Vakcinából kevés van, betegből annál több

2021. március 31., 15:25 , 1051. szám

Miközben az állam által szervezett oltási kampány továbbra is rendkívül vontatottan halad, egyre több szó esik a lehetőségről, hogy az oltást beadatni kívánók a magánklinikákon kaphatják meg a vakcinát.

A miniszter elhárítja a felelősséget?

Az oltás üteme alig a fele a tervezettnek – ismerte el Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter a Szabadság Rádiónak adott minapi interjújában. Szerinte a lassú tempó szervezési kérdésekre, az oltópontok munkájának hiányosságaira vezethető vissza, vagyis a tárcavezető a helyi illetékesekre igyekezett hárítani a felelősséget a késlekedésért.

Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint hétfőn (vagyis majd egy hónapnyi oltás után!) még mindig nem érte el a kétszázezret (198 464) azok száma, akik megkapták az első oltást, a második adagot eddig mindössze egyetlen(!) személy kapta meg. Kárpátalján vasárnap mindössze 20 oltást adtak be, de nem ez a legrosszabb adat. Ismét akadt ugyanis négy olyan megyéje az országnak, ahol senkit nem sikerült beoltani a szabadnapon. Országosan egyébként 1500-an kapták meg az első oltást vasárnap, ami indokolatlanul kevés.

Közben Kárpátalján kezdetét vette az oltási kampány második szakasza. A megyei adminisztráció weboldalának tájékoztatása szerint ebben a szakaszban a fertőzésnek fokozottan kitett orvosok és a koronavírus elleni küzdelemben közvetlenül résztvevők mellett elkezdik a családorvosok, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók, valamint a nyolcvan éven felüliek oltását. Ezzel párhuzamosan, a „maradék” vakcinaadagok felhasználásával megkezdődik a lakosság átoltása. A megye területén 16 oltópont működik mostantól, amelyeket egészségügyi alapellátási intézményekben alakítottak ki. Ezek pontos címét és munkarendjét egyelőre nem közölték.

Még mindig kevés a vakcina

Bár még a februárban érkezett félmillió adag Covishield-vakcinát sem sikerült felhasználni, máris aggódhatunk az utánpótlás miatt. A napokban India jelezte, hogy leállítja a vakcinaexportot, mivel az világ egyik legnépesebb országának minden ott gyártott oltóanyagra szüksége van. Következésképpen Ukrajna sem juthat hozzá az indiai gyártótól megrendelt, mintegy 1,5 millió adag oltóanyaghoz.

Ennek ellenére Julija Mendel, az elnök szóvivője a Gyim televízió műsorában arról biztosított, hogy nincs veszélyben az indiai oltóanyag szállítása. Megnyugtatónak szánt szavai aligha érték el a kívánt hatást, különösen azok után, hogy Kínából is mindössze 215 ezer adag CoronaVac-oltóanyag érkezett az országba a múlt héten a februárra ígért 1,9 millió dózis helyett.

Mendel szólt arról is, hogy még idén elkezdődhet az oltás a magánklinikákon, tehát azok is megkaphatják az oltóanyagot egy bizonyos díj fejében, akikre később kerülne sor az ingyenes állami oltási kampányban. Részleteket nem közölt, így nem tudhatjuk, vajon honnan juthatnának oltóanyaghoz a magánklinikák, ha a kormányok sem tudnak.

Az elnök szóvivője egyébként azt tanácsolta a lakosságnak, hogy már most regisztráljanak oltásra, miután előfordulhat, hogy néhányan korábban jutnak oltóanyaghoz a „fennmaradó dózisokból”. Magyarázata szerint egy vakcinás üvegben 10 személy beoltásához elegendő oltóanyag van. Miután felnyitották, hat órán belül az egészet el kell használni. Amennyiben 10-nél kevesebb, a kampány jelenlegi szakaszában oltásra jogosult személy jelent meg vakcinázásra, a fennmaradó oltóanyagot az oltási várólistára feliratkozottaknak adják be – jelezte Mendel.

Korábban Sztepanov arról beszélt, vizsgálják annak lehetőségét, hogy amennyiben a lakosság nem jelentkezik kellő számban oltásra, a megmaradó vakcina egy részét átadhatják beszerzési áron a magánklinikáknak. Szakértők szerint azonban erre nem kerülhet sor az év végénél korábban, amint arra sem érdemes számítani, hogy előbb jelenik meg az oltóanyag a kereskedelemben (a patikákban).

Már a fél ország vörös

A hatóságok hozzáállása az oltáshoz már csak azért is érthetetlen, mivel a járvány harmadik hulláma egyre fenyegetőbb méreteket ölt. A hétvégén ugyan hagyományosan kevesebb tesztet végeztek el, mint hétköznap, így a hétfőn bejelentett előző napi új esetek száma alig haladta meg a nyolcezret, ám vasárnap kis híján 12 000 új esetet jelentettek, szombaton több mint 17 000, pénteken pedig a 18 000-et is meghaladta az esetszám, ami új országos csúcsot jelent.

„Ha a helyzet kezd kicsúszni az ellenőrzés alól, akkor külön kormányhatározattal leállíthatjuk a közlekedést. A lényeg az, hogy ne omoljon össze az egészségügyi rendszer… Most nagyon fontos betartani a karanténkorlátozásokat” – jelentette ki az egészségügyi miniszter Szavik Suszter A szólás szabadsága című televíziós műsorában.

Sztepanov szerint a teljes zárlat, a lockdown lehetősége sem kizárt. A hatóságok egyre keresik a módját, miként szigoríthatnák tovább a korlátozó intézkedéseket és tarthatnák fenn egyben a gazdaság működőképességét.

Korábban a tárcavezető azt jósolta, hogy az elkövetkező 2-3 hét folyamán az új koronavírusos esetek napi száma eléri a 25 000-et Ukrajnában, s jóslata beteljesedni látszik. Az országban immár 11 régiót – Kijev mellett Kárpátalja, Zsitomir, Ivano-Frankivszk, Kijev, Lemberg (Lviv), Mikolajiv, Odessza, Szumi, Csernyihiv és Csernyivci megyéket – sorolt a kormány a vörös övezetbe a fertőzöttség magas szintje miatt. Egyedül Herszon megye maradt a sárga övezetben, az ország többi megyéje narancssárga.

A beoltott külföldiek nem léphetnek be Ukrajnába?

Újdonság a koronavírus elleni küzdelemben, hogy március 29-től külföldiek csak negatív PCR-teszt és a Covid–19 gyógykezelésére is feljogosító egészségbiztosítás birtokában utazhatnak be Ukrajnába. Jurij Liszjuk vezérőrnagynak, az Állami Határőrszolgálat illetékes főosztályvezetőjének minapi online sajtótájékoztatóján az újságírók feltették a kérdést, vajon átlépheti-e a határt a beoltott külföldi az oltást igazoló okmánnyal. Általános megrökönyödésre Liszjuk kijelentette, hogy a március 22-én kiadott kormányrendelet erre nem ad lehetőséget, miután a határátlépésre feljogosító egyetlen dokumentumként a negatív PCR-tesztet jelöli meg. Hozzátette: az ukrán hatóságok az elektronikus és a papíralapú igazolást is elfogadják a PCR-teszt eredményéről, de a papíralapút részesítik előnyben.       

(ntk)