Korszerű autóbusz segíti ezentúl a beregszászi színház munkáját

2021. január 19., 09:07 , 1041. szám

Az újonnan vásárolt, 57 férőhelyes Setra turistabusz január 18-án délelőtt érkezett meg Beregszászba, a színház Munkácsi úti bejárata elé. A járművet a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítványa vásárolta a Kultúráért Felelős Államtitkárság, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja összehangolt fejlesztéséért felelős miniszteri biztosság közös finanszírozásának köszönhetően.

A karanténkorlátozások értelmében szűk körben megtartott átadón Sin Edina alapítványigazgató elmondta, Vidnyánszky Attila főrendező javaslatára bő egy éve kezdeményezték a buszvásárlást, mert Ikarus típusú járművük teljesen elavult, használata bizonytalanná vált. Pedig a társulat éves szinten számos meghívásnak tesz eleget, melyek során Magyarországon, a Kárpát-medencében és Európa több országában is vendégszerepelnek. Emellett az egyetlen kárpátaljai magyar színházként missziójuknak tekintik, hogy a megye magyarlakta régióiban rendszeresen előadást mutassanak be, így elengedhetetlenül fontos a megfelelő jármű biztosítása. A választásnál kiemelt figyelmet fordítottak a díszlet, a jelmezek és kellékek tárolhatóságára a raktérben. A turistabusz oldalán – kihasználva annak adottságait – a jövőben nagy méretű, három nyelvű reklámfeliratot és logót helyeznek el. Az igazgatónő hozzátette: a fejlesztések folytatódnak, hiszen a közeljövőben mikrobuszt vásárol az alapítvány a társulat számára, mellyel lényegesen könnyebbé válik az iskolai-óvodai meseprogram, az osztálytermi előadások és egyéb társulati közösségi program megvalósítása.

Ezt követően a három történelmi egyház képviseletében Marosi István görögkatolikus atya, Molnár János beregszászi esperes-plébános és Margitics János főiskolai református lelkész megáldották, illetve megszentelték az autóbuszt, majd Isten áldását kérték a társulat életére és munkájára. Ezután a jelenlévők felszálltak a buszra, és próbakört tettek a városban, így vették jelképesen birtokba az új járművet.

PSe