A kárpátaljai piacok kedvelt nyúlfajtáiról

2021. március 16., 10:27 , 1048. szám

Lassan nemcsak az időjárás, de a naptár is jelzi, hogy megérkezett a tavasz. Ilyenkor számos házi nyúl is gazdát cserél. Akár a piacokon, akár az internetes hirdetésekben egyre több fajtatiszta állattal találkozhatunk, pedig még nem is olyan régen úgy tartották, hogy ezek a példányok sokkal hajlamosabbak a megbetegedésekre, ezért nem érdemes foglalkozni velük. Mára azonban többen úgy vélik, hogy a fajtatiszta állatok tartása sokkal gazdaságosabb, mi több, ezt a megállapítást a számok is alátámasztják. A húsnyúlfajták havonta átlagosan egy kilogrammnyi tömeget vesznek fel, így 3-4 hónapos korukra elérik a vágósúlyt, egészségük pedig megfelelő takarmányozás és védőoltás mellett kedvezően alakul. De milyen fajtákkal is találkozhatunk, ha az ungvári, munkácsi vagy éppen a nagyszőlősi piacon keresgélünk?

A középnagytestű fajták egyik jeles képviselője a kaliforniai nyúl, mely vidékünkön is régóta kedvelt fajta. Könnyű felismerni, hiszen fehér alapszínét szabályos rajzolatok borítják: orra, füle és lábvégei barnásfekete. A fajtát egy amerikai tudós, George Weston hozta létre óriás csincsilla, új-zélandi fehér és orosz ermine fajták keresztezésével. Az állat egyenletesen fejlődik, súlygyarapodását szó szerint havonta számolják. Ha egy hónapos korban a nyúl súlya 0,9-1 kg, akkor 30 nap elteltével az állat tömege 1,8 kg-ra növekszik. Havonta 700-800 grammot adhatunk hozzá, hat hónapos korukra a kedvtelésből tartott állat 4-4,2 kg tömegű lesz, ha pedig komolyabban takarmányozzuk őket, elérhetik az 5-6 kg tömeget is. Ennek a fajtának egyik pozitív tulajdonsága, hogy hamar tenyésztésbe fogható. Magas súlygyarapodása mellett kiváló húsformája van. Rendkívül termékeny, évente több mint 30 egyedet képes felnevelni.

Igencsak elterjedt fajta a burgundi vörös nyúl, mely Franciaország középső területeiről származik. Kialakulásában a helyi parlagi nyulak mellett a belga parlagi vörös is szerepet játszott. Később a megszilárdult burgundi vöröset felhasználták az új-zélandi vörös létrehozásában. A megfelelő genetikai alapokkal bíró burgundi vörös nyulak igen ellenállók, s háztáji körülmények között is jó takarmányértékesítők, így akár biohús termelésére is kiválóan alkalmasak. Vágási kitermelésük igen magas, akár 58% is lehet. Szaporaságuk is figyelemre méltó: általában 8-9 fióka jön világra, melyből 7-8 kisnyulat fel is nevelnek. Mindezt úgy, hogy félintenzív körülmények között is évente öt almot nevelnek fel az anyák. A burgundi vörös egy hónapos korban átlagosan 60 dkg-ot, míg 8 hónaposan 4,5 kg-ot nyom. Általában 3-4 hónaposan vágják 2,2 és 3 kg közötti súlyban.

A pannon fehér, mint azt a neve is mutatja, igazi  magyar fajta. A fajta a Pannon Állattenyésztési Egyetem  Kaposvári Karán végzett tenyésztői munka eredménye, mely 1988-ban kezdődött. A pannon fehér nyúl albínófajta, szemei pirosak, szőrzete fehér, karmai pigmentmentesek. Szervezete szilárd, csontozata erőteljes, de nem durva. A gerinc és a hátsó combok jól izmoltak. A fajtát kifejezetten hústermelésre szelektálják. A fajta szaporasága jó, a fialáskori alomszám 8-9 közötti. Növekedési erélye kiváló, 12 hetes korra 2,7-3 kg súlyt érnek el a hízónyulak. A vágási kitermelése a hibridekhez hasonló, vagy azoknál jobb, eléri a 60-62%-ot.

A bécsi kék nyúl nem csupán jó húshozamú fajta, de tetszetős küllemű is. Jellegzetes szürkéskék színe egyedülálló, bundájának tapintása pedig bársonyos. A fajtát 1893-ban egy Schultz nevű osztrák nyúltenyésztő hozta létre. Sárga loth­aringiai anyanyúl és fekete belga óriás bak párosításából kék színű ivadékokat kapott, viszonylag gyenge szervezettel. A kék nyulakat nagyon szigorúan szelektálta. Egyrészt sikerült a kék színt rögzítenie, majd fokozatosan javított a szervezeti szilárdságon, és kiküszöbölt számos küllemi hibát. Napjainkban általánosan a középkék árnyalat kedvelt. A fajta standard szerinti súlya 4,5-5,25 kg. A fajta jó húsformákkal rendelkezik. Jellemző a henger alakú törzs, a kifejezetten arányos testalakulás, a rövid nyak. A fajta jó növekedési erélyű, a takarmányértékesítése viszont csak közepes. A vágási kitermelésük elfogadható.

Megemlíthető még a közepes nagyságú húsnyulaknál a fehér, illetve vörös új-zélandi, mely utóbbit gyakran kevernek a burgundi vörössel. Lassan azonban át kell térnünk az óriásnyúlra. Ezt a fajtát szintén a magas húshozam miatt tenyésztik, ám az utóbbi időben kissé háttérbe szorult. Mégpedig azért, mert a vágási kitermelésben a fentebb említett fajták kiszorítják őket. Egy német óriás vagy magyar óriás nyúl is eléri a 3 kg-os vágási súlyt három hónapos korára, azonban nem mindegy, hogy mennyi színhúst tudunk kihozni ugyanabból a tömegből. Míg a közepes húsnyulak a vágási időre kedvező formát érnek el, emellett csontjaik vékonyak, addig az óriásnyulak nyurgábbak, vastag csontozattal. Később azonban ők is behozzák a lemaradást, s igen szép példányokat vághatunk 4-5 hónap elteltével.

Német óriás. A belga óriás (flamand) német változata. Belgiumban tenyésztették ki  feljegyzések szerint 1825-ben. Kialakításának helye Flandria körzete. Innen terjedt el az egész világon. Németországban 1880-ban jelent meg. A fajta mindegyik színváltozatban megtalálható. Normál tömege 7 kg. A megengedett legkisebb súly 6 kg. Testhosszúsága 60-70 cm, a test megnyúlt, masszív, hengeres, de széles dongás mellkassal. A hát széles és jól izmolt, a gerincvonal egyenes, a far jól lekerekített. A törzs akkor arányos, ha hossza a szélessége háromszorosa. Erős csontos váz és szerkezet jellemzi. A végtagok testhez simulnak, a mellső lábak erősek és egyenesek, a lapocka jól zár. A hátsó lábak erőteljesek és egyenesek, a testtel párhuzamosak. A combok jól izmoltak, a testhez szorosan záródnak.  A fej erőteljes, széles homlokkal és pofákkal. A fejformának utalnia kell az egyed ivarára: a bakoknak erős, szélesebb, burkoltabb, a nőstényeké pedig finomabb és hosszúkásabb. Toka ritkán megengedett. A fülek hossza általában mintegy 1/4 része a test hosszának, ezért mintegy 19-20 cm, ami az ideális.

Ha nem szeretnénk fajtatiszta egyedekkel foglalkozni, akkor egy jó módszer lehet, ha keverjük őket. Genetikailag mindenképp friss egyedek jönnek létre, s a húshozamon sem veszítünk. Ha viszont eladáson is gondolkodunk, mindenképpen számolnunk kell azzal, hogy a fajtatiszta példányokért jobban fizetnek majd.       

jt