Potápi: A horvátországi magyarok ismét bizonyították élni akarásukat

2021. május 12., 09:34 , 1057. szám

A nemzet egyik legkisebb, de legerősebb közössége, a horvátországi magyaroké, ismét bizonyította élni akarását – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára múlt szombaton, a drávaszögi Kopácson, ahol közösségi házat avattak fel.

A harminc évvel ezelőtt kitört háborúról senki sem gondolta volna, hogy legnagyobb vesztesei között lesznek az itt élő magyarok. Az a magyarság, amely immár 1100 éve él ezen a tájon, annyi viszontagság, török, tatár és minden más támadás mellett kitartott, végigélte az utóbbi ezer évet, és éppen a harminc évvel ezelőtti események voltak azok, amelyek majdnem a fizikai megsemmisülését okozták – hangsúlyozta Potápi Árpád János.

Mint mondta, az elmúlt évek történéseiben fontos mérföldkő volt Jankovics Róbertnek, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) elnökének győzelme a horvátországi parlamenti választásokon. Ez a korábbi békétlenség időszakának vetett véget. Összefogta a magyar közösséget, a magyar egyesületeket, és bizonyította azt, hogy csakis az összefogásnak lehet eredménye, nemcsak Horvátországban, hanem a Vajdaságban, Erdélyben és Kárpátalján is, és most már Felvidék is követi ezt a példát – húzta alá.

„Ha nincsen nemzeti összefogás, széttagoltság van, és ha különböző pártokra szavaznak az emberek, akkor elveszítjük a fő célt, és kiesünk minden olyan döntéshozatali szervből, amelyben ott kell lenni. Csak az összefogás ereje mutathatja meg egyrészt a magyarságnak, másrészt a többségi nemzetnek, hogy velünk számolni kell, politikai tényezőnek számítunk, és csak az erős politikai intézményrendszer hozhatja el azt, hogy a többi intézmény is erős tudjon lenni” – fogalmazott.

Kiemelte: a gazdasági programnak köszönhetően is megerősödött a magyar közösség. A gazdasági, az oktatási és a kulturális megerősítés eredményezte azt, hogy ma már fejlődő és egyre gyarapodó, gazdagodó horvátországi magyar közösségről beszélhetünk.

Örömének adott hangot, hogy ezt a folyamatot a horvát kormány is jelentősen támogatja. „Tavaly került átadásra magyar támogatásból a tőszomszédságban lévő Ifjúsági Központ és Tangazdaság, ma pedig átadásra kerül a horvát kormány támogatásával, hasonló összegből elkészült Kopácsi Magyarok Otthona is” – mutatott rá.

Jelezte: a héten helyhatósági választásokat tartanak Horvátországban. „És ha azt akarjuk, hogy az eddig elért eredmények tovább tudjanak folytatódni, akkor helyi szinten a magyarságot meg kell erősíteni” – mondta, hozzátéve, hogy soha ennyi magyar jelölt még helyi választáson nem indult.

Jankovics Róbert kisebbségi parlamenti képviselő megköszönte a magyar és a horvát kormány támogatását.

„Ez az épület nemcsak 620 négyzetméter belső, és 360 négyzetméter külső terület, hanem a kopácsi magyarok életjele is, jele annak, hogy sosem fogjuk feladni, hogy történhetnek csodák, két baráti ország összefogásának a jele” – fogalmazott Jankovics.

Alen Tahik, a horvát emberi jogi és kisebbségi hivatal igazgatója elmondta: a horvát kormány az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tett a kisebbségek támogatásának növelésére. A jelenlegi épületet 4,4 millió kunával (több mint 200 millió forinttal) támogatta – húzta alá.

(MTI/Kárpátalja)