Csoóri Sándor: Carmina Burana

2021. május 16., 10:48 , 1057. szám

Hányfelé, élek, istenem!

a házam itt van, ott a kenyerem,

asztalom holdsütésben, székem fagyban,

szemem sajduló gyászban hagytam.

 

Csellengő napok pásztora –

vagyok a Mindig, vagyok a Soha,

szakadt estéken nő alszik velem,

vagy a gyöngyöződő, kifáradt végtelen.

 

Budán vagy Pécsett, egyre megy –

ott gyúlok föl, hol kedvem tönkre megy,

ott éledek, hol mások föllazulnak,

borért és bánatért vagy altatókért nyúlnak.

 

Talán ha volna otthonom

s körülmoházna gyöngéd oltalom,

ez a világ mézesen rámtalálna

s mint édesfiát, jóízűn fölzabálna.

 

Hát élek, ahogy élhetek,

avas deákként mondok éneket,

torkom reszel, hangszálam sodrott birkahúr –

nem leszek soha pártfő, se tisztes gondnok úr!

 

 

Ha ezt a címet meglátja az ember, azonnal felmerül benne a Carmina Burana című különleges zenemű, melyet elég egyszer meghallgatni, és többé sohasem feledjük. Ennek a rendkívül szuggesztív alkotásnak mindössze annyi a titka, hogy egészen egyszerű, ezért egészen könnyen megjegyezhető dallama van. Pontosabban e dallam mágikus ismétlődéseiben fogható meg a titok, abban, ahogy a szoprán, tenor és bariton szólóhangra rendre felel az ugyancsak szuggesztív kórus.

Csoóri Sándor Carmina Burana című verséhez viszont mégse Carl Orff zeneműve felől közeledjünk. Mert már az is sokkal jobban tudja értelmezni, amit Carl Orff mondott a saját szerzeményéről, hogy az nem más, mint „világi dalok szólóénekesekre és kórusokra, hangszerkísérettel és mágikus képekkel”. Csoóri Sándor költeménye tudniillik épp azt a forrást idézi fel, melyből Carl Orff műve is megszületett. Ez pedig egy 13. századbeli versgyűjtemény, melynek mindegyik darabját szerzetesek írták, ám azok mind világi témájúak.

Ez a világi hang és életérzés járja át szerzőnk költeményét. De Csoóri Sándor talán nem is lenne Csoóri Sándor, hogyha versében nem jelenne meg a jellegzetes magyar hangsúly, magyar táj, amit két városnevünk is jelez: Buda, Pécs. Az „éneket deákként mondó” hangulatot pedig híven idézi fel ez: „torkom reszel, hangszálam sodrott birkahúr”…

                Penckófer János