Vasárnapi üzenet: 2021. május 23.

„Jézus égre emelte szemét, és így imádkozott: »Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg fiadat, hogy fiad is megdicsőítsen téged. [...] Én megdicsőítettelek téged a földön. A műved, amelynek elvégzését rám bíztad, véghezvittem.«” Jn. 17, 1–4

Egy nagyon nehéz témát szeretnék felvezetni, összekapcsolva Krisztus küldetéstudatával, a mennybemenetel és az azt követő vasárnap szentírási szakaszaival. Ez a téma a megbocsátás kérdése. Nagyon sok emberi élet, család, kapcsolat szenved amiatt, hogy nem tud kiengesztelődni. Ha azokra az emberekre gondolunk, akik megbántottak minket, akkor akár tételesen is fel tudjuk sorolni ezeket a sérelmeket. Úgy érezzük, hogy egy hatalmas igazságtalanság történt, amit nem lehet csak egy szóval elengedni. Igazságot kell tenni, valamilyen módon meg kell fizetni ennek az árát. Azt is mondhatjuk, hogy jogos ez az igényünk. A mennybemenetel ünnepének szertartásaiban felolvasunk egy részt Izaiás jövendöléséből: „Mondjátok meg Sion leányának: nézd meg, eljön Szabadítód, vele van jutalma, előtte meg szerzeménye. [...] Ki az, aki Edomból jön, Boszrából, vörös ruhában; aki oly ékesen van ötözve, s úgy lépdel, ereje teljében?” A Megváltó képét látjuk, aki legyőzi az ellenséget, és megváltást hoz. Leszámol a bűnnel és mindazzal, ami Isten megváltó tervével szemben áll. Elsődleges értelmezésben egyszerű a megoldás: a Szabadító kegyetlenül leszámol minden ellenséggel, és ettől lesz vérvörös a ruhája. Azonban ha keresztény emberként Krisztusra tekintünk, akkor tudjuk, hogy ruhája a saját sebeitől lett vörös, a kereszten önmagát áldozta fel a mi bűneinkért. Ez a fizetség azokra a sértésekre, igazságtalanságokra, amelyeket el kellett szenvednem. Keresztény emberként fel kell tennem magamnak a kérdést: azokra a sérelmekre és bántásokra, amelyeket el kellett szenvednem – igazságtételként és fizetségként –, elegendő-e Krisztus kereszthalála? Vagy másfajta igazságszolgáltatásra vágyok?

Lődár Jenő
görögkatolikus áldozópap