Biológia, kémia és földrajz tehetséggondozó hétvégék a „GENIUS” szervezésében

2021. február 7., 09:15 , 1044. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány (JA) szervezésében idén immár ötödik alkalommal kerülnek megrendezésre a biológia, kémia és földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék. A tehetséggondozó foglalkozások célja a Magyarországon megrendezésre kerülő Hevesy György Kárpát-medencei Kémia, Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia-, valamint a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan versenyre való felkészítés, továbbá a résztvevők természettudományos ismereteinek elmélyítése, bővítése.

A foglalkozásokra meghívást kaptak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett kémia-, biológia- és természetrajz-, földrajzvetélkedők 1–10. helyezettjei, akik már eddig is bizonyították a kémia, biológia és földrajz tantárgyak iránt érzett szeretetüket. A három hétvégés programegyüttes első hétvégéje február 5–7. között hibrid formában került megrendezésre: míg a pénteki és vasárnapi foglalkozások online formában, addig a szombati programok a Rákóczi-főiskolán kaptak helyet hagyományos formában.

Az 50 meghívott nebuló közül 33 jelezte részvételi szándékát. A tehetséges fiatalokkal 13 szakképzett pedagógus foglalkozik. A program szakmai felelőse dr. Kohut Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének vezetője, akinek munkáját számos szakképzett főiskolai oktató segíti.

A két következő hétvégét február 19–21. és március 5–7. között szervezik meg.

A tehetséggondozó hétvégék folyamán a gyerekek étkeztetését és utaztatását a „GENIUS” JA biztosítja.

A program létrejöttét Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.    

ZsT