Kísértet járja be civilizációnkat: az ultraliberalizmus kísértete

2021. március 8., 09:41 , 1047. szám

Keresztény civilizációnkra többször leselkedett már veszély. Kívülről nem egyszer kellett már elszenvednünk, s most ismét el kell szenvednünk az iszlám terjeszkedés veszélyét. Míg belülről a kommunizmus vörös, illetve a nácizmus/fasizmus barna pestise jelentett számunkra fenyegetést. Napjainkban pedig – a lassú térnyerés időszaka után – teljes erővel ront ránk az ultraliberalizmus pestise, mely Európában ráadásul felerősíti az iszlám legújabb térnyerését, mivel épp civilizációnk egyik gyökerét, a kereszténységet, a keresztény élet- és világszemléletet támadja s gyengíti. És ez ellen kell fellépnünk a jövőnket meghatározó ideológiai küzdelemben!

Mielőtt rátérnénk az ultraliberalizmusra, ejtsünk pár szót magáról a liberalizmusról, magyarul: szabadelvűségről. Ez egy, a felvilágosodásban gyökerező eszmerendszer, mely megszületésekor tagadta az uralkodók isteni felhatalmazását, az öröklött kiváltságokat, az államvallás intézményét, viszont igenelte és ma is igenli a törvény előtti egyenlőséget, a személyes szabadságot, az ún. polgári szabadságjogokat (szólás-, sajtó-, lelkiismereti szabadság), a jogállamiságot, gazdasági téren pedig a szabadpiacot. Társadalmi-politikai téren mindenképpen pozitív eszméket ültetett el a társadalomban, a polgári szabadságjogokat pedig a később megjelenő kereszténydemokrácia és a szociáldemokrácia is a magáévá tette. Ugyanakkor az ultraliberalizmus a modern kor (torz) szülöttje, képviselői általában neomarxista vagy posztkommunista gyökerűek, és bizonyos emberjogi, kisebbségvédelmi kérdésekben a józan ész határát feszegető módon szabadelvűek.

Az ultraliberalizmus egyik jellemzője, hogy míg az állam és a vallás szétválasztása, az államvallás intézményének a megszüntetése pozitív liberális elvárás volt, hiszen megvalósulása egyenjogúakká tette a különböző keresztény felekezeteket, illetve az izraelitákat, addig az ultraliberalizmussal együtt jár a szélsőséges szekularizáció (elvilágiasodás). Ez nem más, mint a keresztény eszmeiségtől, elvektől, világnézettől, a keresztény vallásgyakorlástól való eltávolodás. Mindez viszont magával hozta az európai társadalmak jelentős részét érintő értékválságot is. Mint Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek rámutatott, az egységes Európát megálmodó kereszténydemokrata eszmeiségű politikusok – Robert Schumann, Konrad Adenauer, Alcide de Gasperi – hívő keresztények voltak, erős és keresztény Európát akartak felépíteni, ám a szekularizáció, az ultraliberalizmus ezt a tervet meghiúsította. A keresztény hit meggyengülésével sok európai ember lelkileg gyengévé tette magát, így Európában – elsősorban a nyugati felén – szellemi és vallási értelemben vett légüres tér alakult ki, az így kialakult vákuum pedig nagy erővel szívja be az iszlámot. Az ultraliberális eszmeiségű vezető politikusok pedig támogatják a migrációt, hatalmas muszlim tömegek Európába való beáramlását, amellett bevándorláspárti civil szervezetek is segítik az idejutásukat, nem törődve azzal (vagy egyesek azt is akarják?), hogy így előbb-utóbb átrajzolódik világrészünk etnikai képe, s elveszíti európaiságát. És bár messze nem minden muzulmán bevándorló terrorista, a migránshullámokkal nem kevés terrorista is beáramlott, a szélsőséges imámok pedig második, harmadik generációs, ám az európai társadalmakba beintegrálódni nem tudó, nem akaró bevándorlókat is terrorista akciókra tüzelnek. A muzulmán migránsok ugyanis döntő részben nem tudnak, de nem is akarnak beintegrálódni Európába, vannak muszlim közösségek, ahol nem érvényesülnek az európai országok világi törvényei, ahol nem veszik emberszámba a nőket, s nemcsak hogy nem integrálódnak be, hanem a muszlim bevándorlás révén immár világrészünkön élő radikális dzsihádista muzulmánok akarják beintegrálni Európát az iszlám világba. Mindehhez pedig segédkezet nyújt az ultraliberalizmus.

És az sem ép észérv a migráció ultraliberális támogatására, hogy így oldják meg az elöregedő Európa munkaerőgondjait. Magát az elöregedést kellene megfordítani. Csakhogy – mint a már idézett Márfi Gyula kifejtette – épp az értékvesztő ultraliberalizmus idézte elő, hogy sokan csak a mának élnek, csak saját maguknak élnek, nem gondolnak a jövőre, ezért kevés a házasság, ezért születik kevés gyermek ott is, ahol a jólét megengedné a gyermekvállalást, és ezért öregedik el Európa. Vagyis a keresztény gyökerekhez való visszatérés, a közösségben való gondolkodás emelné ki világrészünket a demográfiai válságból.

A nyugati keresztény civilizációnak azonban nemcsak az európai, hanem az amerikai részét is nagyon erősen fenyegeti az ultraliberalizmus. Lapunkban már írtunk arról, miként vezetett az ultraliberális szellemiségű Demokrata Párt elnökjelöltjének a győzelméhez a médiák és a közösségi oldalak ultraliberális túlsúlya. (Na, meg választási csalások is – tehetjük hozzá.) Az új elnök, Joe Biden pedig megnyitotta a határt a latin-amerikai migránsok előtt, nem törődve azzal, hogy ezáltal felborulnak az Egyesült Államokban meglévő etnikai arányok, és etnikai konfliktusok is kialakulhatnak. S ha már szó esett a közösségi oldalakról… Jellemző, hogy az ultraliberális irányvonalú Facebook leplezetlen cenzúrát gyakorol, amit csak nem ultraliberális közösségi oldalak létrehozásával lehetne orvosolni. Apropó, orvoslás… Ugyancsak az ultraliberalizmushoz köthető abortuszlobbi akarja mind könnyebben elérhetővé tenni az abortuszt, hogy ne csak a valóban indokolt esetekben lehessen elvégeztetni.

Végezetül pedig szólnunk kell az ultraliberalizmus által olyan fontosnak tartott két dologról, mint a nemi másság társadalmi elfogadásának és természetesként való beállításának az esztelen sulykolása, valamint az ún. genderelmélet és a genderideológia. A genderelmélet szerint van biológiai nem és társadalmi nem, vagyis gender, ami magában foglal olyan szerepeket, viselkedésmódokat, tulajdonságokat, melyeket a társadalom vár el az egyéntől biológiai neme alapján. Ezek a tulajdonságok többek között kiterjednek a nemi szerepekre, a nemi önkifejezésre, a nemi identitásra. A genderideológia pedig már a hagyományos és természetes nemi felállást is veszélyezteti odáig hatva, hogy mindenki maga határozhassa meg a biológiai nemét, és végeztessen – ha akar – nemváltást, ami az orvostudomány mai szintjén már lehetséges. És ezt a beteges ideológiát komoly lobbitevékenység támogatja, melynek egyik „eredménye”, hogy a francia egyetemisták 15–20 százaléka nem tudja eldönteni magáról, hogy fiú-e vagy lány. Őrület? Az! És ugyancsak túlmegy a józan ész határán az LMBTQ lobbitevékenysége is. Az LMBT betűszó jelentése: leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek. Az angol queer kifejezés pedig szokatlant jelent, ebben az esetben a másságra utal. Nos, ezek a tulajdonképpen beteg emberek a társadalom kicsiny szegmensét alkotják, annál hangosabb viszont az LMBTQ-lobbi, mely azt akarja elérni, hogy a természetellenes nemi irányultságokat, nemi kapcsolatokat a társadalom fogadja el természeteseknek, holott különböző rendellenességek idézik elő ezeket a nemi irányultságokat. Az egyik követelésük pedig az, hogy azonos nemű párok is köthessenek házasságot, és fogadhassanak örökbe gyerekeket. Viszont dr. Pécsi Rita neveléskutató vagy éppen Paul Sullins amerikai szociológus arra hívja fel a figyelmet, hogy a meleg párok által nevelt gyerekek körében sokkal többen küszködnek mentálhigiénés problémákkal, magatartás-, tanulási zavarokkal, depresszióval, öngyilkossági gondolatokkal, és ugyancsak sokkal többen válnak kábítószerfüggőkké, aszexuálisokká vagy homoszexuálisokká, mint a kétnemű párok által nevelt gyerekek. A gyermeknek ugyanis szüksége van apára is, anyára is, a két szülő kétféle nevelésére, és arra is, hogy lássa: egy jól működő házasságban milyen két külön nemű ember egészséges párkapcsolata. Természetesen a rossz házasság, egy válás, egy csonka családban élés is megviseli a gyereket. Ugyanakkor a heteroszexuális házasságok között kisebb arányban történnek válások, mint a homoszexuális párkapcsolatokban bekövetkező szakítások, s az utóbbiakban a gyerek eleve nem tapasztalhatja meg a kétféle szülői nevelést, a külön nemű párok harmonikus együttélését.

Mindent összefoglalva: az ultraliberalizmus egy káros -izmus, mellyel szemben az egészségesen gondolkodó embereknek fel kell lépniük, hogy a keresztény civilizáció jó irányban haladjon tovább.

Lajos Mihály