„Nyelvi és oktatási jogainkról nem fogunk lemondani”

Nemzeti összetartozásunkat hirdették Nagydobronyban is

2021. június 5., 13:40

A Nagydobronyi kistérség lakói a tavaly októberben, Nagydobrony központjában, a Hatrác-patak partján felavatott emlékműnél gyülekeztek. A nemzeti összetartozásunkat szimbolizáló köztéri szobrot ifj. Hidi Endre szobrászművész Trianon századik évfordulójára készítette, de a járványhelyzet miatt csak október végén lett felavatva.

A megjelenteket Hidi László, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke köszöntötte, majd beszélt nemzeti tragédiánkról.

A Nagydobronyi Református Líceum és a Nagydobronyi Gimnázium diákjai rövid tematikus műsorukkal felidézték a 101 éve történteket, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékműnél koszorúikat és virágaikat.

Koszorúzott többek között Nagy Ferenc, a Nagydobronyi Kistérségi Önkormányzat polgármestere, Hidi László, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke, Szigeti Séra Natália, a KMKSZ Kisdobronyi Alapszervezetének elnöke, Nagy Sándor, a KMKSZ Csongori Alapszervezetének elnöke, valamint a helyi oktatási intézmények vezetői és diákjai. A koszorúzáson tiszteletét tette Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár vezérigazgatója.

A rövid, méltóságteljes megemlékezés után Hidi László tudósítónknak elmondta, hogy a karanténhelyzet miatt nagyobb létszámú megemlékezést idén sem szervezhettek. Ugyanakkor fontos számukra a megkoszorúzott jelkép és nemzeti összetartozásunk napja. „Lojális állampolgárai kívánunk lenni ennek az országnak, de magyarként nemcsak megmaradni akarnak, hanem fejlődni, gyarapodni szellemileg és anyagilag is. Valamint azokról a jogainkról, amelyekért a KMKSZ a politika eszközeivel folytatja küzdelmét, nyelvi és oktatási jogainkról nem fogunk lemondani”  ̶  hangsúlyozta Hidi László.

A nagydobronyiak, számos más ungvári járási településhez hasonlóan csatlakoztak a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség felhívásához, és 20 óra 20 perckor a helyi magyar ház udvarán meggyújtották összetartozásunk tüzét.

dózsa