A kisgejőci elsősök is megkapták a tanszercsomagot

2020. október 13., 19:23 , 1028. szám

A Kisgejőci Oktatási-Nevelési Komplexum elsőseinek Bogáthy Eleonóra, az oktatási intézmény igazgatója, a KMPSZ helyi elnöke, Puskár Árpád, Szürte polgármestere és Kovács Árpád, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége Kisgejőci Szervezetének elnöke adta át a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közös tanszercsomagját, amelyet az anyaország támogatásával sikerül minden évben megvásárolni.

Miközben a gyerekek az ajándékcsomag tartalmával ismerkedtek, Puskár Árpád elmondta:

– Egy kicsit megkésve, de most átadtuk az első osztályosoknak a csomagot, amelyben írásminták, füzetek, színes papír, írószerek vannak. A gyerekek minket fognak követni, ők a mi utódaink. Ezért teljes odafigyeléssel kell dolgoznunk, hogy a gyerekeknek mindenük meg legyen, s normális körülmények között tudjanak tanulni, fejlődni szellemileg és testileg egyaránt. Erre oda kell figyelni, hisz ők a mi jövőnk!

– Átadtuk a gyerekeknek a KMKSZ és a KMPSZ közös ajándékát: egy tornazsákot, amelyre jelképesen is felírásra került, hogy „Magyarul tanulni jó!” Ezt nagyon fontosnak gondoljuk, hiszen a gyerekeknek ez egy külön emlék és egy nagyon érdekes ajándék, a szülőknek pedig egy hasznos dolog, ami elősegíti azt, hogy a gyerekek felszereltsége minél jobb legyen az iskolai eszközökből – emelte ki Bogáthy Eleonóra.

RV