A kárpátaljai hazajárók ezúttal az Obavai-sziklához látogattak el

2021. július 5., 13:17 , 1065. szám

A Kárpátaljai Hazajáró Egylet július 3-án újabb mérföldkőhöz ért, hiszen ez volt a 34. túrájuk a megalakulásuk óta, idén pedig a 15., amely ezúttal Posevicz Tivadar XIX. századi földtudós nyomába szegődve az Obavai-sziklához vezette a 35 fős csapatot – meséli interjújában lapunknak Varju Zoltán, az egylet alelnöke és egyik alapító tagja.

– Az Obavai-szikla Kékesfüredtől (Синяк, Szinyák) 4 kilométerre található. A túra vezetésére Popovics Béla honismereti vezetőt és helytörténészt kértük fel, aki széles körű tudásával, gazdag túratapasztalatával jó kedélyűen vezette a csoportot. Kicsit borongós, szomorkás volt az idő, viszont kevés csapadék hullott, így nem zavarta meg a túra nyújtotta élvezetet. Azonban eléggé sáros volt az útvonal, mert a túrát megelőző napokban bőséges volt a csapadékmennyiség a területen. Az erdős rész viszont gyönyörű volt, és csaknem 1000 méter magasságba kapaszkodtunk fel, ahonnan pazar kilátás tárult a szemünk elé. Ezt a túraútvonalat bátran ajánljuk a családoknak is, hiszen nem vészes, kevésbé kaptatós felfelé, kicsi gyerekekkel is teljesíthető. Egy irányba 4 km, közben pihengetni is lehet. Miután felértünk a csúcsra, étkezési szünet volt, aztán Popovics Béla tartott egy nagyon felemelő és buzdító beszédet arról, hogy mennyire fontos az, hogy Kárpátalját megismerjük, hiszen itthon vagyunk. Nagyon sokszor azt láthatjuk, hogy szlovákok, csehek, lengyelek, oroszok, ukránok vagy még nyugat-európaiak is túrázgatnak a hegyeinkben, tőlünk pedig kőhajításnyira van, és sok esetben úgy éljük le az életünket, hogy nem megyünk el sehová, nem ismerjük meg a saját szülőföldünket.

Külön kiemelte az egylet küldetését, azt, hogy ezzel a helyiek elindulhatnak a Kárpátokba.

Ezt követően – az egylet szabályzatának megfelelően –, mivel Debreceni Kamilla 10. túráját is teljesítette, ezért átadtuk számára a jelképes, névre szóló hazajárós címeres fémbögrét. Először adhattunk át hazajárós pólót túratársunknak, Molnár Sándornak, aki már a 20. túráján van túl. Ezzel – minket, túravezetőket nem számítva – ő vezeti a listát.

Ezek után hagyományosan el­énekeltük nemzeti imádságunkat, majd lassan, jó kedvvel kezdtünk lefelé ereszkedni. Lent zárásként közösen elmondtuk a hazajárók vezérsorait vagy jelmondatait Wass Albert A láthatatlan lobogó című verséből: „Ha két lábam térdig kopik: de feljutok a csúcsokig! S utolsó jussomat, a Szót, ezt a szent, tépett lobogót kitűzöm fent az ormokon s a csillagoknak meglobogtatom!”

Július 10-re újabb túrát hirdet a Kárpátaljai Hazajáró Egylet, ezúttal a Ljuta-havast veszik célba, amely a Róna-havas mellett található, nagyon szép kilátással rendelkező helyszín.

                Dankai Péter