Megtartotta utolsó plenáris ülését a VII. összehívású Beregszászi Városi Tanács

2020. október 20., 18:46 , 1029. szám

Az ülésszak kezdetén a pravoszláv egyházközség által benyújtott, Damjanich utcai földterület iránti igény jogosságát tárgyalták, viszont az ügy eldöntéséhez további vizsgálatokra van szükség.

A napirendi kérdések megvitatása előtt Ivan Males, a Beregszászi Linner Bertalan Központi Járási Kórház vezetője számolt be a járványhelyzetről Beregszászban. Tájékoztatása szerint jelenleg 11 olyan beteg városlakót ápolnak az infektológiai osztályon, akiknél igazolták a Covid–19-et. A kórházigazgató elmondta, hogy három hónapra megfelelően el van látva az intézmény a járvány elleni gyógyszerekkel, védőfelszereléssel, illetve lélegeztetőgépekkel is.

Ivan Males köszönetét fejezte ki a járvány időszakában kapott hatalmas támogatásokért, különösképpen a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, amely több mint 11 millió hrivnya értékben támogatta a járvány elleni védekezést, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványnak és Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének a 762 000 hrivnya összegű adományáért, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának (II. RF KMF) és dr. Orosz Ildikónak, az intézmény elnök asszonyának, illetve a főiskola tanári karának, akik a saját fizetésük egy részét ajánlották fel a védekezéshez.

Ezt követően Darcsi Karolina, az UMDSZ és a KMKSZ közös frakciójának vezetője beszámolt az elmúlt időszakban végzett tevékenységükről. A képviselőnő elmondta, a 2015-ös helyhatósági választáson az UMDSZ–KMKSZ közös listáján 12 képviselőnek és az általuk támogatott Babják Zoltán polgármesternek szavazott bizalmat a lakosság. Ez a felhatalmazás lehetőséget adott a KMKSZ és az UMDSZ képviselőinek, hogy külön forrásból meg tudják valósítani a következőket: Beregszász központi részén felújítottak három parkot, illetve méltó szobrot kapott Tarasz Sevcsenko, Fedák Sári és II. Rákóczi Ferenc is. A KMKSZ által koordinált európai uniós támogatásból felújították a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár városi részlegének épületét, teljes felújításon esett át a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, Beregardóban sikerült megmenteni a pusztulástól a Perényi Kultúrkúriát, amely ezentúl a város kulturális központjaként fog működni minden korosztály számára. Ezenkívül elkezdődtek a munkálatok a 2. számú iskola területén, ahol egy szakgimnázium létesül majd, továbbá a 4., 5., 6., 7., 9., 10., 17., 18. számú óvodákat is sikerült részlegesen vagy teljeskörűen felújítani. A Beregszászi Horváth Anna 6. Számú Általános Iskola új nyílászárókat kapott, emellett a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola egyik épületszárnya is megújul a közeljövőben. 2019-ben átadták a város központi családorvosi rendelőjének a 2. számú épületét (gyermekklinika), illetve az 1. számú, korszerűsített rendelőt. Az egykori „bútorgyár-stadion” területén megkezdődtek a munkálatok, ahol a Rákóczi-főiskola ifjúsági és sportcentruma fog működni modern uszodával és könyvtárral. A város magyar iskoláiban tanuló elsősöknek, mint minden évben, idén is KMKSZ-tanszercsomagokat adtak át – tájékoztatta a képviselő-testületet Darcsi Karolina. Folytatva beszámolóját elmondta: a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványon keresztül érkező támogatásokból jelentős számú pedagógus, egészségügyi és a kulturális szférában dolgozó jut szociális támogatáshoz, illetve a kialakult járványügyi helyzetben elsőként nyújtott a KMKSZ védőeszközökből és fertőtlenítőszerekből, valamint lélegeztetőgépből álló csomagot a városi kórháznak. A 2019-es évben a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány egyik egysége átjegyzésre került Beregszász városába, amelyen keresztül az alapítvány által befizetett adókból 1 307 352 hrivnya jut a városi költségvetésbe, amelyet a város oktatási intézményeinek a fejlesztésére fordítottak.

A továbbiakban hozzáláttak a napirendi pontok megvitatásához. Elsőként a költségvetést érintő határozati javaslatokról döntöttek. A járványhelyzet negatívan befolyásolta a város bevételeit, így csak 89,4%-ban teljesítették az előirányzottat, ez több mint 11 millió hrivnya kiesést jelent. Emellett számos módosításról, illetve programról döntöttek a képviselők, amelyek a város vagyonát, a városrendezést, a szociális szférát, a gazdaságot és a városépítést érintik.

A Macsolai úton nem kezdődtek meg azok a javítási munkálatok, amelyek beindítására a városi tanács korábban már felszólította ezen út fenntartóját, ezért a képviselők kollektív beadvánnyal fordultak Andrij Szavcsenkóhoz, a Megyei Közútkezelő Vállalat vezetőjéhez és Olekszandr Zincsenkóhoz, a Zakarpattyaaszfalt Kft. vezetőjéhez a Macsolai út rossz állapota miatt. Az elmúlt héten a beregszásziak tiltakozó akcióba kezdtek, lezárva az utat, amely olyan rossz állapotban van, hogy személyautóval már nem is lehet közlekedni bizonyos szakaszain. A tiltakozók azt is szóvá teszik, hogy a járművezetők nem tartják be a sebességkorlátozást. A szociális feszültség enyhítése, illetve a lehetséges konfliktusok megelőzése érdekében a képviselők arra szólították fel az illetékeseket, hogy sürgősen találják meg a javítási munkálatokhoz szükséges forrásokat, valamint kezdjék el a munkát az említett Macsolai úton, a vasúti átjáró és a Hurman szupermarket közötti szakaszon. A felújítás beindulásáig tájékoztassanak minden szállítmányozót arról, hogy az útvonalat lezárják a forgalom elől. Ezenkívül a képviselők arra kérték a nagymuzsalyi aszfaltüzem vezetőjét, hogy a javítási munkálatokig ne tegyen eleget a megrendeléseknek, vagy válasszon más útvonalat a tehergépjárművek számára.

D. P.