Boldogulás szülőföldön (19. rész)

Kárpátaljai magyar fiatalok, avagy megmaradásunk zálogai

2021. március 7., 17:40 , 1047. szám

Folytatva a fiatalokról szóló cikksorozatunkat, az e heti részben két fiatal meséli el, hogy miképpen válik a hobbiból készített videózás munkává vagy a „gyerekkori álomból” megvalósult hivatás. Aztán azt is elmondják, hogy tulajdonképpen miért is kötődnek ők olyannyira a szülőföldhöz, Kárpátaljához. Ezúttal Bogáthy-Gál Boglárkával és Nagy Róberttel készített interjúnkat olvashatják. 

– Meséljetek magatokról!

Bogáthy-Gál Boglárka vagyok, 27 éves, és Ungváron élek a férjemmel. Az ungvári járási Kisgejőcön születtem, ott végeztem a középiskolát, majd az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar tannyelvű karának matematika szakán szereztem diplomát. Ezt követően pályázati referensként dolgoztam. 2019-től a TV21 Ungvár televízió magyar szerkesztőségénél szerkesztő-riporterként dolgozom.

Nagy Róbertnek hívnak, Beregszászban születtem, 31 éves vagyok. Anyanyelvem magyar, de mivel a szüleim úgy döntöttek, hogy itthon maradunk, Kárpátalján, így ukrán iskolába jártam. Ezért amikor magyar társaságban vagyok, akkor mindenki azt hiszi rólam, hogy ukrán vagyok, amikor pedig ukrán társaságban töltöm az időt, akkor mindenki azt mondja, hogy én magyar vagyok. Ezért is számítok én „igazi” kárpátaljai lakosnak. Jelenleg rendezvényvideózással foglalkozom, ugyanakkor bármilyen témáról szívesen készítek felvételt.

– Mi volt a legfőbb ok – felsorolhattok többet is –, hogy itthon, Kárpátalján maradtatok, itt helyezkedtetek el?

Boglárka: Először a pályaválasztáskor gondolkodtam el azon, hogy hol szeretnék továbbtanulni. A környezetemben volt, aki Magyarországon folytatta tanulmányait, így láttam az azzal járó nehézségeket. Abban biztos voltam, hogy magyar tannyelvű intézményt választok majd. Végül arra is rájöttem, hogy otthon, a családi házban szeretnék maradni. Tehát tudatos döntésnek mondanám az itthon maradásomat. Később, már egyetemistaként, részt vettem egy március 15-i megemlékezésen Ungváron, a Petőfi téren. A rendezvény végén elénekeltük a Szózatot. Ezek a sorok – „Áldjon vagy verjen sors keze:/Itt élned, halnod kell” – akkor, ott nagyon meghatottak. Fontos pillanat volt az életemben.

Véleményem szerint a mai fiatalokat az egyetemes értékek, a hit, a szülőföld szeretete, a család tudja itthon tartani. Nagyon sokat számít a közösség, amelyben érzik, hogy szükség van rájuk, s ezt a közösséget nekünk kell megteremtenünk a számukra.

Róbert: Itthon maradásom részben annak köszönhető, hogy megtanultam az államnyelvet. Ezért minden kárpátaljait arra biztatok, hogy ha van lehetősége, akkor az anyanyelve mellé tanulja meg vagy a magyar, vagy az ukrán nyelvet. Emellett a „nagyvilágban” nagyon-nagyon kell „kiabálnod” ahhoz, hogy észrevegyenek, itthon pedig csak jól és őszintén kell csinálnod azt, amit szeretsz – akkor megtalálnak téged.

– Milyen volt a kezdet kezdete?

Boglárka: A középiskolában Perdukné Czurkó Ibolya magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő készített fel, és több alkalommal elvitt a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Kazinczy szépkiejtési versenyére. Nagyon megszerettem a szónoklást, azt, hogy figyelnek rám, és a szép magyar beszédet. Ezután arról álmodoztam, hogy hírolvasó leszek. Egyetemistaként a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének elnökségi tagja, majd elnöke lettem. Ekkor is örömmel szólaltam fel nagyobb közönség előtt. Így amikor a TV21 Ungvár munkatársaként kezdtem dolgozni, részben a gyermekkori álmom valósult meg. A hírolvasáshoz természetesen sokat kell még tanulnom, amihez rengeteg segítséget kapok.

Róbert: Tanulmányaim során Szolyván és Lembergben is az informatika szakirányt választottam, ezen belül is a programozást. Ám ez engem annyira nem kötött le, nem igazán szerettem. A szüleim még a 2000-es évek elején vásároltak egy videokamerát, amelyet elkezdtem használni. Először a baráti társaságomról készítettem felvételeket. Később az egyik barátom zenéjéhez forgattunk klipet. Az egész hobbiszinten kezdődött. Akkor vettem észre, hogy ez már átlépett a munka szintjére, amikor már időhöz voltam kötve. Aztán 2008-ban volt egy lehetőség a TV9 Beregszásznál, ahová beküldtem a már kész anyagaimat, így felvettek az akkori tévés csapatba. Majd 2012-ben a Barátság Stadionban videóztuk az SC Beregvidék egyik focimeccsét, és a lelátóról lekiáltott hozzám egy fiatalember, hogy nem vállalnám-e el az esküvőjük videózását. Addig soha nem voltam hasonló forgatáson, mégis igent mondtam. Ezek után folyamatosan jöttek a felkérések, így elindultam ezen az úton.

– Milyenek az eddigi tapasztalatok? Mik jellemzik leginkább a munkáitokat?

Boglárka: Nyitott embernek tartom magam, ami sokat segít a televíziós forgatások szervezésében, az interjúalanyokkal való kapcsolattartásban. A szerkesztő-riporter szakmát nem tanultam, ám Kulin Zoltántól, a TV21 Ungvár igazgatójától, Kovács Géza főszerkesztőtől és a segítőkész kollégáktól sok mindent elsajátítottam már. Kovács Géza egyben a Hitélet című magazinműsor főszerkesztője is, ahová gyakran készítek a keresztyénségről, a történelmi egyházakról és rendezvényeikről szóló összeállításokat. Ez a műsor hiánypótló Kárpátalján, örülök, hogy én is részt vehetek benne.

Róbert: A rendezvényvideózáson kívül a zenei klipek forgatása tartozik a kedvenceim közé. Véleményem szerint nagyon sok tehetséges kárpátaljai ember van, akik zenéket és szövegeket írnak, viszont ahhoz nem mindig állnak rendelkezésre a megfelelő anyagi források, hogy a maximumot ki tudják hozni az adott klipből. Ha esküvői forgatáson vagyok, mindig feltöltődöm, hisz a vendégek – a társadalomban betöltött szerepüktől, osztályrészüktől vagy a szakmájuktól függetlenül – mindnyájan otthon hagyják problémáikat, s csak a szórakozásra koncentrálnak, melyen keresztül bárkivel kapcsolatokat alakíthat ki az ember.

– Hogyan lehetne itthon tartani a fiatalokat? Milyen új ötletekre lenne szükség?

Boglárka: Mindenekelőtt erős közösséget kell teremteni számukra. Érezniük kell, hogy a kárpátaljai magyarság számára fontos a munkájuk, a családjuk. Sajnos, az országban általános probléma a munkahelyhiány, az alacsony bérek. Örömteli viszont, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ezeket a problémákat is igyekszik orvosolni gazdasági, jótékonysági programjaival. Ezek nagy segítséget és lehetőséget nyújtanak a fiataloknak. A közösségépítés mellett viszont azt is tudtukra kell adnunk, hogy másutt sincs kolbászból a kerítés. Ha az ember elhagyja barátait, családját, az Isten által rendelt helyét, annak mindenképp megvan a negatív oldala. A megélhetésen ugyan kevésbé kell majd aggódnia, de annál inkább az itt maradt szerettei miatt.

Róbert: A szülőktől is nagyban függ az itthon maradás. Hogyan, milyen szellemben  nevelik a gyerekeiket, és persze az anyagi háttértől is. Néhány családban úgy nőnek fel a gyerekek, hogy azt látják: anya Csehországban, apa pedig Magyarországon van, így a nagymamánál nevelkedik a kisgyerek. A másik az, hogy az online világ amennyi előnnyel jár, annyi hátránnyal is. Már nem az itthoni dolgokhoz viszonyítjuk magunkat – legyen az divat vagy a szomszéd autója stb. –, hanem a globálisakhoz, ami meglátásom szerint nem helyes, hisz a nyugati országokban jóval magasabb az anyagi jólét. Ez kicsit megtöri az embert, mert nem éri el az interneten látott színvonalt.

– Hogyan lehet Kárpátalján sikeres egy fiatal?

Boglárka: Kitartás, elszántság és tudatosság kell hozzá. Keresni kell a lehetőségeket. Például a kivándorlás okán kevés a szakember, akikre mindig szükség van. Ha nincs megfelelő végzettség, akár önképző módon is elsajátíthatók az alapok. Az interneten már rengeteg információ elérhető.

Róbert: Jelenleg a fiatalok az interneten keresztül bármit elérhetnek, rengeteg jó dolgot lehet találni a világhálón. Egyszerűen el kell dönteni, hogy milyen ágazat felé húz inkább a szívünk. Ki sem kell menni a házból – ami a jelenlegi járványhelyzet miatt aktuális –, mert az interneten keresztül sok mindent meg lehet tanulni, akár YouTube-videókon keresztül is. Továbbá az embernek el kell mennie dolgozni. Én egy benzinkúton kezdtem, egy fél évig ültem a kasszánál, aztán döntöttem, és a hobbi átalakult munkává. Attól is függ, hogy ki mikor dönti el, hogy mivel is szeretne foglalkozni. Igazából ez akkor derül ki, ha mindenből megtapasztalunk egy kicsit. A legszörnyűbb ellenség az a kétség, ami miatt sokan meg sem próbálják a tervüket megvalósítani.

– Milyen változások kellenének az országban, hogy hatékonyabbá, inspirálóbbá váljon Kárpátalja, annak munkaerőpiaca a fiatalok számára?

Boglárka: Fontos lenne reális összegben megállapítani a minimálbért. A törvényhozók sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy egy átlagos ukrajnai családnak mennyi a kiadása havonta. Ezt követően a hiányszakmákra kellene figyelmet fordítani, hiszen például a kezdő tanári fizetésből lehetetlen egy átlagos életszínvonal fenntartása. Kárpátalján nagy lehetőség rejlik a turisztika fejlesztésében. A szállodák, turisztikai látványosságok kiépítése által több munkahelyet lehetne teremteni.

Róbert: Nem várhatunk folyton arra, hogy az elnök fogja elhozni a változást az országban, nekem pedig semmit sem kell tennem azért. Mindenképpen saját magunknak kell a jövőnket a kezünkbe vennünk. Én a 2020-as évnek azt a nevet adtam, hogy újratervezés. A céljaim megmaradtak, viszont amiket elterveztem, azokat már nem olyan egyenesen és rövid úton tudom majd elérni, ahogy elképzeltem, hanem újratervezés által, teljesen más útirányon át. A saját magad motorja vagy, amit be kell indítani, és tovább kell haladni, nem pedig várni valakire, aki majd megsegít. Országunkban is így működik valahogy az élet…

– Hogyan élitek meg kárpátaljai magyar fiatalként az itthoni mindennapokat akár a munkátokban, akár a munkátokon kívüli életetekben? Hogy néz ki egy napotok vagy hetetek?

Boglárka: A munkám miatt általában pörgősek, változatosak a napjaim, amit nagyon szeretek. Feleségként ehhez még pluszfeladatok társultak. A sütés, különösen a tortasütés nagyon kikapcsol, ezért gyakran kísérletezek ezzel a konyhában.

Róbert: Van egy szép feleségem és kislányom, akiket nagyon szeretek, s ha van rá lehetőségem, velük vagyok. Hála Istennek, működnek az óvodák, így reggel a gyerek megy az oviba, a párom a munkába, és így dolgozni tudunk délután 5 óráig is. Aztán munka után együtt töltjük az időt. Amikor pedig ők már lefeküdtek aludni, én még éjfélig folytatom a munkámat. A saját magam főnöke vagyok, így el tudja halmozni önmagát az ember munkával. Viszont tudni kell nemet is mondani, mert ezekért felelni kell. Nekem is rosszul esik, ha valamelyik ügyfélnek azt kell mondanom, hogy most nem, de hosszú távon mindkettőnket megóv a kellemetlenségektől.

– Mit ajánlanátok a fiataloknak? Hogyan boldoguljanak itthon, milyen megoldásokat keressenek, mit tegyenek, és mit ne?

Boglárka: A körülmények nagyban meghatározzák a lehetőségeket, ám szem előtt kell tartani, hogy hittel és akarattal mindent el lehet érni. Sok tényező befolyásolja most a fiatalokat. Ma a közösségi média túl nagy hatást gyakorol rájuk. Ki ne szeretne más kultúrákkal megismerkedni, külföldön tanulva új közösségekbe beilleszkedni? De a közösségi oldalakon ritkán szerepel a búcsú pillanata a „vasútállomáson”. Mint ahogy azt sem látjuk, aki a munkából hazaesik egy munkásszállóra, netán albérletbe, de nincs ki megölelje, vagy megkérdezze, hogy van. Mindig tisztázni kell magunkban, hogy milyen negatív és pozitív oldalai vannak az itthon és a külföldön való boldogulásnak. Szüleinknek, nagyszüleinknek sem volt könnyű életük, róluk kell példát vennünk.

Róbert: Sokkal eredményesebb és jobb valamit szépen csinálni, mint szépen beszélni. Ne féljen senki a jövőtől! Inkább haladjanak lassan, mintsem hogy egy helyben álljanak, mert az a legrosszabb, amit tehetnek. Továbbá vannak anyagi javakban számítandó és élményekben megélt, kiteljesedett értékek. Szerintem itthon, Kárpátalján az utóbbiból jut bőven a számunkra, ezekre az élményekre próbáljanak meg koncentrálni. Ezenkívül maximális kitartás és türelem is szükséges. Ha valaki azt szeretné, hogy 100%-osan teljesítsd a munkádat, akkor próbálj meg egy kicsivel többet, akár 110%-ot kihozni mindenből.

– Milyen terveitek vannak?

Boglárka: Szerkesztő-riporterként sokat kell még tanulnom, várom a kihívásokat, amelyek által fejlődhetek. Aztán idővel a gyerekvállalást is tervezzük a férjemmel.

Róbert: Szeretném folytatni a munkámat, és nem kiégni. A rövid távú céljainkat a családommal együtt megvalósítani. A körülményektől függetlenül mindig pozitívan szeretnék hozzáállni a dolgokhoz.

            D. P.