Előre jelezhetjük-e a földrengéseket?

Az állatok „hatodik érzékétől” a tudományos mérésekig

2021. április 19., 14:37 , 1053. szám

A természeti katasztrófák közül a legtöbb emberéletet földrengések oltották ki. Nem csoda, hogy a szeizmológusok (földmozgásokkal foglalkozó tudósok) szeretnék minél pontosabban előre jelezni a rengéseket. S maga a természet figyelmeztet minket a küszöbön álló földlökésekre, „csak” jól kell olvasnunk az előjelekből.

Több állatfaj esetében a földmozgások előtt szokatlan viselkedés figyelhető meg, melyeket két, szeizmikusan igen aktív távol-keleti országban, Kínában és Japánban tanulmányoztak/tanulmányoznak a legbehatóbban. Az említett kelet-ázsiai szigetországban megannyi észlelés tanúsítja, hogy a földrengések előtt az utóbb földlökésektől sújtott területek partvidékein hatalmas halrajok jelennek meg, továbbá olyan halak tűnnek fel, amelyek ott ismeretlenek, vagy éppen olyan halfélék tűnnek el a partvidékről, amelyek egyébként gyakoriak. Egyes halfélék ki-kiugrálnak a vízből a rengés előtti órákban, s azt is megfigyelték, hogy fenéklakó tengeri élőlények emelkednek a felszíni vizekbe a földmozgások előtt. Az édesvízi halak közül pedig nagyon érzékenyek a földlökésekre a harcsák. Egy tudományos kísérlet során a biológusok megfigyelték, hogy ha egy harcsákat tartalmazó nagy tartály falait megütögették, és néhány órával később a kutatóállomás 100–150 kilométeres körzetén belül földrengés pattant ki, annak erősségétől függetlenül a harcsák igen nyugtalanokká váltak, ki-kiugráltak a vízből. Ám ha az ütögetést követő félnap során nem történt földlökés, vagy csak távolabb következett az be, a harcsák csak mérsékelten nyugtalankodtak, vagy egyáltalán nem váltak nyugtalanokká. Amikor pedig a tartályt elektromosan elszigetelték a földtől, akkor teljesen megszűnt a harcsák földrengésekre való érzékenysége. Vagyis ezek a halak a földben, a felszín alatt futó gyenge elektromos áramok változásaira lehetnek érzékenyek, az pedig tény, hogy egyes rengések előtt a szeizmológiai kutatóállomásokon változásokat észlelnek a földben folyó elektromos áramokban. De nem csak a halak érzékenyek a földrengésekre. Egyes talajlakó, illetve a földbe vájt üregekben tanyázó állatok is különösen viselkednek a földrengések előtt. Földigiliszták, százlábúak másznak a felszínre, békák, kígyók bújnak elő az odúikból, az utóbbiak még hideg időben, sőt télen is, a patkányok pedig előbújnak rejtekhelyeikről, esetleg el is tűnnek az utóbb földrengés sújtotta városból. Talán olyan érzékeny az idegrendszerük, hogy megérzik a földrengések előtti gyenge talajmozgásokat, vagy az elektromos áramok, esetleg a földmágnesesség változásaira reagálnak. Sőt, egyes madarak is, mint például a fecskék, a galambok, a baromficsirkék és kakasok is nyugtalanul viselkednek, amit még nehezebb megmagyarázni.

Szeizmológusok is figyelembe vesznek különös állati viselkedéseket, ám elsősorban műszeres megfigyelésekkel, illetve korábbi földmozgások tanulmányozásával igyekeznek előre jelezni a földrengések helyét és időpontját. Egy terület szeizmikus aktivitását helyszíni talajtani, geofizikai, szeizmológiai és földtani vizsgálatokkal, illetve ott kipattant korábbi földrengések alapján lehet megállapítani. Szeizmikusan aktív területekről részletes térképeket is készítenek, feltüntetve a geológiai szerkezetet, főleg a felfedezett törésvonalakat. Mert tény, hogy ahol már régebben is bekövetkezett egy vagy több nagy erejű rengés, ott a jövőben is számítani kell rájuk, sőt annál inkább, minél hosszabb idő telt el az utolsó földmozgás óta, s eközben minél több feszültség gyülemlett fel a földkéregben. Geodéziai (földmérő) műszerrel meg lehet állapítani a felszín egyes részeinek a kismértékű kiemelkedéseit és lesüllyedéseit, melyek földrengések előtt következnek be. Más műszerekkel mérni lehet a földben futó elektromos áramokat és azok változásait, valamint a földmágnesességet és annak változásait, mely változások bekövetkezései ugyancsak földrengések közeledéseit jelzik. A magaslégkörben található ionoszférában is változások mutathatók ki, akárcsak a GPS-rendszerekben. Természetesen szeizmográfokkal is mérik a rengéseket, még a csak műszerekkel észlelhető mikrorengéseket is, s nyomon követik azok haladását, például törésvonalak mentén. Egyfajta mérésből, persze, nem lehet következtetni a bekövetkező földrengés helyére és időpontjára, csak több mérésből, és sajnos, többnyire még jelenleg sem lehet pontosan előre jelezni a helyszínt és az időpontot. Az egyik kivétel az 1975. február 4-i kínai Liaoning tartományi földrengés napra pontos prognosztizálása volt. A kutatók már a Hopej tartományt sújtó 1966-os nagy földrengés óta észrevették, hogy a kisebb rengések északkelet felé, Liaoning irányába tartanak. Aztán az ottani geodéziai mérések fokozott talajemelkedést rögzítettek, emellett felfigyeltek a Föld mágneses erőterében tapasztalható rendellenes változásokra. 1975 elején a földben folyó elektromos áram erőssége hirtelen lecsökkent. Állatok váltak nyugtalanokká, egerek, patkányok, kígyók bújtak elő az üregeikből. 1975. január 28-án az összes előjel nagyon felerősödött. Kisebb földrengésekből álló rengéssorozat pattant ki. Így rájöttek, hogy nagy erejű földmozgásra kell számítani. Február 4-én délután két órakor kiadták a riasztást, miszerint aznap, pár órával a bejelentés után földrengés pattan ki, ami este fél nyolckor be is következett, és óriási pusztítást vitt végbe. Ám a pontos előrejelzésnek köszönhetően sort keríthettek a lakosság evakuálására, és kevés ember hunyt el a katasztrófa következtében. Érdemes hát tovább tökéletesíteni a földrengés-előrejelzést, hogy minél több embert lehessen megmenteni.

Lajos Mihály