Családtípusú gyermekotthonok Kárpátalján: A Baksa család

A Baksa házaspár mindig is nagy családra vágyott. A Sámuel Alapítványnál hallottak a befogadás és az örökbefogadás lehetőségéről, valamint a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolnak az Ilosvay családdal, akiket korábban már mi is bemutattunk.

Péter és Irénke öt évvel ezelőtt azért költözött Csonkapapiból Munkácsra, hogy belevághassanak életük legnagyobb „kalandjába”, egy családtípusú gyermekotthon alapításába. Munkácson a helyi református gyülekezet korábban gyermekotthonként működő épületébe költöztek be. Három saját gyermekük (József, Anna, Péter) mellé befogadták Karcsit, Krisztinát, Szlávikot, Nellit, Egyiket, Lidát, Kirát és Martint.

A befogadással kapcsolatos papírmunkák rendezése majdnem egy évet vett igénybe. Először Lidával és Nellivel találkoztak a szülők. Róluk azt kell tudni, hogy testvérek, és azért csúszott a befogadásuk, mert vártak a harmadik testvérük felbukkanására, de idővel meggondolták magukat, és boldogan egyesültek a Baksa családdal. Perecsenyben is voltak látogatóba három testvérhez, akiket szintén befogadtak. Két nap leforgása alatt öt új gyermekkel bővült a család.

Legidősebb saját gyermekük, József 22 éves, felsőfokú tanulmányait végzi, mellette pedig dolgozik, Anna levelezői tagozaton tanul, és külföldön dolgozik, Péter 12 éves, a Munkácsi 3. Számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanulója. A nevelt gyermekek közül Karcsi nemrég töltötte be a tizennyolcadik életévét, szakiskolában tanult, mindenáron szeretne valahol munkába állni. Krisztina 16 éves, varrónőnek tanul a munkácsi 8-as számú szakiskolában. Krisztinának van egy ikertestvére, Szlávik, aki egy darabig szintén a családdal volt, de sajnálatos módon problémás gyerek lévén a szociális osztály munkatársai jobbnak látták a fiú más helyen történő elhelyezését. Krisztinát a sorban Nelli és Egyik követi: mindketten 14 évesek, szeptember elsejétől már kilencedik osztályos tanulók egy munkácsi ukrán tannyelvű iskolában. A szociális osztály anno nem engedélyezte, hogy a két gyermeket magyar iskolába helyezzék el, mert alig beszéltek magyarul, így muszáj volt ukrán iskolába adni őket, kivéve Lidát, aki jelenleg 10 éves. Az ő esetében engedélyezték, hogy magyar iskolában folytathassa tanulmányait. A gyerekek mindannyian ukránul beszéltek, amikor Baksáékhoz kerültek, de az évek során megtanultak magyarul, és most már többnyire otthon is csak ezt a nyelvet használják.

Néhány hónapja ismét két újabb taggal bővült a népes kis család: a kétéves Kira és az egyéves Martin a munkácsi gyermekkórházból talált szerető családra. Ők féltestvérek, és rövid idő alatt rengeteg szeretetet hoztak az átlag feletti család életébe. A szülők szeretnék örökbe is fogadni a két apróságot, akik érkezését a nagyobb testvérek rendkívüli érdeklődéssel fogadták. Természetes, hogy most az egész család élete a két kis csöppség körül forog: mindenki odáig van értük, gyakran tanakodnak, hogy mikor ki vigyázzon rájuk. „Az új életek pörgést és mozgalmasabb hétköznapokat hoztak az otthonunkba” – vallják a szülők.

„Minden kezdet nehéz, de idővel szépen összeszoktunk, és boldog, teljes családként éljük a hétköznapokat” – emlékezett vissza a kalandjuk legelejére Irénke. Természetesen, mint minden családban, itt is felüti a fejét egy-egy konfliktus, de melyik családban nem? A házaspár elmondása szerint a náluk eltöltött idő alatt a gyermekek rengeteget fejlődtek, és Baksáék sem ugyanazok már, mint voltak azelőtt, mielőtt belevágtak a gyermekotthonprogramba. A gyermekek is sokkal nyugodtabban viselkednek már, biztonságban érzik magukat – ez mind azt bizonyítja, hogy a családi szeretet ereje minden korábbi sérelmet és traumát képes meg­gyógyítani. Elmondásuk szerint a legtöbb erőt Istentől kapják, mert nem kis munka egy ilyen nagy létszámú családot igazgatni, mindenki szükségletét ellátni, de ahogy a házaspár mondta: „Minden egyes percért megéri.”

Simon Dávid