Derzssztat: Így változott a közüzemi szolgáltatások díjainak aránya a kiadásainkban az elmúlt években
Az Állami Statisztikai Szolgálat (Derzssztat) közzétette a háztartások összes kiadására vonatkozó adatokat a 2010–2020 közötti időszakból – jelentette a korrespondent.net.
Így megtudhatjuk, hogy 2020-ban az ukránok közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadásainak aránya nem változott az előző esztendőhöz képest. A havi összes kiadás háztartásonként átlagosan 9523,6 hrivnyát tett ki tavaly. Ennek 48,1%-át (2010-ben 51,6%-át) élelmiszerre és üdítőre fordították az ukránok. Ugyanakkor a lakhatással, közüzemi termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások 2020-ban 12,9%-ot tettek ki. Arányuk gyakorlatilag nem változott 2019-hez képest (13,0%). A Derzssztat szerint a közüzemi szolgáltatások díjainak aránya 2010-ben volt a legkisebb (7,6%), s 2017-ben a legnagyobb (15,4%).
A korrespondent.net emlékeztet, februárban a lakosság tartozása a kommunális szolgáltatásokért „mindössze” 1,1 milliárd hrivnyával nőtt az előző havi 7,4 milliárd után. Decemberben a tartozás 7,5 milliárddal nőtt, novemberben pedig 10 milliárddal. A fűtési idény kezdete előtt a tartozás 54,3 milliárd hrivnyát tett ki.
(korrespondent.net/Kárpátalja)



