Görög templom

Elvesztett Ungvár

2020. november 9., 16:49 , 1031. szám

Ungvár minden korban soknemzetiségű volt. Ezt bizonyítani fogjuk egy viszonylag nagy görög és szerb közösség történetével, amelyek egyesítették az erőfeszítéseiket egy pravoszláv (ortodox) templom építése érdekében a városban. Hogyan kerültek ide görögök, és hová tűntek – megtudhatják a továbbiakban.

A központban lévő Volosin utca legmagasabb pontján áll Nagy Szent Bazil egykori kolostorának fenséges épülete, amelyben napjainkban az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Fizika Kara található. 1912-ben olyan területen építették, amely már régóta fontos egyházi jelentőséggel bírt az ungváriak számára. Pontosabban a város lakóinak azon része számára, akik görögöknek nevezték magukat.

A görögök az 1740-es években kezdtek letelepedni Ungváron. Magyarország felől jöttek hozzánk a jobb élet reményében, oda pedig a törökök által megszállt Macedóniából menekültek. Először meglehetősen nagy görög kolóniák alakultak ki a magyar városokban – Debrecen, Miskolc és Tokaj –, majd a továbbiakban a görög kereskedők szezonálisan kezdtek Ungvárra is betérni a nagy vásárokra, amikor a hegyvidékiek gyapjút, az ugocsaiak pedig bort hoztak ide. Végül néhány család véglegesen ideköltözött. A XVIII. század közepén Ungváron már 35 görög család élt. Ez nem tűnik soknak, de ha figyelembe vesszük, hogy akkoriban a városban csupán mintegy 250 család élt, akkor láthatjuk, hogy ez nem kis százalék.

Mivel a görögök nagyon vallásosak voltak, kénytelenek voltak templomba járni, még akkor is, ha saját lelkészük sem volt. 1768-ig egy római katolikus pap szolgált a közösségben, amiért évente 8 aranyat kapott. A továbbiakban a közösség átállt a görögkatolikusokhoz, és a Ceholnya utcában lévő templomba jártak. Bár a görögkatolikusok szertartása hasonló volt a görög ortodox egyházéhoz, az itt letelepedett közösség mégis szeretett volna saját, ortodox templomot építeni. Minden évben számos kérelmet intéztek a vezetőséghez, sőt még magához a királyhoz is írtak levelet. Végül 1785-ben kapták meg a Kassai Kamara értesítését, amelyben engedélyezték, hogy templomot építsenek, és legyen saját papjuk.

Az ungvári görögök nagyszerű kereskedők voltak, ennek megfelelően gazdag emberek is. Egyébként is még 1765-ben kezdtek pénzt gyűjteni a templom építésére. Ezért a közösség azonnal vett Tolnay István ungvári lakostól egy földterület a Nagy (jelenleg Volosin) utca végében.

Elég gyorsan, mindössze két év alatt a közösség felépítette az egykori Tolnay telken a kis templomot magas toronnyal, valamint házakat a pap, a diakónus és a kántor részére. Egyes forrásokban megemlítik, hogy míg az építés tartott, a közösség az ideiglenes fatemplomba járt misére, amelyben Koszta atya szolgált. A görögökön kívül úgyszintén oda járt misére néhány szerb és orosz. A gyülekezetben voltak Grafiodi/Grafjódi, Paun, Kajla, Mauni, Marina, Vlahovics, Iovanovics, Tomaszevski családnevűek és mások. Érdekes, hogy a közösség nem minden tagja volt ungvári. Mihajlo Ioanovics gazdag földtulajdonos, aki sok éven át volt az ungvári ortodox egyház kurátora, a Záhony közelében lévő Derecske községben élt, erre hivatalos utalás is volt a nevében: Derecskei Mihajlo Ioanovics. Mihajlo után a földbirtokos fia, Stefan volt a kurátor. A hívek között volt Dobrojevics ismert mérnök, a gazdag Ambrosi, Iovanovics újságíró.

Ezt követően az asszimiláció révén a közösségben lévő színtiszta görögök száma csökkent, viszont egyre több lett a szerb. Még olyan időszak is volt, amikor a görög egyházi közösség nagyobb részét épp a szerbek alkották, de az eltelt 120 évben az ungvári templomot mégis mindig görög templomnak nevezték. Az utolsó papja is épp szerb volt, Svetoslav Bojaric atya 1881-ig szolgált itt. A későbbiekben a kicsiny ungvári egyházközség a miskolci része lett, ezért az ottani Aurel Motij pap járt ide szolgálatot teljesíteni. Ő volt az, aki eltemette a régi görög templom mellé a helyi egyházközösség utolsó vezetőjét, a szerb származású ezredest, Dimitri Mihailovicot.

1900-ban a közösségnek a kurátorán, a helyi újságírón, Ioann Iovanovicon kívül csak 7 gyülekezeti tagja volt, azok is valamennyien özvegy nők. A miséken szinte senki nem volt jelen, énekelni a görögkatolikus tanítói szeminárium diákjait hívták meg, amely akkoriban a várral szemben, az UNE jelenlegi Jogtudományi Karának épületében működött. Így tehát 1902-ben az ungvári egyházközösségnek nem volt más választása, minthogy hivatalosan is bejelentse tevékenységének megszüntetését.

Egykor a görög ortodox egyház jelentős tulajdonnal rendelkezett Ungváron: egy nagy házzal a központi Rasin (most Korzó) utcában, amelyet bérbe adtak, valamint hatalmas földterületekkel és szőlőkkel. Még a templomi harangokat is Velencéből rendelte a közösség (az ezüstharangot a művészi díszítéssel valóban Velencéből szállították Ungvárra, a kis- és a nagyharangot pedig Lázár György helyi mester készítette). A közösség még jóval a hivatalos felszámolás előtt értékesíteni kezdte a ingatlanait, legutoljára a templomot és a plébánia épületét adták el.

Az értékesítési folyamat 1900-ban kezdődött. Az evangélikus egyház 70 ezer aranyat ígért a görög egyházközösségnek a területért, míg a görögkatolikusok csak 16 ezer aranyat tudtak a megvásárlásra fordítani. Bármennyire is furcsa, a közösség (az eladók listájában Anton Pogany özvegye, született Anna Zsupanyat, Georgij Popovic özvegye, Konstantin Tomas özvegye, Ignác Dobrovolszkij özvegye, Anton Ambrosi özvegye, a közösség egykori vezetőjének, Dimitri Mihailovic kiskorú fiai, Artur és Andrij, valamint az utolsó kurátora, Ioann Iovanovic szerepelt) tanácskozást követően a görögkatolikusok javára lemondott a sokkal nagyobb összegről. Feltételként csak azt szabták, hogy évente egyszer egy misének görögnek kell lennie a templomban, és a körülötte lévő sírokat nem fogják háborgatni (ismeretes, hogy a görög templom körül volt egy régi temető, amelybe a görög és a szerb közösségek tagjait temették).

Amíg mindezen részletek megoldásra kerültek, a közösség hivatalosan megszüntette tevékenységét. Ez, mint később kiderült, a hét görög és szerb család leszármazottjainak nagy hibája volt, akik azt remélték, hogy szétosztják egymás között az egyházi vagyon eladásából származó pénzt. Ugyanis az állam úgy határozott, hogy mivel az egyházközösség hivatalosan már nem létezett, az értékesítésből befolyó pénz az államkincstárba megy. Végül így is történt.

Eközben a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyének sohasem sikerült teljesítenie az ígéretét, hogy évente egyszer ortodox szertartás szerint tart misét, és megőrzi a görögök sírjait. 1907-ben egy nagy tűz elpusztította a házakat a régi Ungvárnak ezen a részén. Leégett az egykori ortodox templom tornya is, a nagy- és a kisharangok egyaránt megolvadtak (a velencei ezüst eltűnt, nem lehet tudni, hogy hová lett).

Amikor 1911-ben azon a területen, amelyet a bíróság mégis a görögkatolikus egyházmegyének ítélt meg, elkezdődött a bazilita kolostor építése, a templom üresen állt. A régi parókia épületének a helyén 1912-ben épült fel a kolostor, de a kolostor udvarán lévő templom helyreállítása csak 1923-ban kezdődött el. Feltételezhető, hogy az új templom a régi fundamentumára épült, bár az 1930-as években azt írták a lapokban, hogy a régi templom falai még mindig láthatóak a kolostor udvarán.

A felújított templomot 1924 nyarán szentelték Nagy Szent Bazil tiszteletére. A lelkipásztori feladatokat az akkori bazilita bentlakásos iskola prefektusa, Pavlo Hojdics vállalta magára. A templom falai között jelenleg az UNE Fizika Karának nagy előadóterme található. Ami a régi görög templom falait illeti, az egyetemi épület hátsó udvarában nincs egyetlen kőkerítés vagy falmaradvány sem. Mint ahogyan az ungvári görögök és szerbek régi temetőjére utaló nyomok sem maradtak fenn.

Rehó Viktória/
Tetyana Literáti, Pro Zahid