Évzáró tanszéki nap a Rákóczi-főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékén

2021. június 23., 10:12 , 1063. szám

A diákok életében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán eltöltött idő nagyon gyorsan elrohan. Mindamellett, hogy a tanulók rengeteg új ismeretre tesznek szert, amelyek által szakemberekké válnak, számos olyan programon is részt vehetnek, ahol nem kizárólag az oktatás van a fókuszban, hanem a kikapcsolódás és az emberi kapcsolatok is.

A Rákóczi-főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszéke az első tanszéki évzáró napját 2017-ben szervezte meg a Nagyberegi Tájházban. 2021. június 18-án immáron negyedik alkalommal töltötték meg a tanárok és a diákok ezt a rendezvényt új tartalommal. Ezúttal a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark látogatóközpontjába tettek kirándulást.

Egy tanévben két hasonló alkalmat szokott szervezni a történelem tanszék, egyet az év elején és egyet az év végén. Az utóbbi azért is különleges, mert abban az időszakban szervezik meg, mikor az év végi vizsgákon már minden tanuló és tanár túl van. Ekkor önfeledten tudja élvezni egymás társaságát minden résztvevő.

Idén egy nagyon szép napsütéses nyári napot sikerült kifogniuk az alkalomra a tanszék polgárainak. Délben érkeztek a helyszínre, ahol mindjárt nekiláttak az előkészületeknek. A változatos és élménydús program minden elemének megszervezése a tanszéki tanárok munkájának eredménye. Egy közösség összekovácsolásához többek között hasznos és hangulatos adalék az adott csoport tagjainak közös étkezése, ennek biztosításáért is a tanárok vállalták a felelősséget. Miközben készült az igazi magyar bográcsos, a hallgatók egy csapatversenyen vettek részt, amelyen a tanáraiktól szerzett ismereteikben, néprajzi tárgyak felismerésében, valamint íjászatban mérték össze tudásukat és ügyességüket. A megmérettetést az elsősök csapata nyerte, a verseny utolsó számában kiváló íjlövő technikát vetettek be a győzelem megszerzésének érdekében, amely sikerre vezette őket. A csapatverseny végére a fantasztikus bográcsos is elkészült, és a tanszéki sokadalom nekiláthatott az elfogyasztásának.

A tanszéki nap késő délutánig tartott. Mindenki új élményekkel és még mélyebb barátságokkal gazdagodva térhetett haza kipihenni a tanév és vizsgaidőszak fáradalmait. A diákok nagyon hálásak voltak a tanszék tanárainak ezért a napért és az egész tanévért.             

kb