Ukrajna és az euroatlanti integráció: kertek alatt settenkedve

A néha az ukrán külügy nem hivatalos szócsövének szerepét is felvállaló és mindig jól értesült Jevropejszka Pravda (JP) úgy tudja, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök új taktikát választott az Európai Unióhoz való közeledéshez. A portál cikkéből kitűnik, e taktika lényege minél jelentősebb sikerek felmutatása az euroatlanti integráció terén a lehető legszerényebb áldozatok árán, ami az ukrajnai reformokat, az európai értékek meghonosítását illeti.

Mi a cél?

A JP felidézi, hogy Gitanas Nausėda litván elnök minapi látogatása alkalmával közös nyilatkozatot írt alá Zelenszkij elnökkel Ukrajna Európai Unióhoz történő csatlakozásának litván támogatásáról. A szerző, Szerhij Szidorenko főszerkesztő szerint a litván nyilatkozat nem egyszeri siker, esemény, hanem egy folyamat első lépése: az elnök kampányt tervez az EU-tagállamok körében az Ukrajna tagságát támogató kötelezettségvállalások összegyűjtésére.

A litván kötelezettségvállalás lényege, hogy azon a napon, amelyen Ukrajna Brüsszelben kéri felvételét az EU-ba, Litvánia kész lesz Kijev felvétele mellett szavazni. A litván támogatás nem meglepetés, Vilnius egyike azon kevés európai országnak, amely következetesen kiáll Ukrajna integrációja mellett.

Kiderült, hogy a támogató nyilatkozat az ukrán Elnöki Hivatal kezdeményezése, amelyet Litvánia készséggel támogatott.

„Zelenszkij elnök elmondta, Ukrajna arra fog törekedni, hogy az EU valamennyi tagjával aláírjon egy ilyen dokumentumot. Tehát megtiszteltetés Litvánia számára, hogy a litván elnök lett az első ebben a sorban” – jelentette ki Gitanas Nausėda az JP-nek adott interjújában.

„Arra számítunk, hogy rövidesen a többi tagország is támogatni fogja európai integrációs törekvéseinket” – erősítette meg a portálnak Ihor Zsovkva, Zelenszkij külpolitikai tanácsadója, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője.

Hány aláírásra számíthat Kijev?

Megszerezni egy efféle nyilatkozatot kétségtelenül Vilniusban volt a legegyszerűbb Kijev számára. Kérdés, vajon kinek az aláírására számíthat még Ukrajna? A JP úgy értesült, Zelenszkij májusban Varsóba látogat, ahol már tudnak az ukrán kezdeményezésről. A portál szerint a lengyelek még nem egyeztek bele egy efféle nyilatkozat aláírásába, de nyilvánvaló, hogy az ukrán diplomaták mindent el fognak követni ennek érdekében. Jegyezzük meg, nem lesz egyszerű dolguk, hiszen köztudott, hogy Varsó és Kijev eltérően értelmezi a két nemzet közös történelmének néhány véres epizódját.

Reális célnak tűnik a többi balti állam hozzájárulásának megszerzése, amint némelyik észak-európai fővárosban is sikerrel járhat az ukrán „offenzíva”, bár az utóbbiakkal kétségtelenül nehezebb dolga lesz Kijevnek. A JP elismeri, hogy ezzel nagyjából a végére értünk a potenciális támogatók listájának, s jelen helyzet szerint még a nyolc aláírás megszerzése is optimista várakozásnak tűnik.

Mik a kilátások?

Egyébként úgy tudni, az ukránok egy kis huncutsághoz folyamodtak, amikor belevágtak az aláírásgyűjtésbe, hiszen az litvánokkal közös dokumentum műfaji meghatározása „nyilatkozat Ukrajna európai perspektívájáról”, s nem „EU-s tagságának támogatásáról”. Állítólag a nyilatkozatban eredetileg nem is szerepelt a litván támogató szavazat, csupán Kijevnek az úgynevezett „európai perspektívához” való jogának elismerése, vagyis a jogé, hogy majdan kérje a felvételét az EU-ba. Ám kiderült, hogy a litvánok ennél többre is hajlandók, készek garantálni a szavazatukat, amikor aktuálissá válik a voksolás.

A JP emlékeztet, Ukrajna évek óta követeli Brüsszeltől az EU-csatlakozás perspektívájának hivatalos elismerését.

„Európai perspektívánk egyértelmű támogatást élvez az Európai Parlamentben, számos fővárosban stb., de egy sor nyugat-európai főváros ellenállása miatt hivatalosan nem elismert” – írja Szidorenko.

Az olvasó sejtheti, hogy azok a bizonyos európai fővárosok miért nem lelkesednek egyelőre az ukrán tagság lehetőségének kőbe véséséért még távlati perspektívaként sem, így az is érthető, hogy Kijev miért éri be a belépés támogatásának garantálása helyett a tagság perspektívájának támogatásával. Kétségtelen, hogy egy ilyen támogató nyilatkozat „kicsikarása” egyszerűbbnek tűnik, hiszen gyakorlatilag nem jár kötelezettségvállalással az aláírók részéről.

A JP szerint nem kizárt, hogy Ukrajnának néhány éven belül sikerül megszerezni az EU-tagországok többségének támogatását. És bár igaz, hogy még a csatlakozási perspektíva hivatalos megadása is konszenzusos döntést igényel az unióban, „minél kevesebben lesznek az ellenzők, annál egyszerűbb lesz meggyőzni őket, hogy változtassák meg véleményüket”. „Ukrajna barátai” mindazonáltal hangsúlyozzák, mindez csak abban az esetben válik lehetségessé, ha Kijev a perspektíva iránti igényével párhuzamosan sikereket mutat fel a reformok megvalósítása terén.

Alternatív célok

Ukrajna európai integrációja azért sem tűnik egyszerűen kivitelezhető célnak, mivel az uniós országok egy része enyhén szólva nem rajong a bővítésért a nyugat-balkáni országok vonatkozásában sem, hát még ami az óriási Ukrajnát illeti. Ezért a „baráti” államok azt javasolják, hogy érdemes alternatív célokat megfogalmazni, amelyek középtávon nem rémítik meg az EU-t, és egyben Kijev számára is elfogadhatók.

Leggyakrabban a „tagság nélküli integráció” lehetőségéről hallani, vagyis a maximális közeledésről az EU-hoz a teljes jogú tagság elérését célzó politikai-jogi mechanizmusok beindítása nélkül. Ilyen lehetne például annak a négy alapszabadságnak az elérése, amelyeken az EU nyugszik: vagyis az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása. Jelenleg nehéz ugyan elképzelni, hogy az EU megnyitná Ukrajna előtt például a munkaerőpiacát, de ki tudja, mit hoz a jövő? Bizonyos, hogy Ukrajna számára pillanatnyilag bőven elég lenne ennyi az unióból, pláne, ha ezt anélkül érhetné el, hogy teljesítenie kellene a teljes jogú tagság jogi-politikai követelményeit.

Mi lesz a NATO-tagsággal?

A JP írása felteszi a logikus kérdést, hogy Kijev és Vilnius megállapodása mért nem terjed ki a NATO-tagságra is? A portál szerint a válasz egyik összetevője, hogy a diplomaták szerint egyszerűbb eredményt, előrelépést elérni az EU vonatkozásában, ha az nem érinti a tagságot. Hiszen léteznek olyan köztes állomások, amelyek vonzók lehetnek a csatlakozni kívánók számára anélkül, hogy szóba kerülne a teljes jogú tagság. A NATO vonatkozásában ezek a lehetőségek igen korlátozottak, miközben a tagság elnyerésére egyelőre nem mutatkozik esély Ukrajna számára.

„Végül, de nem utolsósorban az ukrán kártya kijátszására hajlamos Magyarországnak is jelentősége van, és nem tudható, hogy belátható időn belül kész lesz-e az Ukrajnával kapcsolatos politikájának megváltoztatására. És ha ez a politika valóban nem változik, a magyarok nem lesznek készek kimondani a végleges »igent« (az ukrán NATO-csatlakozásra – a szerk.)” – böki ki a cikk szerzője a kijevi gondok egyikét.

A JP fontosnak tartja, hogy Kijev ne feledje: egyetlen „közeledési stratégia” sem fog működni, ha nem történnek változások Ukrajnában, amelyek meggyőznék a Nyugatot arról, hogy az ország nem csak a jelszavak szintjén törekszik európaivá válni.

„Ukrajna megreformálása valójában az EU-hoz és a NATO-hoz való közeledésünk fő stratégiája. E nélkül a legkreatívabb ötletek is kudarcra lesznek ítélve” – zárja gondolatmenetét a szerző.

Akár egyet is érthetnénk Szerhij Szidorenkóval, ha nem tudnánk, hogy az Ukrajna és Magyarország közötti „nézeteltérés” nem egyszerű félreértés, hanem tudatos politika következménye: Kijev úgy törekszik az EU-ba, hogy eközben korlátozza a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság jogait. Magyarország ezt látva érthetően Ukrajna euroatlanti integrációjának feltételévé tette a kisebbségi jogok betartását. Miután az ukrán vezetés erre láthatóan nem hajlandó, inkább vár a NATO-csatlakozással, és a képlékenyebb Európai Uniós viszonyokat kihasználva, mondhatni a kertek alatt settenkedve igyekszik külpolitikai sikereket felmutatni. Meglehet, rövid távon ez a pótcselekvés megtévesztheti az ukrán közvéleményt, előbb-utóbb azonban az EU vonatkozásában is eljön az a pillanat, amikor Kijevnek el kell számolnia a kisebbségpolitikájával, amikor szüksége lesz Budapest és a többi érdekelt európai szomszéd (például Románia) támogatására.

(ntk)