Négymillió adag oltóanyag érkezését várja Ukrajna március–áprilisban

2021. március 21., 11:28

Ukrajna e hónap végéig 1,5 millió adag Covishield vakcina leszállítására számít és 700 ezer adag kínai Sinovac oltóanyag érkezhet, míg áprilisban 600-700 ezer adagot remél Kijev a WHO COVAX mechanizmusától, illetve további 1,2 millió adag Sinovac várható – közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter, akit az Ukrinform idéz.

A tárcavezető elmondta azt is, hogy Ukrajna szerződést kötött 10 millió adag Novavax oltóanyag megvásárlásáról, amelyet szavai szerint „idén júniusban kezdünk kapni”.

Sztepanov közölte, május–június folyamán legalább 1,4-1,5 millió adag vakcina érkezhet a COVAX mechanizmusa révén.

A zn.ua emlékeztet, Ukrajna februárban remélt hozzájutni az első adag vakcinához a COVAX révén, azonban a szállítást későbbre halasztották. Korábban Sztepanov arról beszélt, március 6-ig 1,9 millió adag Sinovac vakcinának kellett volna megérkeznie.

Ukrajnában február 24. óta tart az oltási kampány, azonban az Egészségügyi Minisztériumnak még mindig nem sikerült elérnie a bejelentett napi 10-11 ezer oltást. Kijevben például március 13–14-én egyetlen vakcinát sem adtak be.

A portál információi szerint a még februárban érkezett 500 ezer adag Covishield vakcina lejárati ideje június 23., de tekintettel az oltás jelenlegi ütemére előfordulhat, hogy Ukrajna nem érkezik felhasználni valamennyit.

(ukrinform.ua/zn.ua/Kárpátalja)