Teljes belső felújítás a Verbőci Művészeti Iskolában

Külsőleg még elég ütött-kopott a Verbőci Művészeti Iskola mintegy fél évszázada tető alá került épülete, mely 1989-ig kolhozirodaként szolgálta a létezni ugyan létező, de működni nem igazán működő szovjet típusú szocializmus ügyét, míg csak otthonra nem lelt benne a Verbőci Zeneiskola, melynek nevét – „sorstársaihoz” hasonlóan – később művészeti iskolára változtatták. Ám a viharvert külső mögött immár egy teljesen megújult, szép belső tér fogadja mind a tanárokat, mind a diákokat. S miként vált – belsejét tekintve – rút kiskacsából gyönyörű hattyúvá a nagy múltú oktatási intézmény? Ennek járt utána lapunk munkatársa.

– A most folyó tanévben 117 diákot oktat a tizenegy fős tanári gárda, s a tanulólétszám évek óta ezen a szinten mozog – mutatja be a tanintézetet Sarkadi Anita iskolaigazgató. – Zongora, hegedű, harmonika és néptánc szakkal működünk, nincs viszont túl sok hangszerünk, és ami van, az is túlnyomórészt régi gyártmány. Öt zongorával, két harmonikával és három hegedűvel rendelkezünk, továbbá még az elődöm (én 2016-tól vezetem az iskolát) egy elektromos zongorát kapott a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal Művelődési Osztályától. S még jó, hogy a szülők szinte mindegyike tud hegedűt vagy harmonikát vásárolni a gyermekének. Amelyik gyermek szüleinek pedig nem futja rá, azoknak az iskola hangszereit adjuk kölcsön, hogy azzal gyakoroljon otthon is. Egyik tehetséges diákunk egy alapítványtól kapott hegedűt. Míg a zongora szakos gyerekek szüleinek a 90 százaléka ezt a hangszert is be tudja szerezni…

– Rátérve a felújításra, milyen előzmények után került rá sor?

– Amióta igazgató lettem, újra és újra a járási művelődési osztályhoz fordultam a felújítás ügyében, illetve a járási adminisztrációnál kilincseltem azért, hogy alakítsanak ki egy benti mosdót, mivel mindeddig csak az iskolaudvaron volt egy pottyantós illemhelyünk. Vízvezeték, sőt, kút híján pedig sem mi, tanárok, sem a diákok nem tudtunk, illetve nem tudtak kezet mosni, így nagyon hiányoltuk ennek a lehetőségét. (Amin – elemi köztisztasági kérdésről lévén szó – nem is csodálkozhatunk. – L. M.) A kérvényeimre viszont rendre azt a választ kaptam, hogy most nincs rá pénz, de amint lesz, segítenek. Másfél évvel ezelőtt aztán egy salánki KMKSZ-alapszervezeti gyűlés alkalmából Barta Józsefnek, a Szövetség alelnökének, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete elnökének és – akkor még – a megyei tanács első elnökhelyettesének is felvetettem, lehetne-e valamilyen módot találni a művészeti iskola felújítására, mire azt a választ kaptam, hogy a Keleti Partnerség program keretében zajló pályázatok során figyelembe veszik a kérésünket is. Majd egy év múlva értesítést kaptam arról, hogy a Keleti Partnerség program keretében finanszírozni fogják a tanintézetünk belső terének felújítását. Tavaly október végén meg is kezdődtek a munkálatok, ez év elejére pedig hál’ Istennek már be is fejeződtek.

– Konkrétan milyen felújításokra került sor?

– Az összes ajtót, ablakot újakra cserélték. Mindegyik osztálytermünk új, laminált padlót, a folyosók, a lépcsőházunk, valamint a koncerttermünk nézőtere pedig csempepadlózatot kapott. Mindegyik helyiségünk belső falait újravakolták, újrafestették. Teljesen átszerelték a villanyvezetékeink rendszerét, és új, korszerű, nagylámpás világítótesteket szereltek be. Az udvarunkon fúrtak egy kutat, a földszinten pedig kibontották azt az 1989-ben befalazott épületrészt, melyben az egykori kolhoziroda vízöblítéses mellékhelyiségei sorakoztak, s kialakítottak ott egy férfi- és egy női mosdót, illetve egy új osztálytermet. Mivel a kolhozi időből fennmaradt csatornarendszer még ma is működőképes, így a szennyvíz elvezetése is megoldódott. Szinte sajnáljuk is visszavinni a szépen megújult helyiségeinkbe a régi bútorokat, melyeket szintén újakra szeretnénk majd cserélni.

– Milyen további felújításokra lenne még szükségük? S milyen módon lehetne azokat elvégeztetni?

– Újra kellene vakolni és festeni a külső falakat. A tetőzettel viszont nincs gond. S miként érhetjük el a külső felújítás elvégzését? Reméljük, majd a Tiszaújlaki Kistérségi Tanács (immár Verbőc is ehhez a kistérséghez tartozik) módot talál a külső felújításra.

Ehhez pedig „csak” arra van szükség, hogy a kistérségi tanács pénzügyi keretéből ezekre a munkálatokra is jusson, s ha lesz rá keret, a képviselők többsége is megszavazza a szükséges pénzeszközök e célra való felhasználását – fűzhetjük hozzá az elhangzottakhoz.  

Lajos Mihály