császár tizenhárom magyar honvédtábornokot ítéltetett halálra, mindegyiküket nyilvános és megszégyenítő kivégzéssel sújtva. E sötét gyásznapról emlékeznek meg a magyarok szerte a világon október 6-án.
Az aradi vértanúk mellett Perényi Zsigmond ugocsai főispánra is megemlékeztek a nemrégiben felújított beregardói Perényi-kúria udvarán, mely a nagybirtokos szülőházaként szolgált az 1700-as évek végén. Perényi Zsigmond is vértanú, akit szintén Aradon végeztek ki, bár október 24-én, de ugyanazon okokból, mint a tizenhárom elődjét: a függetlenségi nyilatkozattal való azonosulása és az egész szabadságharcban betöltött szerepe miatt.
A megemlékezés nyitóakkordjaként a jelenlévők meghallgathatták a „Beh régen vérezel, szegény magyar!” kezdetű dalt a Beregardói Református Nőszövetség kórusának előadásában, melynek vezetője Fring Erzsébet.
A felszólalók sorát Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy október 6-a a magyar nemzet emlékezetében egy olyan nap, melyhez minden idők minden nemzedéke vissza tud gondolni. Ez a gondolat erőt, szilárdságot és reménységet adott az ellenálláshoz, s ahhoz, hogy Magyarország és a magyarok szabadok maradjanak. „Október 6. a magyar szabadság jelképe. Azon vértanúink emléknapja ez, akik a legdrágábbat is föláldozták a magyar szabadság oltárán: életükkel adóztak a magyar haza szabadságának” – húzta alá a főkonzul. Elmondása szerint felfoghatatlan nagyságú áldozatuk emléke évszázadokra fellelkesítette a magyar nemzetet, legyen szó megszállásról vagy elnyomásról. „Ez az emlékezet adjon erőt, biztatást minden idők küzdelmeiben minden magyarnak! Adjon erőt a megmaradáshoz!” – mondta beszéde végén Szilágyi Mátyás főkonzul úr.
„Egy nemzet addig marad fenn, míg annak tagjai emlékeznek történelmükre, emlékeznek hőseikre” – kezdte mondandóját dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Elmondása szerint mindig lesznek olyan gonosz emberek, akik megpróbálják kitörölni ezeket a dicső emlékeket a nemzet emlékezetéből. Ennek okáért bontották le az aradi emlékművet, ezért semmisítették meg anno Damjanich János szobrát, és ezért indult romlásnak a Perényi Zsigmond nevét viselő beregardói kastély is. „S ahogy a nehéz időkben a vértanúk is megtették azt, amit megkövetelt tőlük a haza, úgy most nekünk is meg kell tennünk: tegyünk erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság megmaradjon és fejlődni tudjon szülőföldjén. Ne adjuk fel nyelvünket, kultúránkat, oktatási intézményeinket! Őrizzük meg a magyar szabadságot ősi földünkön!” – emelte ki az elnök úr, majd felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy az október 25-i választásokon ismét ki kell állnunk a magyar szabadság mellett, hogy továbbra is meg tudjuk őrizni nemzetünket szülőföldünkön.
Ezt követően Bartalis János Isten kezében című verse szólt mindenkihez Riskó Márta, magyar gimnáziumi tanárnő előadásában.
Balázs Antal beregardói református lelkész bizonyságtételét Kiss Ernő vértanú szavaival kezdte: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.” Áhítatos beszédében elmondta, hogy mennyire csodálatos az, hogy két ilyen kiemelten fontos dolog együtt szerepel: Krisztus és a haza. „Kiss Ernő értette ezt, hogy e két dolog elválaszthatatlan” – húzta alá a református lelkész.
Az áhítatot Márai Sándor szavai követték: „Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja, hogy „vétkeztél”, vagy, „jól van”. „A többi köd, füst, semmiség.”
A megemlékezés záró szavait Molnár D. István a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, az esemény házigazdája tolmácsolta az egybegyűltek felé. „A mai megemlékezésünk több szempontól is különleges” – kezdte beszédét. Első oknak a járványhelyzetet hozta fel, mint nem mindennapi tényezőt, míg másodikként azt, hogy nem csupán méltó helyen, hanem méltó körülmények között emlékezhetünk meg a mai napon. Elmondása szerint, ha báró Perényi Zsigmond látná a felújított szülőházát, neki sem lenne semmilyen kivetnivalója azzal a látképpel kapcsolatban, amely az erre járókat fogadja. Ezt követően köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik bármilyen módon részt vettek a hely csodálatossá tételében.
Az ünnepi köszöntőket a főispán tiszteletére állított emléktábla megkoszorúzása követte, majd a megemlékezés legvégén nemzeti imánk zengett a jelenlévők ajkáról.
Simon Dávid
