Vasárnapi üzenet: 2021. január 17.

„Jézus ezt mondta neki: »Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek.« A királyi tisztviselő kérte őt: »Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem!« Jézus így válaszolt: »Menj el, a te fiad él!« Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult. Még hazafelé tartott, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él. Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Ezt mondták neki: »Tegnap délután egy órakor hagyta el a láz.« Megértette tehát az apa, hogy abban az órában történt ez, amikor ezt mondta neki Jézus: »A te fiad él.« És hitt ő, valamint egész háza népe.” (János 4, 48–53)

Két kulcsszó van ebben a történetben: látni és hinni.

Néha az ember azt sem hiszi el, amit lát. Jézus korában a vallási vezetők látták Jézus csodáit, de azokat a gonosz munkájának tulajdonították, és szüntelen újabb jeleket kértek tőle. Hiába gyógyított, támasztott halottat az Úr, hiába járt a vízen, vagy lakatott jól 5 000 embert 5 kenyérrel. Akik nem akartak benne hinni, azoknak mindez kevés volt. Ma is vannak ilyen emberek, akik látják Isten teremtő munkáját a természetben, megtartó munkáját a történelemben vagy életeket változtató munkáját a környezetükben – mégsem hisznek.

Sokan vannak olyanok is, akik azt hiszik, amit látnak. Sok ember büszke is erre. „Nekem nem lehet semmit bemesélni, én azt hiszem, amit látok.” Ezek a „realisták” azonban megfosztják magukat a valóság legnagyobb részétől. Ki az közülünk, aki látta már az elektromosságot, a mobiltelefonjelet vagy a WIFI-hullámokat? Mégsem kételkedünk benne, hogy ezek léteznek. És létezik a szeretet, a béke, az öröm is, noha nem látjuk. Nem hiszem, hogy olvasóim közül sokan megmérték már a Himalája csúcsait, a Föld–Hold távolságot vagy a fény sebességét. De mégis elhisszük, hogy azok az adatok, melyeket ezekről tanultunk, valósak, noha ezeket nem számoltuk ki vagy mértük meg. A láthatatlan valóság is éppúgy létezik, mint a látható, sőt, a láthatatlan dolgok maradandóbbak. A 2 Korinthus 4, 18 szerint „a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók”.

Az igazi hit mégis az, mikor elhiszem azt, amit nem látok. Jézus Tamás apostolnak mondta a János 20, 29-ben: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” Fenti igénkben egy édesapa jön Jézushoz, akinek beteg a gyermeke. Sőt, halálán van. Jézus pedig egy rövid mondattal küldi el: „Menj el, a te fiad él!” Nem megy el vele Jézus haza, nem érinti meg a gyermek kezét, nem imádkozik érte, csupán elküldi az apát. Az aggódó édesapa pedig elhiszi Jézus szavait. Nem tudja még, hogy valóban jobban van-e a gyermeke. Nem tud hazatelefonálni, hogy megkérdezze a feleségét, hazafelé pedig majdnem 2 nap az út. Kapernaum kb. 40 kilométerre van Kánától. De ez az ember hiszi, hogy amit Jézus mond, az igaz, akkor is, ha ezt még nem látja. Ez az igazi hit. Ha Isten szavát annyira valóságosnak fogadom el, hogy amit Isten mond, azt tényként kezelem, és arra ráteszem az életemet. Ha Isten szabadítást, bűnbocsánatot, gyógyulást ígért nekem, akkor elhiszem, hogy ez valóság, és eszerint élek. A Zsidók 11, 1 szerint: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”

Adjon Isten ilyen hitet nekünk!

Kacsó Géza
bátyúi református lelkipásztor