1956-ra emlékeztek Nevetlenfaluban

2020. október 21., 13:28 , 1030. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nevetlenfalui Alapszervezete október 20-án megemlékezést szervezett Illés József (1940) helyi 1956-os forradalmár méltatására.

Az eseményre a helyi alapszervezet tagjai, illetve az Aranyalkony Nyugdíjasklub gyűltek össze. A rendezvény kezdetén elénekelték az Egy a magyar című nemzeti érzelmű dalt, majd megkoszorúzták Illés Józsefnek a helyi középiskola falán lévő emléktábláját.

Oroszi József polgármester felszólalásában elmondta, hogy Illés József forradalmi tevékenysége Nagyszőlősön diákként valósult meg, amikor a városban forradalmi szórólapokat osztogattak társaival. 1956 után még leérettségizhetett, viszont azt követően a szovjet hatalom börtönbe záratta. „Semmi sincs véletlenül, hiszen Jóska bácsi a börtönben jól megtanult oroszul, s mikor kiengedték, orosz szakos tanárként itt tanított – többek között engem is –, a Nevetlenfalui Középiskolában. Talán én is részben neki köszönhetem, illetve a legtöbbünk, hogy jól elsajátítottuk az orosz nyelvet, így tovább tudtunk felsőoktatásban tanulni. Illés József 16 évesen, bátor magyar fiatalként szembe mert szállni az elnyomó szovjet hatalommal és kiállt az igazságért” – fogalmazott alpolgármester.

Budaházi Kornélia alapszervezeti elnök lapunknak elmondta, hogy tavaly született a megemlékezés ötlete, s az alkalmat idén sikerült megyei rendezvénnyé nyilvánítani. A forradalmárról elmondta, hogy ugyan Fertősalmáson született, de Nevetlenfaluban tanított és itt élte le az életét. Emellett aktívan kivette a részét a település kulturális életéből, sokat tett azért, hogy a magyar kultúra megmaradjon és fejlődjön a faluban – tette hozzá az egyik alapszervezeti tag. Munkásság során fúvószenekart alapított olyan helyi emberekből, akik nem vagy csak alig ismerték a kottát, illetve hosszú évekig tagja volt az Aranykalász vegyes zenekarnak is. Illés József 1995-ben halt meg szeretett falujában.

D. P.