1,7 milliárd forintból újították fel a Munkácsy Mihály Magyar Házat (Frissítve)
Ünnepélyes keretek között adták át az egykori Osztrák–Magyar Monarchia bankintézetének felújított épületét június 3-án Munkácson. Az eseményen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: „Az az 1,7 milliárd forint, amely által az épület megvásárlásra és felújításra került, új lehetőséget nyit a munkácsi magyarság számára, de reményeink szerint szélesebb körű lehetőségeket nyit az ukrán–magyar kapcsolatokban is.”
A megnyitó alkalmával Gulyás Gergely miniszter köszöntőjében arra is kitért, hogy Munkácson olyan közösség él, amely büszke arra, hogy magyar gyökerei is vannak, ami jó példája a magyar–ukrán együttműködésnek és egymás tiszteletben tartásának. „A mi részünkről a hajlandóság megvan arra, hogy javuljon a két ország kapcsolata” – emelte ki a miniszter, majd köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a ház felújításában, illetve a város vezetőségének is. Szerinte azért nagy jelentőségű Munkácson a magyar ház megnyitása, mert jól mutatja, hogy az itt élő magyar közösség igyekszik saját kulturális értékeit megőrizni és ápolni, az anyaország pedig hozzá tud járulni ehhez. „Reméljük, hogy ez az impozáns épület – amely egykor az Osztrák–Magyar Monarchia pénzintézete volt – méltó központja lehet a helyi magyarságnak. Munkács mindig is fontos részét képezte a magyar történelemnek. A város pedig mindig híd volt az együtt élő nemzetek között, és mindenki beszélhetett a saját nyelvén szabadon” – mondta el Gulyás Gergely.
„Minden emberi kezdeményezésnek két fontos oldala van: az egyik a forma, a másik a tartalom” – emelte ki köszöntőbeszédében Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke. Amikor az épület átadásra kerül, létrejön egy olyan forma, egy olyan lehetőség, amely azon túl, hogy bizonyítja, hogy a magyar kormány felelősséget visel a határon túli magyarokért, reményeink szerint lehetőséget fog arra is adni, hogy bővítsük s megőrizzük a magyar kultúrát itt, Kárpátalján s azon belül Munkácson – fogalmazott az alelnök, aki szerint a kisebbségi megmaradásnak két alappillére van: az egyik az anyaország támogatása, aminek szemlélői lehetünk az átadó alkalmával is, a másik a helyi közösség életereje, önszerveződő képessége, hiszen ez ad csak alapot arra, hogy bármilyen támogatás majd érdemben tudjon szolgálni ebben a közösségben. „A kárpátaljai, azon belül a munkácsi magyarság bizonyságot tett az életerejéről, hiszen meg tudott maradni a szovjet elnyomás idejében is. Ma is kész arra, hogy megvédje nyelvi és oktatási jogait. Ezért aztán bizton reménykedhetünk abban, hogy a helyi magyar közösség és a helyi magyar szervezetek bevonásával ez a ház méltó tartalommal telik meg, és építője lehet a kárpátaljai és a munkácsi magyar közösségnek is” – jelentette ki Gulácsy Géza.
Az ünnepségen Grezsa István miniszteri biztos videoüzenetben köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntötte továbbá a megjelentek Munkács város polgármestere, Andrij Baloga, valamint Andrij Seketa a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal nevében.
A Munkácsy Mihály Magyar Ház kulcsát Gulyás Gergely miniszter adta át Tarpai Józsefnek, a Zahid Finance Group Kft. igazgatójának, amely kft. ezentúl működteti és fenntartja majd az intézményt.
A megnyitót Tarpai Viktória színművész, a Yes Duo, a Kárpátalja Néptáncegyüttes és a Sodró együttes produkciói tették emelkedettebbé. A rendezvény végén a kárpátaljai magyar történelmi egyházak püspökei és képviselői kérték Isten áldását a közösségre.
A megnyitót követő sajtótájékoztatón Gulyás Gergely miniszter újságírói kérdésre elmondta: „A mi részünkről a hajlandóság mindig is megvolt az ukrán–magyar kapcsolatok jószomszédi ápolására, mi Ukrajna európai uniós és egyéb integrációs törekvéseinek mindig is támogatói voltunk, mindaddig, amíg nem született meg az az oktatási törvény, amely a magyar nyelvű oktatás ügyét alapvetően korlátozza, ellehetetleníti. Mi ebben várjuk azt az ukrán államtól, hogy változtasson a szabályokon, s erre többféle jogtechnikai megoldás is van: ha van akarat, akkor lehet megoldás is. Azt reméljük, hogy Ukrajna is belátja, hogy számára az itt élő magyarság erőforrás, nem pedig ellenfél, és az itt élő magyarság megőrizheti nyelvét és kultúráját. Ha ez az alapállás megvan, Magyarország a jószomszédi viszonyra fog törekedni.”
Ugyancsak a sajtónak válaszolva Tarpai József igazgató hozzátette: „A magyar kormány magyar ház programjának keretéből vásároltuk meg három évvel ezelőtt a háromszintes ingatlant, két éve tartanak a felújítások. Ma sikerült átadni ezt az épületet. Meg kell említenem Grezsa István miniszteri biztos urat, aki koordinálja ezt a programot, és sokat tett azért, hogy ez a ház elkészüljön. A programnak köszönhetően Ungvártól Rahóig sikerült az elmúlt évek során Magyar Házakat létrehozni, ezek közül az egyik legimpozánsabb lett a Munkácsy Mihály Magyar Ház.”
V. E.