Potápi: Csak összefogással érhető el a cél

2021. március 15., 12:39

Ma is az 1848 üzenete, hogy ha nagy túlerővel kell szembenézni, csak összefogással érhető el a cél – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn, a Facebookon közzétett március 15-ei videoüzenetében.

Potápi Árpád János úgy fogalmazott, „éljünk bár különböző pontjain a világnak, gondoljunk mást bizonyos kérdésekben, amikor a legfontosabb értékeink forognak veszélyben, akkor mindnyájunkra szükség van”.

A magyarság az elmúlt egy évben bizonyságot tett arról, hogy képes az összefogásra – jelentette ki, hangsúlyozva, a „járványhelyzet még inkább megmutatta számunkra, hogy minden magyar számíthat az anyaországra, mi magyarok pedig számíthatunk egymásra”.

Az államtitkár azt mondta: „bebizonyítottuk, hogy a magyar nemzetet nem képzeletbeli szálak, hanem valós kötelékek kötik össze”.

Akárcsak 1848-ban, egy nemzetként küzdöttünk a 21. századi ellenséggel, a világjárvánnyal szemben – tette hozzá.

Potápi Árpád János kiemelte: a harc még sajnos nem ért véget, a győzelemhez továbbra is szükség van mindnyájunk helytállására.

„Együtt sikerülni fog!” – zárta videoüzenetét az államtitkár.

(MTI)