Kutatók Éjszakája a beregszászi főiskolán

2021. szeptember 24., 09:08 , 1077. szám

A Kutatók Éjszakája Európa-szerte hatalmas népszerűségnek örvend. Az Európai Kutatók Éjszakája (angolul European Researcher’s Night) az Európai Bizottság – Marie Sklodowska-Curie Actions (MSCA) programjának – kezdeményezésére és támogatásával létrejött programsorozat, melyet az EU-ban és azon túl minden év szeptember utolsó péntekén rendeznek meg. A program célja a kutatói életpálya bemutatása és vonzóvá tétele. A 2005-ben indult kezdeményezés 2006 óta Magyarországon is évente megrendezésre kerül, 2016 óta pedig a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF) is megvalósul a tanintézmény kémia és biológia tanszékének szervezésében.

Bár szeptember utolsó péntekén kellett volna megtartani ezt a kiemelkedően érdekes eseményt, de a szerda jobb választásnak bizonyult, mivel péntek estére kevesebb diák tudott volna részt venni a programon.

„Rendkívül fontosnak tartjuk azt, hogy a Kutatók Éjszakáján olyan nem hétköznapi dolgokat mutassunk nektek, amelyekre a tanórák keretén belül nem lenne alkalom” – mondta dr. Kohut Erzsébet tanszékvezető. Köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a jelen lévő diákok a jövőben is folytatják ezt a különleges hagyományt.

Az estét Hadnagy István előadása nyitotta meg, amelynek középpontjában a szelektív hulladékgyűjtés állt. A bemutató alatt szó volt a hulladékok típusairól, a hulladékgazdálkodásról és a környezetvédelmi termékjelek jelentőségéről is. „A természetben keletkező hulladék mindig újrahasznosul” – emelte ki az előadó. Elmondása szerint a keletkezett hulladék legoptimálisabb kezelése a megelőzés lenne, amit az újrahasználat, majd az újrahasznosítás követ. Kevésbé hatékony és egészséges módszernek tekinthető az energetikai hasznosítás és a deponálás (lerakás).

Az előadást követően Kohut Erzsébet egy komposzttá lebomló kukoricakeményítőből készült zacskót mutatott be a közönségnek, és beszámolt az ehhez hasonló termékek pró és kontra oldalairól is.

Miután a jelenlévők közelebbről is szem- és kézügyre vehették a lebomlani is képes tasakot, Poli-merek címmel Szaniszló Szebasztián kémiai kísérleteit is megtekinthették. Az érdekfeszítő és biztonságban végbemenő kémiai reakciókat Molnár Ferenc A talaj biológiai aktivitása című előadása követte, majd mindenki részese lehetett egy úgynevezett Tea bag index elnevezésű kísérlet első lépéseinek, amely közel 90 napig folytatódik.

A Kutatók Éjszakája kötetlen beszélgetéssel zárult.

SD