„Egy álom valósult meg” – erdei kutatóbázissal bővült a Rákóczi-főiskola

2020. október 10., 15:53 , 1028. szám

A Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum területén az egykori erdészház felújított épületének ünnepélyes átadására került sor október 9-én. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) egy környezeti nevelési-oktatási, tudományos és szabad­időközpontot, erdei iskolát kíván létrehozni az épületben.

Az eseményen Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke köszöntötte a megjelenteket. „Egy harmincéves álom valósul meg Nagydobronyban. […] A főiskola tulajdonába kerülve megváltozott sok minden, s már civilizált körülmények között, de az erdő csendjében többfunkciós táborhelyet hozhattunk így létre” – mondta. Ismertetve a felújított épület funkcióját hozzátette: „Elsősorban a főiskola biológia, kémia, földrajz és turizmus szakos diákjainak lesz a terepgyakorlati tábora, amely egyszerre kutatóterepként is működik. A Szernye-kanális közelségének köszönhetően pedig alkalmas lesz a csónakázás, kenuzás elsajátítására is, valamint a pedagógusszövetség nyári táborainak helyszínéül is szolgálhat majd. Emellett helyet kap benne a biológia tanszék által kidolgozott erdei iskola, amely 3-5 napos lehetőséget ad Kárpátalja összes iskolájának; továbbá ez megfelelő hely ahhoz, hogy a vándortábor-akció elindulhasson Kárpátalján” – sorolta a főiskola elnök asszonya, majd beszédének végén köszönetet mondott a magyar kormánynak, valamint a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak a támogatásért.

Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke beszédében elmondta: az erdőbe vezető úton úgy érezte, hogy egy problémás, gondokkal terhelt „maszkvilágból” egy álomszerű mesevilágba csöppent. „S valóban: itt egy álom valósult meg, amelynek örülök, hogy részese lehetek. […] Miközben egy bonyolult, nehéz világban kell élnünk, egy országban, amelyik gazdasági és más gondokkal küszködik, ahol igen nehéz megtalálni a boldogulás lehetőségét és a pozitív jövőképet, aközben mi folyamatosan intézményeket újítunk fel és adunk át, fejlesztjük az infrastruktúrát, folyamatos fejlődést tudunk produkálni, s még van lehetőség arra, hogy magyarul tanuljunk és tanítsunk” – mutatott rá. „Próbáljuk meg azzal meghálálni a magyar kormány támogatását, hogy közösségként megerősödve, önmagunkért kiállva, jogainkért küzdve fogunk itt élni, dolgozni, és önmagunk sorsát a kezünkbe véve elérni azt, hogy a helyi és regionális szinten hozott döntésekben részt akarunk és részt fogunk venni” – szögezte le, majd gratulált mindazoknak, akik szerepet vállaltak az erdei ház felújításában.

Az ünnepi beszédeket követően Kolozsy András, a Nagydobronyi Református Egyházközség vezető lelkésze kért áldást az új épületre, majd Bezzeg Tamás ungvári magyar konzul, Csernicskó István, a II. RF KMF megbízott rektora, Orosz Ildikó elnök asszony, Barta József alelnök és Kohut Attila rektorhelyettes átvágták az épület átadását jelképező szalagot. Ezután megtekintették az új épületet és a hozzá tartozó, valóban mesésen berendezett udvart.

Cs. A.